Francesco Molinari Pradelli (Olaszországon kívül gyakran Molinari-Pradelli) (Bologna, 1911. július 4. – Bologna, 1996. augusztus 8.) olasz karmester, aki főként operadirigensként vált világhírűvé.
Élete
Szülővárosa zenei líceumában (ma Giovanni Battista Martini Konzervatórium) kezdte tanulmányait (zongora: F. Invaldi, zeneszerzés: C. Nordio), majd a római Accademia di Santa Cecilán folytatta Bernardino Molinari karmesterképzőjén. (Bolognai tanulmányai idején művészettörténetet is tanult Roberto Longhinál.)
A végzés után visszatért szülővárosába, ahol Teatro del Corso korrepetitora lett. Itt volt nagysikerű karmesteri debütálása 1937. október 22-én, amikor Donizetti Szerelmi bájitalát vezényelte. Ezzel az előadással hazai turnéra is ment a társulat.Cronologia di Bologna dal 1796 a oggi 1937 – Debutto di Francesco Molinari Pradelli (A színházat 1944-ben lebombázták.) A második világháború végéig Olaszország kisebb színházaiban működött, nemzetközi karrierje ezután indult be.
1946-ban, az újranyitás évében, már felléphetett a milánói La Scalában és a vezető olasz operaházak közé tartozó nápolyi Teatro di San Carlóban. 1950-től rendszeresen vezényelt a Veronai Aréna nyári előadásain.
1951-ben szerepelt először jelentős külföldi dalszínházban, amikor a londoni Covent Gardenben mutatkozott be. 1957-ben járt először Amerikában. Ekkor még „csak” San Franciscóban, ahová a következő években is visszajárt. 1959. május 16-án debütált a Bécsi Állami Operában Verdi Álarcosbáljával. (1981. június 16-ig 104-szer szerepelt itt, repertoárja a Carmen mellett tizennyolc olasz romantikus és verista operából állt.)A Bécsi Állami Opera adatbázisa (Hozzáférés: 2019. április 22.) 1966. február 7-én vezényelt először a Metropolitan Operában. (1973. június 23-ig 312 alkalommal lépett fel, egy-egy francia mű és gálaest kivételével a legnépszerűbb olasz darabokat dirigálta itt is.)
A Magyar Állami Operaházban 1949-ben, '50-ben és 1955-ben vendégszerepelt. Egyik budapesti útján a Magyar Nemzeti Bank kínos helyzetbe hozta Tóth Aladár igazgatót, mert vonakodott átutalni a Molinari Pradelli gázsijául szolgáló devizát. 1955-ben népszerű olasz operarészleteket is felvett a Magyar Rádióban.A budapesti Operaház 100 éve. Szerk. Staud Géza. Budapest, 1984. Zeneműkiadó. 282., 296., 548. l.
Rendszeresen szerepelt zongorakísérőként dalesteken. Utolsó fellépése 83 éves korában volt, amikor Puccini Fecskéjét vezényelte Cataniában.
Repertoárja szinte kizárólag olasz romantikus és verista operákból állt, néhány francia, továbbá Mozart- és Wagner-művet is vezényelt.
Jelentős műgyűjteményre tett szert, főként 16-18. századi olasz festők képeiből. A Bolognában megkezdett tanulmányok után önképzéssel gyarapította művészettörténeti tudását. Utazásain során sokat vásárolt. Képeit életében és halála után is rendszeresen kiállították bel- és külföldön.La collezione Molinari Pradelli. Un esempio di fine gusto per l'arte = Bergamopost 2014. okt. 2. (Hozzáférés: 2019. április 22.)
Diszkográfia Giuseppe Verdi: La Traviata (Renata Tebaldi, Gianni Poggi, Aldo Protti, Piero de Palma, Ivan Sardi stb.; a római Accademia di Santa Cecilia Ének- és Zenekara) (1954) Decca 430 250-2 és 455 895-2 Giuseppe Verdi: A végzet hatalma (Renata Tebaldi, Mario Del Monaco, Ettore Bastianini, Giulietta Simionato, Cesare Siepi, Fernando Corena, Piero de Palma stb.; a római Accademia di Santa Cecilia Ének- és Zenekara) (Róma, 1955) Decca 475 8681 [korai sztereófelvétel jó minőségben] Richard Wagner: A bolygó hollandi (Aldo Protti, Dorothy Dow, Mirto Picchi, Mario Petri stb.; a RAI Milánói Énekkara és Szimfonikus Zenekara) (olaszul, Milánó, 1955. április 4.) Walhall WLCD 0223 Gaetano Donizetti: Lammermoori Lucia (Maria Callas, Gianni Raimondi, Rolando Panerai, Antonio Zerbini stb.; a Teatro San Carlo Ének- és Zenekara) (élő felvétel, Nápoly, Teatro San Carlo, 1956. május 22.) Myto MCD 00296 Giuseppe Verdi: Rigoletto (Richard Tucker, Renato Capecchi, Gianna D'Angelo, Ivan Sardi, Miriam Pirazzini stb., a Teatro San Carlo Ének- és Zenekara) (élő felvétel, Nápoly, Teatro San Carlo, 1959) Walhall WLCD 0330 Giuseppe Verdi: Rigoletto (Aldo Protti, Alfredo Kraus, Gianna d'Angelo, Bruna Roncini, Giorgio Tadeo stb.; a Trieszti Giuseppe Verdi Színház Ének- és Zenekara) (élő felvétel, Trieszt, Giuseppe Verdi Színház, 1961. március 2.) Myto MCD 00304 Giacomo Puccini: Turandot (Birgit Nilsson, Giuseppe di Stefano, Leontyne Price, stb., a Bécsi Állami Opera Ének- és Zenekara) (élő felvétel, Bécs, Állami Opera, 1961. június 22.) Orfeo C 757 082 I és Urania WS 121123 Gaetano Donizetti: Szerelmi bájital (Mirella Freni, Nicolai Gedda, Mario Sereni stb.; a Római Operaház Ének- és Zenekara) (Róma, 1966) Warner 9482802 Gaetano Donizetti: A kegyencnő (Alfredo Kraus, Viorica Cortez, Renato Bruson, Cesare Siepi stb.; a Genovai Teatro Communale Ének- és Zenekara) (élő felvétel, Genova, Teatro Communale dell'Opera, 1976) Dynamic CDS 480
Jegyzetek
Források Brockhaus Riemann zenei lexikon. Szerk. Carl Dahlhaus és Hans Heinrich Eggebrecht. A magyar kiad. szerk. Boronkai Antal. Budapest, 1984. Zeneműkiadó. II. köt. 556. l. Seeger, Horst: Opernlexikon. 3. ... überarb. u. erw. Aufl. Berlin, 1986. Henschelverlag. S. 440 Torresin, Brunella: Addio al maestro Molinari Pradelli = La Repubblica 1996. aug. 9. (Hozzáférés: 2019. ápr. 22.)
Kategória:Olasz karmesterek Kategória:Bolognaiak Kategória:1911-ben született személyek Kategória:1996-ban elhunyt személyek