A Gesztenyés-kert egy körülbelül 35 000 négyzetméteres alapterületű közpark a Németvölgyben, Budapest XII. kerületében, nem messze annak legkeletibb fekvésű utcáitól. A főváros lakóinak közkedvelt pihenőparkjai közé tartozik, alkalmanként rendezvények helyszínéül szolgál.

Fekvése A Németvölgyi-árok völgyében helyezkedik el, közvetlenül az 1976-ban átadott BAH-csomópont mellett, tehát az Alkotás utca és a Hegyalja út kereszteződésénél terül el, onnan északnyugat felé húzódva. Teljes területe nagyjából egy trapéz alakot formál, melyet kelet felől az Alkotás utca, délnyugat felől a Jagelló út, nyugat felől a Sirály sétány, észak felől pedig a Csörsz utca határol. Magának a kertnek a területe kisebb a fent leírt trapéz területénél, mert mert az Alkotás utca felőli szélén magasodik 1982 óta a Novotel szálloda, oldalában az 1984-ben elkészült Budapest Kongresszusi Központtal, a Csörsz utca mentén pedig a Magyar Optikai Művek sporttelepe helyén a 2016-ra felépült MoM Sport Uszoda és Sportközpont terpeszkedik, a nyugati csücskében pedig az 1951-ben épült MOM Művelődési Központ előtt 2011-ben átadott Sirály sétány határolja.

Története A mai park helyén egykor az 1885-ben létesített Németvölgyi temető terült el, amit még a 20. század elején bezártak, 1963-ban pedig lényegében teljes egészében fel is számolták azt. (A sétányra ekkor kerültek ki az első padok.) A hajdani temető területén a park kialakítása - a Novotel Szálloda és a Budapest Kongresszusi Központ kivitelezését követően - Hetessy Józsefné és Mester Jenő tervei szerint 1984-1985 között történt, akik javasolták megőrizni a temető régi növényzetének minél nagyobb részét. Ilyen eredetű a park központi sétánya mentén álló gesztenyefasor is, amely névadója is lett a területnek.

A park létesítésekor szobrászok és népművészek közreműködésével készült játszótér a mai uszoda nyugati szomszédságában helyezkedik el. Népszerűsége töretlen a környékbeli gyerekek között. Az eredetileg ide tervezett fajátékokat azóta korszerűbb játszóeszközök váltották fel. A Kongresszusi Központ nyugati oldalán 1985-ben avatták fel Somogyi József és Finta József a A fasizmus áldozatainak emlékműve című alkotását.<ref>Somogyi József, Finta József - A fasizmus áldozatainak emlékműve (Köztérkép.hu)</ref> A Jagelló út elején 1980-ban állították ki Paizs László Kettős gömb című szobrát.Paizs László - Kettős gömb poliészter plasztika (Köztérkép.hu) A hajdani temető 1848–49-es forradalom és szabadságharc utáni honvédsírjainak emlékét Gerenday Antal 1877-ben készített obeliszkje őrzi, amit az 1930-ban bezárt Tabáni temetőből 1935-ben hoztak át ide.Gerenday Antal - 1848-as hősi emlékmű (Köztérkép.hu) Kovács Gábor 1992-ben emelt 1956-os forradalom emlékoszlopa helyén Szmrecsányi Boldizsár a A szabadság szárnyaló madara nevet viselő alkotását 2016-ban állították ki.Szmrecsányi Boldizsár - A szabadság szárnyaló madara (Köztérkép.hu)

Növényvilága A névadó vadgesztenyék (Aesculus hippocastanum) mellett sok más fa- és cserjefaj is él a park területén; jellegzetes térhatároló az itt található parkolók felől a Júlia-borbolyából (Berberis julianae) és tűztövisből (Pyracantha coccinea)'' kialakított, áthatolhatatlan sövény. A parkot több helyen, köztük a Hegyalja út felőli végén, a BAH-csomóponti buszmegálló közelében tavasztól őszig tartó időszakban tarka virágágyások is díszítik.

Képgaléria

Jegyzetek

Források A Gesztenyés-kert a Főkert adatbázisában; hozzáférés: 2019. április 29. A Gesztenyés-kert a Beszédesparkok.hu oldalon; hozzáférés: 2019. április 29.

Kategória:Budapest XII. kerülete Kategória:Budapest parkjai