João Pedro Cavaco Cancelo (Barreiro, 1994. május 27. –) portugál válogatott labdarúgó, szélsőhátvéd. A La Ligában szereplő FC Barcelona játékosa.
Pályafutása Benfica Cancelo 13-évesen, 2007-ben csatlakozott a klub akadémiájára, előtte öt évig szülővárosában a Barreirense csapatában nevelkedett.
A tartalékcsapatban, 2012. augusztus 11-én játszotta első mérkőzését a portugál másodosztályban, a Braga B elleni 2–2-n. November 4-én szerezte első gólját hazai környezetben a Sporting B ellen.Benfica B 1–3 Sporting B
A felnőttcsapatban 2012. július 28-án mutatkozott be barátságos mérkőzésen, ahol a 90 percet végigjátszotta jobbhátvédként. Október 18-án nevezték első alkalommal tétmérkőzésen a Freamunde ellen a portugál kupasorozatban.
2014. január 25-én debütált hivatalos mérkőzésen, hazai környezetben a Gil Vicente elleni 1–0 során, csereként állt be André Almeida-t váltva a portugál ligakupa utolsó 8 percében. A bajnokságban, május 10-én kezdőként lépett pályára a Porto vendégeként, ez volt a klubban az utolsó mérkőzése.Porto 2–1 Benfica
Valencia
2014. augusztus 20-án 15 millió eurós vásárlási opcióval egyéves kölcsönszerződést kötöttek Canceloval. Három nappal később nevezték első alkalommal a keretbe, a bajnokság nyitófordulójában a Sevilla ellen. Szeptember 25-én debütált a Córdoba elleni hazai 3–0-s bajnokin. December 4-én a Rayo Vallecano vendégeként mutatkozott be a spanyol kupasorozatban, a 2–1-s győztes mérkőzésen. Május 25-én állandó szerződést kötött a csapattal, mely üzlet 15 millió euró ellenében jött létre.Joao Cancelo joins Valencia CF on a permanent deal through to 2021
A következő idényben életében először lépett pályára a Bajnokok Ligájában, melyen klub színeiben első gólját, a 3–2-re elveszett találkozó harmadik gólját jegyzete.BL: Valencia 2–3 Zenit Október 20-án gólpasszal vette ki részét a KAA Gent ellen,BL: Valencia 2–1 Gent 11 nap múlva a bajnokságban is kiosztott egyet a Levante elleni 3–0-s hazai bajnokin. Decemberben a spanyol kupában is gólt jegyzett a Barakaldo ellen, majd 19-én asszisztot a bajnokság 16. fordulójában a Getafe ellen. 2016. április 20-án az SD Eibar elleni 4–0-s győztes mérkőzésen, gólt és gólpasszt szerzett.La Liga: Valencia 4–0 Eibar
Inter 2017. augusztus 22-én opciós joggal kölcsönbe érkezett Milánóba, a 2017/18-as szezon végéig. Négy nap múlva az AS Roma vendégeként mutatkozott be az 1–3-s bajnokin, az utolsó 7 percre csereként állt be Antonio Candreva helyett. Augusztus végén térdszalag-sérülést szenvedett a nemzeti csapat edzésen,Joao Cancelo injured for Portugal október 15-én a bajnokság 8. fordulójában tért vissza az AC Milan elleni 3–2-re megnyert városi derbin, 20 perccel a találkozó vége előtt.Sere A: Inter 3–2 Milan 2018. januárban, februárban, és márciusban is gólpasszal volt eredményes, nevezetesen a SPAL, Benevento, és a Sampdoria ellen. Április 17-én szerezte a klub színeiben első, és későbbi utolsó találatát, szabadrúgásból tekert a kapu bal oldalába a Cagliari Calcio elleni 4–0-s találkozó 3. percében.Joao Cancelo Goal HD - Inter Milan 1 - 0 Cagliari - 17.04.2018 (Full Replay)Sere A: Inter 4–0 Cagliari Április 28-án a Juventus ellen assziszttal vette ki részét, a találkozó második góljánál.Serie A: Inter 2–3 Juventus A csapatban az utolsó mérkőzését, a Serie A zárófordulójában a Lazio ellen játszotta.
A szezon végén bekerült a Serie A év csapatába, a szezonban produkált jó teljesítménye után, a klub úgy döntött, hogy nem véglegesíti a szerződését.
Juventus 2018. június 27-én jelentette be a torinói klub, hogy öt évre szerződtették a Valencia csapatától, 40,4 millió euróért.
Az első tétmérkőzésén a bajnokság nyitófordulójában a Chievo otthonában lépett pályára, a 3–2-re megnyert találkozón.
A Bajnokok Ligájában, szeptember 19-én korábbi otthonában a Valencia ellen lépett pályára, melyen büntetőt is kiharcolt, amit Miralem Pjanić értékesített.Ezért piros lapot? C. Ronaldo valenciai rémálma
2019. január 16-án olasz szuperkupa győztes lett, miután legyőzték 1–0-ra az AC Milan csapatát.Olasz Szuperkupa: a Juventus megverte a Milant Január 27-én a Lazio ellen a bajnokság 21. fordulójában szerezte a klub színeiben első találatát idegenben az 1–2-s mérkőzésen.Serie A: Lazio 1–2 Juventus
Manchester City 2019. augusztus 7-én vásárolták ki a Juventus kötelékéből, és egy hatéves 2025-ig szóló szerződésben állapottak meg.City sign Joao Canlo
Az első szezonja a 2019/20-as idényben volt, a bajnokság első két mérkőzésen nem lépett pályára, de nevezve volt a keretbe, augusztus 25-én debütált a Bournemouth vendégeként a találkozó utolsó egy percében, Kyle Walkert váltva. Szeptember 18-án mutatkozott be a klub színeiben nemzetközi porondon a Bajnokok Ligájában, csereként állt be a 81. percben a Sahtar Doneck elleni 3–0-s győztes mérkőzésen. Szeptember 24-én lépett pályára első alkalommal kezdőként a csapatban, a Preston elleni 3–0-ra megnyert FA kupa találkozón, az első gólját, december 18-án szerezte az Oxford United elleni 1–3-s idegenbeli győztes EFL-kupa mérkőzésen, az első gólt a 22. percben jegyezte.EFL Cup: Oxford Utd. 1–3 Man. City
2021. január 3-án lépett pályára a City színeiben 50. mérkőzésén a 2020/21-es bajnokság 17. fordulójában a Chelsea ellen, szeptember 18-án a 2021/22-es idényben lépett pályára 50. Premier League mérkőzésén a Southampton elleni gólnélküli mérkőzésen. December 19-én a klub színeiben 100. mérkőzésén gólt és gólpasszt jegyzett a 2021/22-es bajnokság 18. fordulójában a Newcastle United vendégeként.Man City’s Cancelo celebrates 100th appearance with golaço (video)Premier League: Newcastle Utd. 0–4 Man. City 2022. december 28-án lépett pályára 150 alkalommal a Manchester City játékosaként, a Leeds United ellen.
Bayern München 2023. január 31-én kölcsönbe érkezett a bajor együtteshez, aki a szezon végéig marad Münchenben.FC Bayern sign João Cancelo on loan Bundesliga: a Bayern München bejelentette Cancelo érkezését – hivatalos
Február 1-jén debütált a Mainz otthonában, egy 4–0-s győztes mérkőzésen a német kupa nyolcaddöntőjében, az első találatnál egy remek íveléssel megszerezte első asszisztját, amit Eric Maxim Choupo-Moting értékesített a nyolcaddöntő 17. percében.Német Kupa: Cancelo gólpasszt adott, a Bayern kiütötte a Mainzot Négy nap múlva lépett pályára első Bundesliga mérkőzésén a VfL Wolfsburg vendégeként, a 14. percben asszisztot jegyzett a második találatnál, amit Kingsley Coman váltott gólra.Bundesliga: Wolfsburg 2–4 Bayern München Február 14-én nemzetközi színpadon is bemutatkozott a klub színeiben, a Paris Saint-Germain elleni 1–0-ra megnyert Bajnokok Ligája nyolcaddöntő – első találkozóján, a 2–0-s hazai visszavágó utolsó találatánál gólpasszal vette ki részét, amit a 89. percben Serge Gnabry értékesített.BL: Bayern München 2-0 PSG Március 11-én szerezte első gólját az ötödik bajnoki, és klub színében nyolcadik mérkőzésén az Augsburg ellen, az 5–3-során a nyitógólnál volt eredményes, majd a 74. percben Alphonso Daviesnek adott asszisztot.Bundesliga: Bayern München 5–3 Augsburg
Barcelona 2023. szeptember 1-jén a Manchester City-vel megállapodtak, hogy a 2023–2024-es idényre kölcsönbe érkezik a katalán csapathoz. A szerződés nem tartalmaz opciós jogot. Két nap múlva mutatkozott be csereként az Osasuna elleni 2–1-es győztes bajnokin. A második mérkőzésén szerezte meg első gólját, amellyel beállította az 5–0-s végeredményt a Real Betis ellen. Szeptember 19-én lépett pályára BL-mérkőzésen, és 76 percet játszott a belga Antwerpen elleni 5–0-s győztes találkozón. A hétvégi Celta Vigo elleni 3–2-es bajnokin a hajrában gólpasszt és gólt szerzett, amellyel beállította a végeredményt.
El-Hilál 2024. augusztus 27-én aláírt a szaúdi el-Hilál csapatához. 2026. augusztus 20-án közös megegyezéssel felbontotta a szerződését a klubbal.Joao Cancelo signs for Barcelona for the third time
Barcelona
2026. január 13-án másodszor is csatlakozott a katalán klubhoz, ezúttal az arab el-Hilál csapatától. A kontraktus egy félévre szoló megállapodást tartalmazott.
Ismét Barcelona 2026. augusztus 20-án harmadszorra is visszatért a klubhoz.Joao Cancelo rejoins Barcelona on deal to 2029 after Al Hilal contract termination
A válogatottban Portugália Cancelo tagja volt az U16–U21-es korosztályos csapatoknak. Szerepelt a 2012-es és a 2013-as U19-es Európa-bajnokságokon. Az U20-sszal pályára lépett a 2013-as U20-as világbajnokságon, az U21-gyel pedig kétszer a 2015 és a 2017-es U21-es Európa-bajnokságon.
2016. augusztus 28-án Fernando Santos hívta be első alkalommal a Gibraltár és a Svájc elleni barátságos, és VB-selejtező mérkőzésekre.André Silva and João Cancelo called into Portugal squad Szeptember 1-jén a Gibraltár elleni 5–0-s győztes mérkőzésen kezdőként mutatkozott be, majd a 73. percben megszerezte első gólját a csapatban.Portugália 5–0 Gibraltár A következő két vb-selejtező mérkőzésén, előbb október 7-én Andorra ellen megszerezte második gólját, három nap múlva, gólt, és gólpasszt jegyzett idegenben a Feröer elleni 6–0-ra megnyert mérkőzésen.Portugália 6–0 AndorraFerröeri-szigetek 0–6 Portugália A következő, azaz negyedik gólját, 2020. szeptember 5-én szerezte Horvátország ellen, a 4–1-során a nyitógólt szerezte a 41. percben. Kevesebb mint egy évvel később, ötödik találatát az Izrael elleni 4–0-s barátságos találkozón szerezte, melyen az első gólnál assziszttal, majd a találatát a harmadik gólnál jegyezte.Portugália 4–0 Izrael 2022 júniusában szerezte a további: hatodik, hetedik gólját; Svájc, és Csehország ellen.
2022. november 10-én bekerült a 26-fős keretbe a 2022-es katari világbajnokságra.Convocados para o Mundial 2022 November 24-én az első VB mérkőzésén a Ghána elleni 3–2-s győzelmen lépett pályára, a másik két csoportmérkőzésen; Uruguay és Dél-Korea ellen is a 90 percet végigjátszotta. December 10-én a negyeddöntőben csereként állt be Raphaël Guerreiro váltva, a Marokkó elleni 1–0-ra elvesztett mérkőzésen. 2024. május 21-én Roberto Martínez szövetségi kapitány kihirdette 26 fős Európa-bajnoki keretét, amelyben ő is szerepelt. Tagja volt a 2026-os világbajnokságon szereplő portugál válogatottnak.
Magánélete 2013 januárjában Cancelo édesanyja, Filomena életét vesztette egy autóbalesetben az A2-es autópályán Seixalban, Cancelo és testvére aludtak, és kisebb sérüléseket szenvedtek.Az új Bayern-sztár drámája: mellette halt meg az édesanyja az autóban A szörnyű hír után Cancelonak megfordult a fejében, hogy felhagy a labdarúgással.
Statisztika
Klub 2026. január 13-i állapot szerint. KlubSzezonBajnokságKupaLigakupaNemzetköziEgyébÖsszesLigaMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokBenfica B2012/13Segunda Liga202————2022013/14311————311Összesen513————513Benfica2012/13Primeira Liga00000000—002013/1410001000—20Összesen10001000—20Valencia 2014/15La Liga10030———130Valencia2015/1628141—71—3932016/1735130———3812017/1810————10Összesen742101—71—914Inter Milan 2017/18Serie A26120———281Összesen26120———281Juventus2018/19Serie A 25110—7010341Összesen25110—7010341Manchester City2019/20Premier League170404180003312020/21282303091—4332021/22361501092105232022/2317210106010262Összesen98513091323201549 2022/23Bundesliga15120—40—211Összesen15120—40—211Barcelona 2023/24La Liga32200—10200424Összesen32200—10200424el-Hilál2024/25Saudi Pro League22030—92503922025/2620——41—61Összesen24030—13350453Barcelona 2025/26La Liga0000—00—00KARRIER ÖSSZESEN346153111017398046826 Jegyzetek
Válogatott 2025. november 16-i állapot szerint. ÉvMérk.Gólok20164320172020186020194020207120218120221022023932024100202542Összesen6412
Válogatott góljai
# Dátum Helyszín Ellenfél Gólja Végeredmény Kiírás 1. 2016. szeptember 1. Estádio do Bessa, Porto, Portugália 3–0 5–0 Barátságos 2. 2016. október 7. Estádio Municipal, Aveiro, Portugália 3–0 6–0 Világbajnokság-selejtező 3. 2016. október 10. Tórsvøllur Stadion, Tórshavn, Feröer 6–0 6–0 Világbajnokság-selejtező 4. 2020. szeptember 5. Estádio do Dragão, Porto, Portugália 1–0 4–1 UEFA Nemzetek Ligája
Sikerei, díjai Benfica Primeira Liga: