Teresa Mary Palmer (Adelaide, 1986. február 26. –) ausztrál színésznő, író, modell és producer.

Élete és pályafutása Adelaide-ben született Kevin Palmer és Paula Sanders gyermekeként. Hároméves volt, mikor szülei 1989-ben elváltak. Apjától két féltestvére és két mostohatestvére van. Édesanyja mániás depressziója miatt szigorú neveltetésben nőtt fel.

2003-ban megnyerte középiskolájában a színjátszó tehetségkutató versenyét, míg hétvégente a helyi bevásárlóközpont termékeit promotálta. Dolgozott a Hungry Jack’s gyorséttermében és néhány ruházati boltban is.

Középiskolai tanulmányait befejezvén lehetőséget kapott egy diákfilmben való szereplésre, miután a 2:37 rendezője meglátta a színészi ügynökség honlapján. Palmer akkoriban kezdett újságírást tanulni az egyetemen, és egy állatmentő szolgálatnál dolgozott. Tervei között szerepelt egy saját állatmenhely nyitása, azonban a színjátszás mindig foglalkoztatta, így otthagyta az egyetemet, és elvállalta a felkínált szerepet.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang Rendező 2005 Wolf Creek – A haláltúra Wolf Creek lány a medencés partin (statiszta) Greg McLean 2006 2:37 Melody Murali K. Thalluri Átok 2. The Grudge 2 Vanessa Cassidy Haffner Anikó Takashi Shimizu 2007 Fiúk a parton December Boys Lucy Tamási Nikolett Rod Hardy 2008 Restraint Dale David Denneen Esti mesék Bedtime Stories Violet Nottingham Mezei Kitty Adam Shankman 2010 A varázslótanonc The Sorcerer's Apprentice Rebecca "Becky" Barnes Földes Eszter Jon Turteltaub 2011 A negyedik I Am Number Four Hatodik/Jane Doe Nemes Takách Kata D. J. Caruso Szédületes éjszaka Take Me Home Tonight Tori Frederking Földes Eszter Michael Dowse Bear (rövidfilm) Emelie Nash Edgerton Quirky Girl (rövidfilm) Claire Alex Fernie 2012 Wish You Were Here Steph McKinney Kieran Darcy-Smith 2013 Eleven testek Warm Bodies Julie Grigio Mezei Kitty Jonathan Levine Szerelem és becsület Love and Honor Candace Molnár Ilona Danny Mooney 2014 Cut Bank Cassandra Steeley Matt Shakman Parts per Billion Anna Brian Horiuchi The Ever Afterforgatókönyvíró és filmproducer Ava Mark Webber Gyilkosság három felvonásban Kill Me Three Times Lucy Webb Andrusko Marcella Kriv Stenders 2015 Kupák lovagja Knight of Cups Karen Bartsch Kata Terrence Malick Holtpont Point Break Samsara Dietz Andrusko Marcella Ericson Core 2016 Too Legit (rövidfilm) Kimmie Frankie Shaw Válaszúton The Choice Gabby Holland Tamási Nikolett Ross Katz Tripla kilences Triple 9 Michelle Allen Eke Angéla John Hillcoat Amikor kialszik a fény Lights Out Rebecca Szilágyi Csenge David F. Sandberg A fegyvertelen katona Hacksaw Ridge Dorothy Schutte Németh Borbála Mel Gibson Message from the King Kelly Fabrice Du Welz 2017 Berlin Syndrome Clare Havel Cate Shortland 2:22 – Párhuzamos vonzalmak 2:22 Sarah Paul Currie 2019 The Place of No Words önmaga Mark Webber Ride Like a Girl Michelle Payne Rachel Griffiths 2022 Az iker The Twin Rachel Bogdányi Titanilla Taneli Mustonen 2024 A kaszkadőr The Fall Guy Alienana / Iggie Starr Réti Adrienn David Leitch Összeadás Addition Grace Vandenburg Molnár Ilonafilm végén elhangzó stáblista alapján Marcelle Lunam 2026 The Get Out Sunny Derrick Borte 4 Kids Walk Into a Bank Nancy Frankie Shaw

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 2018–2022 A boszorkányok elveszett könyve A Discovery of Witches Diana Bishop főszerep 2023 A szekta szökevénye The Clearing Freya Heywood 2025 The Last Anniversary Sophie Honeywell főszerep (6 epizód) Mix Tape' | Alison Connor | főszerep (4 epizód)

|The Family Next Door''Isabelle Heatherington főszerep (6 epizód)

Fordítás

Jegyzetek

További információk

Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Ausztrál színésznők Kategória:Ausztrál modellek Kategória:Adelaide-iek