Ábel Péter, születési nevén Glass Péter (Budapest, 1929. február 23. – Budapest, 1992. június 8.) magyar író, filmtörténész. Lánya Ábel Anita színésznő, fia ifj. Ábel Péter nyelvész.
Életútja Glass Loránd (1900–1977) és Ábel Erzsébet (1903–1944) fiaként született zsidó családban. Édesanyját az auschwitzi koncentrációs táborban ölték meg. Családnevét apjához hasonlóan a második világháború után Ábelre magyarosította.
Középiskolai tanulmányait a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban végezte. 1948-ban, a Madách Színháznál segédrendezőként kezdett el dolgozni valamint a színház lektoraként, szintúgy ebben az évben a Színház- és Filmtudományi Intézetnél sajtófőnök lett. Ezt követően a Színház és Mozi újság munkatársa lett (1948-tól 1950-ig és 1954-ben), 1951 és 1960 között a Néphadsereg, a Magyar Honvéd, a Honvéd Újság munkatársa, kulturális rovatvezető-helyettese. Később a Népszabadság kulturális rovatába kezdett el írni 1960 és 1963 között, majd a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalánál lett osztályvezető 1964 és 1967 között. 1967-től a Magyar Hírlapnál dolgozott, egészen 1973-ig, majd a Pesti Műsor filmkritikusa lett 1973-tól 1979-ig, ezután a Fotó szerkesztője 1979 és 1982 között. 1984–1989 között a Mozgó Képek rovatvezetője, majd a TVR Hét (1989–1992) és az Antenna munkatársa (1990–1992) volt.
Fontosabb művei Ábel Péter maradandó munkája a közel ezeroldalas Film kislexikon megjelenése (1964), amelyet a kétkötetes Új filmlexikon követett (1971, 1973, 1978) Úttörővasút. Ifjúsági regény (Budapest, 1949) Elmúlt a nyár. Regény (Budapest, 1957; bolgárul: Szófia, 1967) A magyar filmesztétika múltjából – Mihail Romm (Filmvilág, 1960)
Szinkronszerepei Év Cím Szereplő Szinkron év 1967 Bilincs és mosoly rowspan="4" 1983 1975 Hallod-e a kutya ugatását? 1982 1979 Idegenek 1982 Hat gézengúz 1984
Emlékezete Hagyatékát a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MANDA) őrzi (2013 nyarától).A filmművészet lelkes adatgyűjtője 2013. szeptember 7.
Származása +Ábel Péter családfájaÁbel Péter(szül. Glass Péter)(Budapest, 1929. febr. 23.–Budapest, 1992. jún. 8.)Apja:Glass Loránd(Budapest, 1900. jún. 21.–Budapest, 1977. márc. 6.)Apai nagyapja:Glass EdeGlass Manó néven is ismert(szül. Glass Emanuel Mundi)(Pécs, 1866. dec. 17.–Budapest, 1928. júl. 13.)férfidivat kereskedőApai nagyapai dédapja:Glass Henrik(1827–Budapest, 1909. ápr. 23.)Apai nagyapai dédanyja:Rothmiller SaroltaCsaládneve Rothmüller alakban is(1832–Budapest, 1909. nov. 28.)Apai nagyanyja:Broch Jozefa(Budapest, 1876. júl. 30.–1945 után)Apai nagyanyai dédapja:Broch Adolf(Proßnitz, 1844. júl. 3.–Budapest, 1918. máj. 28.)kereskedőApai nagyanyai dédanyja:Büchler Hermina(Kula, 1856–Budapest, 1944. máj. 19.)Anyja:Ábel Erzsébet(Budapest, 1903. dec. 16.–Auschwitz, 1944. szept. 18.)Anyai nagyapja:Ábel Ignác(Pest, 1867. jún. 18.–Budapest, 1921. nov. 29.)Anyai nagyapai dédapja:Ábel Mór(Proßnitz, 1836–Budapest, 1881. okt. 26.)Anyai nagyapai dédanyja:Stelczer Johanna(Kassa, 1830–Budapest, 1902. aug. 21.)Anyai nagyanyja:Ábel Frida(Budapest, 1878. aug. 4.–Budapest, 1945. febr. 25.)Anyai nagyanyai dédapja:Ábel Bernát(Proßnitz, 1840. febr. 25.–Budapest, 1914. jan. 17.)gabonaügynökAnyai nagyanyai dédanyja:Löbl Leonóra(Pest, 1842–Budapest, 1901. jan. 14.)
Jegyzetek
Források
Kategória:Magyar kritikusok Kategória:1929-ben született személyek Kategória:1992-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A holokauszt magyar túlélői Kategória:Az Új köztemetőben eltemetett személyek