Castiglione László (Budapest, 1927. november 14. – Budapest, 1984. április 2.) magyar régész, művészettörténész, a történelem-tudományok kandidátusa (1961) a történelem-tudományok doktora (1975).

Életpályája és munkássága A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett klasszikus archaeológiai tanulmányokat 1945–1949 között. 1949–1957 között a Szépművészeti Múzeum Antik osztályának tudományos munkatársa, 1957–1958 között osztályvezetője volt. 1953–1954 között a Magyar Tudományos Akadémia II. Osztálya főelőadója volt. 1956–1960 között az MTA–TMB önálló aspiránsa volt. 1958-ban alapító tagja a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Kutató Csoportjának. 1960–1963 között a Magyar Tudományos Akadémia II. Osztálya régészeti és művészettörténeti referenseként dolgozott. 1963–1964 között a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Kutatócsoportjának tudományos munkatársaként tevékenykedett. 1964-ben a núbiai Abdallah Nirqiben az UNESCO keretében folyó ásatások vezetője volt. 1964–1980 között a Régészeti Intézet igazgató-helyettese volt. 1968–1984 között szerkesztette az Acta Archaeologiát, alapítója és kiadója volt az intézet tudományos folyóiratainak. 1980–1984 között a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének tudományos tanácsadója volt.

1954-től a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társaság, valamint az Ókortudományi Társaság választmányi tagja volt. 1958-tól a Nemzetközi Klasszika-archeológiai Társaság tagja volt. 1960-tól a Nemzetközi Papírológiai Társaság tagja volt. 1963-tól tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Bizottságának. 1970-től volt a tagja a Nemzetközi Núbiológiai Társaságnak. 1971-től a Német Régészeti Intézet levelező tagja volt.

Tanulmányútjain bejárta Európa nagy gyűjteményeit, hosszabb időt töltött Egyiptomban. Fő kutatási területe a görög és római kor művészet-, társadalom- és vallástörténete volt. Egyiptom kultúrájának egyik legkitűnőbb, nemzetközileg elismert szakembere volt. E tárgykörben hazai és külföldi folyóiratokban jelentek meg tanulmányai. Tudományos eredményei nemcsak a klasszikus régészet, hanem az ókortudomány határterületeinek kutatása szempontjából is alapvető fontosságúak. Számos hazai és külföldi tudományos társaság tagja volt.

Sírja a Farkasréti temetőben található.

Családja Szülei: Castiglione László és Bozóky Erzsébet pedagógusok voltak. 1951–1954 között Kováts Valéria (1925–2017) régész volt a felesége. Második felesége Varga Edith (1931–2020) egyiptológus, muzeológus volt. Egy fia született: Tamás (1968–1991).

Művei A rabszolgatartó társadalmak művészete (Művészettörténeti Kiskönyvtár. 2. Budapest, 1952) Művészettörténet a Népművelési Gimnázium számára. Ókor. (Budapest, 1953) Az archaeologia fogalma és helyzete a tudományok rendszerében (Budapest, 1954) Az egyiptomi kultuszok császárkori ábrázolásaihoz. A praenestei mozaik (Antik Tanulmányok, 1955) A hellenisztikus Sarapis-kultusz és ábrázolás kialakulása. Kandidátusi értekezés (Budapest, 1960) A római köztársaságkor művészete (Budapest, 1961) Görög művészet (Budapest, 1961, 1968) A római császárkor művészete (Budapest, 1962) A soproni Silvanus-oltár hátoldalának ábrázolásához. – A korai szinkretizmus kérdéséhez (Antik Tanulmányok, 1962) A magyar régészettudomány időszerű elméleti és módszertani problémái (MTA II. Osztálya Közleményei, 1963) Abdallah Nirqi, 1964. Az MTA núbiai expedíciójának ásatása (Magyar Tudomány, 1965) Egy ismeretlen egyiptomi kultusz-szokás (Antik Tanulmányok, 1966) A régi Róma aranykora (Maróti Egonnal, Horváth István Károllyal. 24 táblával, 2 kihajtható térképpel) (Európa nagy korszakai. Budapest, 1967) Núbia, a középkori művészet új tartománya (Művészet, 1968) Az amerikai régészet antropológiai irányzatáról (Antik Tanulmányok, 1971) Az ókor nagyjai (Budapest, 1971, 1984) Római művészet (Budapest, 1971, 1978) Pompeji (Budapest, 1973) A római művészet világa (Budapest, 1974) Pompeji szobrászatához a colonia alapításának idejében (Antik Tanulmányok, 1974; németül: 1975) A római művészet kialakulásának társadalmi és ideológiai mozgatói. Doktori értekezés (Budapest, 1974) Pompeji Herculaneum (Budapest, 1979) Hellénisztikus művészet (Budapest, 1980, 2. kiadás: 1996)

Díjai Akadémiai Díj (1962) Kuzsinszky Bálint-emlékérem (1963) Munka Érdemrend ezüst fokozata (1967)

Jegyzetek

Források

Névpont.hu Nemzeti Örökség Intézete

További információk Török László: Castiglione László (Archaeológiai Értesítő, 1984) Szilágyi János György: Antik Tanulmányok (1984. 2. sz.)

Halálhír (Népszabadság–Magyar Nemzet, 1984. április 7.) Magyar múzeumi arcképcsarnok. Főszerkesztő: Bodó Sándor, Viga Gyula. Budapest, Pulszky Társaság-Tarsoly Kiadó, 2002.

Kategória:Magyar régészek Kategória:Magyar művészettörténészek Kategória:Akadémiai díjasok Kategória:1927-ben született személyek Kategória:1984-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek