Georg Katzer (Habelschwerdt, Szilézia, 1935. január 10. – Berlin, 2019. május 7.) német zeneszerző. Fontos pozíciókat töltött be az egykori NDK zenei életében, de jelentős alakja volt az egyesített Németország kulturális életének is. Úttörője volt az elektronikus zene NDK-beli terjesztésének. Legismertebb műve a Das Land Bum-Bum (1973) című gyermekopera.

Élete

Édesapja cukrász volt. 1946-ban családját kitelepítették Magdeburg közelébe. 1953-ban érettségizett a möckerni Wendgräben-kastélyban működő bentlakásos gimnáziumban. A következő évtől a kelet-berlini Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskola zongora–zeneelmélet–zeneszerzés szakos növendéke lett. A komponálást Rudolf Wagner-Régenynél és Ruth Zechlinnél tanulta. Az 1957–58-as tanévet a prágai zeneakadémián töltötte. Itt szerezte első filmzenéjét. Berlinbe visszatérve 1960-ban fejezte be a főiskolát. 1961 és ’63 között az NDK Művészeti Akadémiájának mesterképzőjén Hanns Eisler utolsó tanítványa volt.

1963-tól szabadúszó zeneszerző. 1966–67-ben az NDK Nemzeti Néphadseregének művészegyüttesében (Erich-Weinert-Ensemble) dolgozott. 1976-ban a Csehszlovák Rádió pozsonyi kísérleti elektroakusztikus stúdiójában, 1977-ben a Bourges-i Kísérleti Zenei Csoportban (GMEB) alkotott. 1978-tól az NDK Művészeti Akadémiájának tagja, 1980-tól professzora. 1986-ban megalakította az akadémia Kísérleti Elektroakusztikus Stúdióját.

1982 és '89 között az NDK Zeneszerző és Zenetudós Szövetségének alelnöke. 1989-ben a Nemzetközi Elektroakusztikus Zenei Társaság keletnémet szekciójának, a következő évben az NDK Zenei Tanácsának elnöke.

Művei

Díjai, elismerései 1964–65 – Mendelssohn-ösztöndíj 1975 – 1. hely gyermek- és ifjúsági színházak számára írt művek versenyén 1976 – A Német Demokratikus Köztársaság Művészeti Díja

Jegyzetek

Források Adatlapja a Német Művészeti Akadémia oldalán (Hozzáférés: 2019. május 8.) Czerny, Peter: Opernbuch. 15., überarb. u. ergänzte Aufl. Berlin, 1980. Henschelverlag. S. 486–489 Niklew, Christiane: Katzer, Georg = Wer war wer in der DDR? 5. Ausgabe. Band 1, Ch. Links, Berlin 2010, Seeger, Horst: Opernlexikon. 3. ... überarb. u. erw. Aufl. Berlin, 1986. Henschelverlag. S. 338

Kategória:Német zeneszerzők Kategória:Elektronikus zene Kategória:Filmzeneszerzők Kategória:Német operaszerzők Kategória:20. századi zeneszerzők Kategória:1935-ben született személyek Kategória:2019-ben elhunyt személyek Kategória:A második világháború utáni lakosságcserék érintettjei