A nyelvtanban a „múlt idő” terminus általánosan az igeidő egyik alapvető jelentését nevezi meg, amellyel a beszélő a közlés ideje elé helyezi az igével kifejezett cselekvést, történést, állapotot stb.A továbbiakban egyszerűsítés céljából mindezek helyett csak a „cselekvés” terminust használjuk. A múlt idő két másik alapvető időre vonatkozó jelentéssel áll ellentétben: a jelennel és a jövővel. Egyes nyelvekben több múlt idejű alak van, több paradigma, amelyek a múlt időnek több árnyalati jelentését fejezik ki.Dubois 2002, 351. o.Bussmann 1998, 1183. o.Bidu-Vrănceanu 1997, 382. o.Constantinescu-Dobridor 1998, timp szócikk.

Ez a meghatározás csak a múlt idő „abszolút”-nak nevezett használatát fedi, azaz csupán a közlés idejéhez viszonyítottat. Ez főleg egyszerű mondatban és főmondatban van meg. Egy ige múlt ideje relatív használatú is lehet, ha egy másik ige egyéb alapvető idejéhez vagy egy másik múlt idejű alakjához viszonyul, főleg amikor mindkét ige ugyanabban az összetett mondatban van.

Nyelvtől függően több vagy kevesebb múlt idejű alak van. Ezek igemód, igenem, igeszemlélet, igejelleg, időbeli viszony, nyelvi regiszter és pragmatikai tényezők szerint különböznek. Ugyancsak ezen fogalmaktól függően vannak egyszerű és összetett múlt idejű alakok: az előbbieket toldalék jelöli, az utóbbiakat segédige. Az egyszerű alakok főleg viszonylag magas fokú szintetizmussal, az összetettek főleg viszonylag magas fokú analitizmussal rendelkező nyelvekre jellemzőek.

Egyes nyelvekben, mint a francia, az angol vagy a román, nincsenek az igeszemléletre és az igejellegre specifikus morfémák. Ezeket főleg az ige lexikai jelentése és egyes időalakok fejezik ki. Például a franciában az egyszerű múlt idő a befejezett szemléletet is kifejezi, a folyamatos múlt idő pedig a folyamatos szemléletet is. Más nyelvekben, mint a szláv nyelvek, az igeszemléletet és az igejelleget specifikus toldalékok fejezik ki, és csak bizonyos szemléletű igék tehetők bizonyos igeidőkbe.

A múlt idejű jelentést nem mindig egy szokásosan rá használt időalak fejezi ki, hanem jelen idejű alak is, az úgynevezett „történelmi” vagy „elbeszélő” jelen. Ugyanakkor egyes múlt idejű alakok olykor más igeidőt fejeznek ki, mint a szokásosat.

A magyar nyelvben

Az ómagyar korban (896–1526) kijelentő módban már e kor előtt kialakult négy múlt idejű alak volt, amelyek a korabeli, főleg latinból fordított szövegekben jelentek meg. A régebbiekben az igeidők használata funkcióik tekintetében jóval lazább volt, mint a későbbiekben. Az igeidő-használat ezekben kristályosodott ki a latin nyelv hatására, de szabályai nem szigorú következetességgel, hanem csak főbb vonalaikban érvényesültek. Például a lát ige alakjai az alábbiak voltak:Korompay 2006, 249. o.

látá (elbeszélő múlt) – a múltbeli események előadásának fő eszköze. Erre példák a Himnuszból: „Őseinket felhozád / Kárpát szent bércére”, vagy a Szózatból: „Az nem lehet, hogy annyi szív / Hiában onta vért”. látott (befejezett múlt) – valaki szavainak közvetlen idézésére használt igeidő; lát vala (folyamatos múlt) – az események hátterének jellemzésére szolgáló és a múltban ismétlődő történések igeideje; látott vala vagy látott volt (régmúlt) – a múltbeli történés következtében beállott állapotot, valamint a nagyon régi vagy a múltban előidejű történéseket kifejező igeidő.

A befejezett múlt már az ómagyar korban is a leghasználtabb volt, később pedig a többi igeidő folyamatosan visszaszorult egyrészt a latin hatás háttérbe szorulása, másrészt az igekötő-használat nagyarányú kibontakozása következtében. A 19. század első felében még három múlt idejű alak volt:Sipos 2017. alakilag jelen idő, jelentésében múlt (szakkifejezéssel: praesens historicum, azaz történelmi vagy elbeszélő jelen); a -t jelet alkalmazó múlt idő (egyszerű múlt idő); az -a/-e/-á/-é jellel kifejezett múlt idő, azaz az elbeszélő múlt.

Az elbeszélő múlt a 19. század második felére kiveszett a magyar nyelvből. Eltűnése után az egyszerű múlt átvette annak legtöbb funkcióját, ugyanakkor a temporális közvetlenség kifejezésére nem lett alkalmas. Ez a változás nyelvi hiány kialakulásához vezetett. Az elbeszélő múlt hiánya átalakította a magyar mondattant is: a múltról való beszéd főképp távolságtartó módon lehetséges, megismerő közvetlenség nélkül. A múlt közvetlen tapasztalatiságú kifejezésének lehetősége ezzel kiveszett a magyar nyelvből.

A nyelvújítás időszakában sztenderdizált irodalmi nyelvben csak a két egyszerű alak volt jelen. Az elbeszélő múltat sem használták már a beszélt nyelvben, és a század vége felé az irodalmi nyelv is elhagyta. Csupán egyes nyelvjárási régiókban, mint a székely és a moldvai, maradtak fenn szórványosan a régmúlt és a folyamatos múlt alakjai.Mohay 2018, 24–26. o.

A mai magyar nyelv sztenderd változatában kijelentő módban egyszerűen múlt időről van szó. Jele a -t- vagy -tt-, amelyhez kevés különbséggel a többi igemódban is használt személyragok járulnak. Az egyéb nyelvekben létező több múlt idejű alak jelentései a magyarban többnyire a kontextusból derülnek ki. Igeszemléletet és igejelleget egyes igekötők és igeképzők fejeznek ki, bár nem rendszeresen, ami segíthet annak megállapításában, hogy melyik idegen múlt idejű alaknak felel meg a magyar egy adott esetben. Például az Esténként nézte a televíziót mondat igéjét a francia a folyamatos múlt idejű megfelelőjével fordítja le, a Ma este megnézte a híradót mondatét pedig az összetett múlttal, amely a befejezett igeszemléletet is kifejezi, amint azt a meg- igekötő teszi.Szende – Kassai 2007, 262. o.

Mivel a magyarban csak egy múlt idejű alak van, amikor a leírt jelenségek idejét nem a beszédidőhöz, hanem egy múltbeli jelenség idejéhez viszonyítjuk, ugyanazokat az igealakokat használjuk, amelyeket a beszédidőhöz való viszonyításhoz is. Példák:Kálmán 2011. Mondtam neki, hogy Mari is ott volt a buliban – előidejűség: korábban volt ott Mari, mint ahogy mondtam; Mondtam neki, hogy Mari is ott van a buliban – egyidejűség: akkor volt ott, amikor mondtam; Mondtam neki, hogy Mari is ott lesz a buliban – utóidejűség: azután lesz ott, hogy mondtam.

Egyes nyelvekben, mint a francia vagy az angol, a múltbeli jelenséghez viszonyított előidejűségre, egyidejűségre és utóidejűségre más igealakokat használnak, mint a beszédidőhöz való viszonyításkor: az első kettőre olyan múlt idejű alakokat, amelyek nincsenek meg a magyarban (lásd lentebb).

A feltételes mód múlt idejű alakja analitikus. Segédigéje a volna, a van feltételes mód jelen idő egyes szám harmadik személyű alakja, mely változatlanul követi a lexikai jelentésű ige kijelentő mód múlt idejű alakját. Abszolút használatban kifejezhet pragmatikai jelentéseket, például sajnálatot múltbeli cselekvés meg nem valósulása miatt: Bár megnézhettem volna én is azt a filmet!Rounds 2001, 49. o. Relatív időként főleg meg nem valósult feltétel miatt meg nem valósult cselekvést fejez ki, és magát a feltételt is: Ha gazdag lettem volna, házat vettem volna.Szende – Kassai 2007, 242. o.

Előfordul nemcsak feltételes összetett mondatban, hanem egyéb típusú mellékmondatban is (pl. Úgy nézel ki, mintha megijesztettek volna!), és nem csak feltételes jelentéssel: Anélkül, hogy elbúcsúzott volna tőlünk, hirtelen elhagyta az országot.

A befejezett (múlt idejű) melléknévi igenév alakja a kijelentő mód múlt idő egyes szám harmadik személyű alakjával azonos. Nincs igei használata, csak melléknévi: Zsuzsa egy múlt században épült házba akar beköltözni.Rounds 2001, 54. o.

A szenvedő ige ritkán használatos a mai nyelvben. Szintetikusan alakul, az -at-/-et-/-tat-/-tet- képzővel: Megadatott neki, hogy még egyszer lássa a tengert.Szende – Kassai 2007, 195. o. Ezenkívül van szenvedő jelentésű analitikus szerkezet is, a lett segédigével, amelyhez a lexikai jelentésű határozói igenév társul: A munka nem lett befejezve.Rounds 2001, 281. o.

Az angol nyelvben

Az angolban viszonylag sok múlt idejű alak van, melyek közül csak az egyik egyszerű.

Az egyszerű múlt idő (past simple) állító alakjának jele szabályos ragozású igék esetében az -ed toldalék, melyet az igetőhöz adnak hozzá, és nem követi személyrag. Abszolút módon használják főleg a múltban befejezett olyan cselekvésre, amelynek nincs kapcsolata a jelennel. Időpontját vagy azt az időtartamot, amelyben végbemegy, gyakran határozó pontosítja. Használatos a szokásos nyelvi regiszterben (The shop opened last week. Then it closed again two days later ’A bolt a múlt héten nyitott ki, aztán két nap múlva megint bezárt’) és irodalmi művekben is ilyen cselekvésekre: Once upon a time a Princess went into a wood and sat down by a stream ’Volt egyszer egy királylány, aki kiment az erdőbe, és leült egy patak partján’. Ismétlődő cselekvést is kifejezhet (The children always played in the garden ’A gyerekek mindig a kertben játszottak’), valamint állapotot is: I was younger then ’Akkoriban fiatalabb voltam’.Eastwood 1994, 87–93. o.

Ismétlődő cselekvést kifejezhet még a would segédige + a lexikai jelentésű ige egyszerű jelen ideje (The children would always play in the garden ’A gyerekek mindig a kertben játszottak’), vagy a use ’szokik’ egyszerű múlt idejű alakja + főnévi igenév: We used to go to Austria ’Ausztriába szoktunk menni (jártunk)’.

Az egyszerű múltat használják függő beszédben egyidejű cselekvés kifejezésére az alaptagját képező múlt idejű ige cselekvésével: He said what time it was ’Megmondta, hány óra van’.Eastwood 1994, 349. o.

A befejezett jelen (present perfect) alakja a have ’birtokol’ segédige egyszerű jelen idejű alakjából és a lexikai jelentésű múlt idejű melléknévi igenévből áll. Ugyancsak a múltban befejezett cselekvést fejez ki, de olyat, amely kapcsolatban van a jelennel. Gyakran bizonyos határozókkal társul: The shop has just opened ’A bolt nemrég nyitott ki’ (beleértve ’a jelenben is nyitva van’), I've ridden lots of times ’Sokszor lovagoltam már’ (beleértve ’mostanában is lovagolok’), I've always known about you and Diana ’Mindig tudtam rólad és Dianáról’.

A folyamatos múlt (past continuous) a be ’van’ segédige egyszerű múltjával és a lexikai jelentésű, a magyar folyamatos melléknévi igenévnek megfelelő active participle ’cselekvő melléknévi igenév’-vel képezhető. A folyamatos igeszemléletet és a tartós-huzamos igejelleget fejezi ki akár abszolút használattal (The UFO was travelling east to west ’Az ufó keletről nyugatra haladt’), akár relatívval: I was walking home when I saw the UFO ’Hazafelé mentem, amikor megláttam az ufót’.

A befejezett folyamatos jelen (present perfect continuous) a be befejezett jelen idejű alakjával és a folyamatos melléknévi igenévvel jön létre. Olyan cselekvést fejez ki, amely kapcsolatban van a jelennel. Egy bizonyos időtartamon belül folyamatosan zajló cselekvésről van szó, és tudni róla azt, hogy egy bizonyos időpontban kezdődött, vagy hogy mennyi ideig tartott. Ezeket gyakran határozó pontosítja. A magyar múlt időnek felel meg, ha a cselekvés már nem folytatódik a közlés idejében: – You look hot. – Yes, I’ve been running ’– Felhevültnek látszol. – Igen, futottam’. Ha a cselekvés a közlés idejében még mindig tart, a magyar jelen időnek felel meg, főleg ha az időtartamot a for ’-(j)a/-(j)e’ elöljárószó segítségével, vagy ha a kezdetét a since ’óta, amióta’ elöljáróval/kötőszóval fejezik ki: I’ve been waiting for three years ’Három éve várok’, We’ve been living here since April ’Április óta élünk itt’.

A befejezett múlt vagy régmúlt (past perfect) a have egyszerű múltjából és a múlt idejű melléknévi igenévből áll. Előidejű cselekvést fejez ki egy múltbeli időponthoz viszonyítva. Ezt kifejezheti határozó (She had met Max six months before ’Maxszel hat hónappal azelőtt találkozott’) vagy egy másik múlt idejű ige: I knew I had forgotten something ’Tudtam, hogy elfelejtettem valamit’.