Udzsi (japánul 宇治市 udzsisi) egy japán város Kiotó prefektúra déli részén.
1951. március 1-jén alapították/községesítették. A két ősi japán főváros Nara, és Kiotó között helyezkedik el. A város az Udzsi-folyó partján fekszik, mely a Biva-tóból (Biwa-ko) ered.
A két korábbi főváros közelségéből adódóan Udzsi hamar kulturális központtá vált. A Heian-kor (Heian jidai) idején épültek a város legmeghatározóbb épületei. Turisták által kedvelt szentélyek, templomok, természeti szépségek és fesztiválok otthona.
Az Udzsi-tea termesztése is ezen a területen folyik, mely Japán egyik legrégebbi, és legmeghatározóbb minőségi zöld teája. A város története szorosan összefügg a japán tea történetével.
A 2015. október 1-jei adatok szerint, Udzsi becsült népessége 184.726 fő, és ezzel a második legnagyobb város Kiotó prefektúrában.
Történelem Már a IV. században Ódzsin uralkodó (Ōjin-tennō), Japán 15. uralkodója itt építtetett palotát. Később három csatának is helyszínéül szolgált a város, 1180, 1184 és 1221-ben.
Udzsi a régi idők politikai központja volt. Ez volt a híres Fudzsivara család (Fujiwara) személyes villáinak helyszíne, akik a Heian-korban álltak jólétük magaslatán. Udzsiban így ekkoriban csodálatos császári kultúra virágzott. A Bjódóinban (Byōdō-in) található Főnix terem (Hōō-dō), ami Amida Buddha Paradicsomát hivatott megtestesíteni a földön, még mindig eredeti alakját őrzi, mint ennek a szimbóluma.
A város mégis csak akkor került igazán előtérbe, amikor Asikaga Josimicu (Ashikaga Yoshimitsu) sógun uralkodása ideje alatt 1358–1408, erősen fellendítette a teatermesztést és termelést a térségben. A terület azóta jól ismert különleges, kiváló ízeiről, és itt találhatóak Japán legrégebbi teaboltjai is. A XV. században a sógun a japán tea szertartáson is használatos „shimamono” teás edényeket Udzsi városába hozatta át.
Udzsi történelmileg a szállítás központjává is fejlődött, főútjaival összekötve Kiotót, Narát és a keleti tartományokat. A gyors folyású Udzsi-folyó fölött átívelő Udzsi-híd is nagy szerepet játszott ebben.
Sok irodalmi alkotás színteréül is szolgál, mint például a Heike monogatari. A város jól ismert a Genji monogatari 10 Udzsi-fejezetéről is.
Földrajz Udzsi város három területre oszlik: a keleti hegyvidéki tájra, a központi dombos hegyalja régióra, és a nyugati alföldi térségre. Az közigazgatási terület több mint felét erdők és mezők teszik ki.
Területének kiterjedése: 10,0 km (K–NY), 10,7 km (É–D). Tengerszint feletti magassága: 590 m (a legmagasabb pontja), 10 m (a legalacsonyabb pontja).
Népesség
Nevezetességek Rengeteg látogatót vonzanak Udzsi több száz éves történelmi helyszínei, amelyek között sok sintó szentély és buddhista templom szerepel.
Bjódóin Templom (Byōdō-in) jobbra|bélyegkép|300x300px|Bjódóin Templom
Buddhista templom, mely eredetileg több mint ezer évvel ezelőtt épült 998-ban. Egy az UNESCO világörökségi listáján szereplő épületeinek. A lenyűgöző templom, a tóval körülvéve, és rendkívüli építészeti elemekkel gazdagítva egy teljesen más színvonalat képvisel, mint a legtöbb templom Japánban. A Bjódóinba látogatás csúcspontja a Főnix terem, mely 1053-ban épült. Két tökéletesen felosztott és kialakított fa szárnyból, és egy központi csarnokból áll. A központi csarnok Amida Buddha Paradicsomát hivatott megtestesíteni a földön. Az előtte elterülő tóban visszatükröződve a Főnix terem egy ezoterikus szerkezet látványát nyújtja, mely a kínai templomokat, és a mandala szimbólumokat idézi. A tetőt főnix madarat ábrázoló gyönyörű képek díszítik, bár a főnix madár egy kínai szimbólum, s a japán építészetben ritkán fordul elő. Az eredeti épület egy része sajnos egy tűzben megsemmisült, azonban a szerkezet néhány egysége még most is megtekinthető. A látogatók körülsétálhatják a templomot kívülről (500 ¥ jenért, reggel 9 és délután 5 óra között), míg azok akik belülről is meg szeretnék nézni az épületet, egy tárlatvezetéshez kell csatlakozzanak, melyek 20 percenként indulnak. A templomhoz a Bjódóin Ometeszandón (Byōdō-in Ometesando) végigsétálva lehet eljutni, mely tele van zöld tea boltokkal, és helyi művészeti/kézműves alkotásokat árusító üzletekkel. A szentély képe látható a 10 ¥ jenes érme hátoldalán, és az idők során számos postai bélyegen is szerepelt (1950, 1957 és 1959).
Udzsigami Szentély (Ujigami) Ez a szentély is szerepel az UNESCO Világörökségi listáján. Erről a kicsi, de érdekes épületről úgy tartják, hogy a világ legrégebbi sintó szentélye. Könnyed sétára helyezkedik el az Udzsi-folyó piros hídjaitól, a Daikicsijamafucsi Parkban (Daikichiyamafuchi Kōen). Azok akik egy rövid túrára vágynak, folytathatják útjukat fel a közeli hegyre, melyről gyönyörű kilátás nyílik Udzsi városára.
Kósódzsi Templom (Kōshō-ji) Azok, akik el szeretnék kerülni a nagy tömeget, a folyó felé indulva a hegyekben megtalálják a Kósódzsi Templomot. Csendes és nyugodt hely, melyet ősszel csodálatos színpompás levelek díszítenek. Bejáratát cseresznyefák, azaleák és juharfák ékesítik, melyek nagymértékben változtatják színeiket az évszakoktól függően. A zen templom még mindig napi használatban van. A látogatók láthatnak itt zen-kántálást gyakorló papokat és követőiket, imádkozást, és más gyakori szertartásokat.
Manpukudzsi Templom (Manpuku-ji)
A templomot Jin-jüan (Yinyuan), japánul Ingen néven ismert kínai zen mester alapította. Ez az Óbaku (Ōbaku) zen szekta főtemploma. Híres a fenyőiről, építészeti stílusáról és a teához való kapcsolatáról. Ming stílusban épült az Edo-korban. A templom megépülését követő első száz évben a főpap itt mindig kínai származású volt. Az első dolog ami szembetűnik a templom kapujánál, a tető élesen felfelé ívelő vonala, legfőképpen annak sarkainál. Ez a részlet már önmagában elég volna ahhoz, hogy rámutasson az építészetbeli óriási kínai hatásra, de a kapun belépve még több dologra lehetünk figyelmesek ezzel kapcsolatban, például a piros színű épületekre, a fekete csempékkel kirakott padlóra, a korlátokon használt törött, jellemző szimbólumokra.
Mimurotodzsi Templom (Mimuroto-ji) „Virág Templomnak” is nevezik, nagy kertjeiről ismert. A hely tavasszal cseresznyefa virágzásával, azaleáival, míg nyáron hortenziáival és lótuszvirágaival csalogatja a tömegeket. A templomnak háromemeletes pagodája van, s főtermében található egy kép, mely az Ezer Karú Kannont (Mokuzō Senjū Kannon) ábrázolja.
Egyéb látnivalók Lenyűgöző környezetének köszönhetően Udzsi számos természeti látnivalóval büszkélkedhet. Ilyenek például festői folyópartjai, hatalmas parkjai, és a botanikus kertje. Az Udzsi-hídtól kicsit feljebb a folyón helyezkedik el az Amagasze-gát (Amagase damu). A gát széltében átéri az egész folyót, s a tetejétől egy órán belül le lehet sétálni az aljához. Az útvonal, mely közvetlenül a Keihan Udzsi (Keihan Uji) állomástól indul, egy csodálatos sétát kínál a folyó mentén, kövezett úton, útközben sok füves területtel, ahol az emberek megpihenhetnek, vagy akár piknikezhetnek is.
Udzsi-folyó (Uji-gawa)
Az Udzsi-folyó, más néven Jodo-folyó (Yodo-gawa) a várost két részre osztja. Elhelyezkedése a hely gyönyörű látképét gazdagítja, s emellett lehetőségeket nyújt pihenésre és kikapcsolódásra is. A város legtöbb nevezetessége rövid sétára található a folyótól.
A vízen tartott hajókirándulások, és kormoránhalászat (a madarak nyakára madzagot kötnek, aminél fogva visszahúzzák őket a hajóba, s amitől nem tudják lenyelni az elkapott halat sem) népszerű nyári tevékenységek, melyekkel leginkább a turistákat célozzák. Gyakran használják ugyanazokat a csónakokat a hajókirándulásokhoz, melyeket a kormoránhalászathoz is. A halászat június közepétől késő szeptemberig tart. Jegyek a helyszínen vásárolhatók, s körül-belül 2000 ¥ jenbe kerülnek. A hajóút durván egy órán át tart.
A folyó partján sok teaház és étterem mutatja be Udzsi híres teáját és tea-ízesítésű ételeit.
A gyalogos hidak Udzsi partjait egy középen lévő kis szigettel kötik össze. Bár a terület többnyire lapos és kopár, egy kőpagodával a közepén, mégis a padokkal és a szép kilátással kellemes piknikező és sétálóhely.
A fő híd, mely az Udzsi-folyó fölött ível először 646 körül épült, így az egyik legrégebbi maradvány Japánban. Sokszor lerombolták, majd újjáépítették azóta, de a jelenlegi híd többé-kevésbé tükrözi annak történelmi kinézetét.
Gendzsi monogatari Múzeum (Genji monogatari) A japán klasszikus regény a Gendzsi monogatari utolsó tíz fejezete Udzsi városában zajlik, így helyet kapott itt egy ilyen múzeum is. A városban szobrok és táblák jelölik a regény bizonyos eseményeinek helyszíneit. Az Udzsi-folyó partján Muraszaki Sikibu (Murasaki Shikibu), a történet írójának szobra is megtalálható. Ő egy nemesasszony volt, aki az udvari élet intrikáit írta le a Heian-kori Kiotóban.
Fesztiválok A város minden évben két nagy fesztivált szervez. Az egyik az Agata fesztivál (Agata matsuri), amit június 5-én tartanak hajnaltól késő estig. Ez a fesztivál egész Dél-Japán területén elhíresült a tevékenységekről, melyeket este, miután minden fény kialudt, a lekapcsolt utcalámpák sötétjében végeznek.
Ahogy sok más japán város augusztus 10-én, Udzsi is rendez egy órákon át tartó tűzijáték-fesztivált.
Mindkét esemény hatalmas tömegeket vonz, így megkövetelve a város közlekedésének helyenkénti leállítását erre az időre.
Közlekedés Vonat
Udzsi városban három vasúttársaság működik: a JR West, a Keihan, és a Kintetsu. A Keihan társaság elsősorban Kiotót és Oszaka (Ōsaka) belvárosát köti össze az Udzsi-vonalon, mely a Csusodzsima (Chushojima) állomástól indul, s a folyó menti Keihan Udzsi (Keihan Uji) állomáson ér véget, az Udzsi-híd mellett. Ez az állomás közel van az Udzsi városában található Gendzsi monogatari (Genji monogatari) Múzeumhoz, és a híres Bjódóin Templomhoz. Az ezen a vonalon haladó szerelvények minden állomásnál megállnak.
A JR Nara vonala Kiotó és Nara városa között fut. A JR Udzsi (JR Uji) állomás néhány évvel ezelőttig eléggé elhanyagolt volt, de nemrégiben újjáépítették, hogy jobban tudja szolgálni a várost. Építészetileg a folyó túloldalán álló Bjódóint másolja. Az állomás előtti óra különösen érdekes, ugyanis minden egész órakor kinyílik, hogy egy automatizált műsort játsszon le, mely ünnepli a város örökségét, mint a teagyártás központja. Hasonlóan a Keihan Udzsi állomáshoz, a JR Udzsi állomásról is könnyen megközelíthetőek ugyanazok a neves helyszínek. Az állomáson helyi és expressz vonatok is járnak.
A Kintetsu Dél-Udzsi területén jár. A vonal Kiotót és Narát köti össze, s nem rendelkezik Udzsi nevű állomással. Ezeket a járatokat leginkább ingázók használják. Főbb turisztikai helyek közelében nincsen állomásuk.
Busz Helyi járatok mennek a városba, és a tömegközlekedés is jó. Reptéri járatokkal érhető el a Kanszai Nemzetközi (Kansai International - KIX) és az Itami repülőtér, melyekre a legtöbb vasútállomáson fel lehet szállni.
Utak
Udzsi délre fekszik a Meisin (Meishin) autópályától, közvetlenül a Keidzsi (Keiji) ív, mely egy alig pár éve befejezett, és díj/vám fejében használható út. Ez az út elkerüli Kiotót és Ócut (Ōtsu), mely városok általában a forgalmi dugók színterei. A pálya híres viaduktjairól, és sok, hosszú alagútjáról, melyek közül az egyik körül-belül 6 mérföld hosszú.
A nem fizetős utak közé tartozik az 1-es út Kiotó és Oszaka között, és a 24-es út Kiotó és Nara között. Ezek az utak általában nagyon forgalmasak, és sok jelzőlámpa is található rajtuk. A közelben helyezkedik el a 307-es út, mely a város déli részén, kelettől nyugatig, Oszaka és Siga (Shiga) tartomány között húzódik. Ez egy meglehetősen elhagyatott, vidéki út, mely keresztül halad a hegyeken, s mivel így távol esik a városközpontoktól, egy szép kirándulásnak sem utolsó.