Gábor József (Vác, 1893. június 7. – Budapest, 1964. október 1.) magyar kommunista politikus, kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter, diplomata, nagykövet.
Pályafutása Gábor Sándor kocsis és Nagy Teréz fiaként született. Eredeti végzettsége festő és mázoló, tanonciskolát végzett. 1910-ben lépett be a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba és az Építőmunkások Szakszervezetébe. Az első világháborúban 1915-ben esett orosz hadifogságba, 1917-ben a Vörös Hadsereg kötelékében vett részt a polgárháborúban, és belépett az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Pártba (OK(b)P) is, 1919-ben a turkesztáni területi bizottság elnöke lett.
Részt vett a magyar–szovjet fogolycsere-akció tárgyalásain is. 1924-ben a Szovjetunió pekingi nagykövetségén kereskedelmi tanácsosként dolgozott, 1926–27-ben az ország távol-keleti városaiban kereskedelmi megbízott volt. Vlagyivosztokban Távol-keleti kereskedelmi kormánybiztossá nevezték ki, majd szovjet kereskedelmi vállalatoknál dolgozott. A második világháború alatt egy antifasiszta hadifogoly-iskola parancsnoka volt (Nyizsnyij Tagilban), majd a Vörös Hadsereggel tért vissza Magyarországra.
Az Ideiglenes Nemzeti Kormány (dálnoki Miklós Béla kormánya) első összetételében - kommunista voltára tekintettel - kapta meg a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszteri tárcát, melyet 1944. december 22-től 1945. május 9-ig töltött be (utóda Gerő Ernő lett). Miniszteri munkájáról nincs pozitív vélekedés: Kállai Gyula Két világ határán című, 1984-ben megjelent könyvében így említi: A háborúban megmaradt vasúti kocsipark felett is sokkal inkább ő (ti. Vas Zoltán) rendelkezett, mint az egyébként szintén kommunista, de teljesen tehetetlen Gábor József közlekedésügyi miniszter. Hardi Róbert - a Kádár-korszak kereskedelmi "szürke eminenciása" - visszaemlékezése szerint Gábor József szorgalommal igyekezett pótolni a tehetsége hiányosságait: hajnaltól késő estig a minisztériumban volt. Ennek ellenére néhány hónap múlva elvették tőle a tárcát. De még maga Rákosi Mátyás is így beszélt 1945 nyarán erről az időszakról: e téren néha nagyon kockázatos kísérletekbe fogunk: olyan embereket irányítunk felelősségteljes posztokra, akikről nem tudjuk, hogyan dolgoznak. Néha nagyon melléfogunk. Ez történt a kereskedelmi miniszter esetében is, akit aztán leváltottunk.
A minisztérium után a Külkereskedelmi Hivatal elnöke, majd a Váci Kötöttárugyár igazgatója lett, 1944–1947 között pedig nemzetgyűlési képviselő is volt. 1950-ben rendkívüli követ és meghatalmazott miniszteri címet kapott, és 1950. augusztus 18-tól 1954. október 28-ig Magyarország ankarai követségét vezette követként, majd 1954. október 28-tól rendkívüli és meghatalmazott nagykövetként Bulgáriában a szófiai nagykövetséget vezette 1956. augusztus 8-ig. 1956. június 20-tól 1959. március 27-ig Magyarország prágai nagykövetségének (Csehszlovákia) nagykövetség vezetője volt. Kevéssel hazatérte után nyugdíjba vonult.
Hamvasztás előtti búcsúztatására 1964. október 5-én került sor a Farkasréti temetőben.
Emlékezete Egy évvel halála után Vácon az Ilona utcát és az ott található iskolát Gábor Józsefről nevezték el. Az iskola 1990 után Földváry Károly Általános Iskola nevet vette fel.
Jegyzetek
Kategória:1893-ban született személyek Kategória:1964-ben elhunyt személyek Kategória:Váciak Kategória:Magyarország követei és nagykövetei Bulgáriában Kategória:Magyarország követei és nagykövetei Törökországban Kategória:Magyarország követei és nagykövetei Csehszlovákiában Kategória:Magyarország miniszterei Kategória:Országgyűlési képviselők (Ideiglenes Nemzetgyűlés) Kategória:Országgyűlési képviselők (1945–1947) Kategória:Az MSZDP korábbi tagjai Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek