Schiffer Miklós (Budapest, 1965. július 8. –) magyar író, üzletember, divat- és stílustanácsadó, divatszakértő.

Tanulmányok Polgári családba született Budapesten. Középiskolai tanulmányait 1978-tól 1982-ig a szentendrei Ferences Gimnáziumban végezte. Az érettségit követően egy évet a Budapesten akkor nyílt Pierre Cardin budapesti üzletében dolgozott, majd letöltötte egy éves sorkatonai szolgálatát.

Tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán folytatta, ahol megszerezte doktori diplomáját.

Életpálya Már az egyetemi évei alatt kereste a kapcsolatot nagy divatcégekkel, 1992-től egy német-magyar tulajdonú cég művészeti igazgatója, majd ügyvezetője volt, nevéhez fűződött a Hugo Boss márka magyarországi 1993-as bevezetése és forgalmazása. 1993-ban a Corvinus Kempinski Hotelben megnyitotta a Schiffer fashion üzletét, amit két további belvárosi üzlet követett. Ezekben olyan jelentős férfi márkákat forgalmazott, mint a Nino Cerruti, a Valentino, a Louis Feraud és a Gianfranco Ferré.

1996-tól a René Lezard márka kizárólagos magyarországi forgalmazója lett, és üzletet nyitott. A kilencvenes évek végén a magyar Griff férfikonfekció vállalat művészeti vezetője volt egy évig. 1998-ban létrehozta a Schiffer Consulting rendszert, amelynek alapvetése az „esztétikai profizmus” tanítása és fejlesztése a stílus szemszögéből. Tanácsadói és előadói tevékenysége, pódiumbeszélgetős műsorai kiterjedtek a kormányzati, az önkormányzati, a multinacionális, a nagyvállalati és a privát szférára egyaránt. Több vállalatnak Schiffer készítette el a corporate dress-code-ját.

A divattervezést is folytatta, 2008-ban született meg a Schiffer Upper Class vonal, a férfiaknak szánt, kézzel, méretre, Olaszországban elkészített terméke.

Schiffer 2013- ban megnyitotta a Schiffer Upper Class üzletét méretes ruházattal, ingekkel, olasz konfekcióval. Írói munkásság Schiffer 20 éven belül 10 könyvet írt a kommunikáció, a viselkedési szabályok, az ízlés, a divat és a stílus tárgykörében. Ez az alkotói termékenység, különösen ebben a lehatárolt tematikában nemzetközi mércével mérve is egyedül álló Európában.

2000- ben debütált Schiffer első két könyve, a Stílusos nő és a Stílusról férfiaknak címmel. 2009- ben Summum Bonum címmel a világ építészetével foglalkozó albuma, majd 2010-ben a két kötetes Gentleman Style Book látott napvilágot, mely egy férfiaknak szóló átfogó stílus kalauz.

2015- ben két új könyvvel jelentkezett, ezek a Schiffer – stílus / férfi – a korszerű öltözet, és a Schiffer – stílus / nő – a korszerű öltözet címmel jelentek meg. 2018- ban jelent meg a Köszönöm, kérem kötete, amely egy viselkedési tanácsadó, illemkönyv. 2020- ban mutatta be a színek világáról szóló könyvét A színes könyv címmel. 2021-ben a Schiffer – stílus / férfi – a korszerű öltözet második, átdolgozott kiadása is megjelent. Schiffer folyamatosan szerepelt a médiában, a „magyarországi stílusevangélistaként” is emlegetik.

Média A magyar média állandó szereplője, keresett interjúalany, számos írás jelent meg róla.

Schiffer a sajtó mellett a YouTube-on is megtalálható, előadásai, interjúi megannyi videón fedezhetőek fel.

A könyvírás mellett Schiffer folyamatosan publikál magazinokban és internetes portálokon. Ezek közé tartozik többek közt a Dining Guide,   a Roadster, a Dívány, az OnBRANDS, a Nők Lapja, a Bronson Men, az egy. a Gentleman, a Forbes Magyarország, és a Mandiner.bélyegkép|318x318px|Schiffer Miklós előadást tart Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (2020)

Közösségi média Schiffer 2011-ben hozta létre a Facebookon a Schiffer Miklós Stílus oldalát, mely rövid időn belül nagy népszerűségre tett szert, közel 100.000-en követik a divattal, dizájnnal és életstílussal kapcsolatos bejegyzéseit.

Egyéb tevékenységek Schiffer 2010- óta a füredi Anna bál zsűrijének tagja, 2012- óta a zsűri elnöke.

2015 és 2017 között Schiffer a Nespresso a kampány egyik magyarországi képviselője volt; 2015 óta a BMW Group Magyarország, majd a BMW WALLIS márkanagykövete lett.

Schiffer 2015- től belsőépítészeti és lakberendezési tanácsadással is elkezdett foglalkozni. 2021- ben a Tipton kézzel készített szemüveg-márkával együttműködve piacra dobta a limitált darabszámban megjelenő szemüvegkeretét, mind optikai, mind napszemüveg verzióban.

2021- ben a show műsorok világában is megjelent, a Dancing With The Stars magyarországi évadának zsűritagja volt. Család Elvált, fia Olivér, 1994-ben született.

Bibliográfia SZERZŐCÍM KIADÓ MEGJELENÉS ÉVE ISBN Schiffer Miklós A STÍLUSOS NŐOfficina’ 96 2000963-9026-81-2Schiffer Miklós STÍLUSRÓL FÉRFIAKNAKOfficia’962000961-9026-522Schiffer Miklós

Petrovszky Gábor SUMMUM BONUM Walker & Williams2008978-963-06-61997Schiffer Miklós GENTLEMANS STYLE BOOK I-IIGenerál Média Kft 2010978-963-08-1154-5Schiffer Miklós SCHIFFER STÍLUS – FÉRFI Lábnyom Kiadó2015978-615-80317-1-4Schiffer Miklós Schiffer STÍLUS- NŐLábnyom Kiadó2015978-615-80317-0-7Schiffer Miklós KÖSZÖNÖM, KÉREM Lábnyom Kiadó 2018978-615-8115-0-8Schiffer Miklós SZÍNES KÖNYV Lábnyom Kiadó 2020978-615-81115-1-5Schiffer Miklós SCHIFFER STÍLUS- FÉRFI II.Lábnyom Kiadó 2021 978-615-81115-2-2Nicolas Schiffer STILUL VESTIMENTAR Román nyelven a Schiffer Stílus férfi könyv

Editura Casa 2017978-606-787-063-3

Jegyzetek

További információk

Interjú Schiffer Miklós stílustanácsadóval Dívány.hu 2023. január 24. Kőszegi András interjúja Schiffer Miklóssal Onbrands.hu 2022. január 17. A mindig hiteles úriember, aki stílust árul – Schiffer Miklós-portré Roadster.hu, 2021. július 31. Interjú Dr. Schiffer Miklós stílusszakemberrel She.hu 2021. május 23.

Kategória:1965-ben született személyek Kategória:Magyar divattervezők Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar írók