Az One of Us (svédül: En av oss) az első kimásolt kislemez az ABBA utolsó The Visitors című stúdióalbumáról. A kislemez 1981 decemberében jelent meg, és szerepel az ABBA Gold: Greatest Hits és Number Ones című válogatásalbumokon is.

Története

Az One of Us, mely eredetileg Number 1 és Mio Amore neveket viselte, az 1981-es The Visitors című album egyik kimásolt dala, melyet Agnetha Fältskog énekelt. A dal egyike annak a számnak, mely Björn és Benny dalszerzéseinek egyik sötétebb időszaka, mivel a két férfi válása erősen rányomta bélyegét az általuk szerzett dalokra, mind szövegileg, mind zeneileg. A dal valóban arról, hogy egy nő megpróbál egy régi kapcsolatot újjáéleszteni, mely véget ért. Stig Andersson menedzser részéről aggályok merültek fel a dallal kapcsolatban, mert szerinte túl elnyomott a dal, és túl lírai. Ennek ellenére a dal az első kimásolt kislemez volt az albumról, melyen szerepelt az albumon nem elérhető "Should I Laugh or Cry" című dal is a kislemez B. oldalán. A dal az együttes pályafutásának utolsó 1. helyezést elért dala volt. Az One of Us című kislemez az album megjelenése után már nem volt kapható a svéd boltokban.

Az Egyesült Királyságban az One of Us egy másik borítóval jelent meg, míg a legtöbb országban a kislemez borítója megegyezett az album borítójával, az Epic Records kiadó más képet szeretett volna a brit kiadáshoz, és külön fotókat használt fel a csapat tagjairól, egy nagy ABBA logóval együtt. Agnetha és Frida az előlapon láthatóak, míg Björn és Benny a hátlapon kaptak helyet. A fotók eléggé elavultak voltak, mivel Frida még mindig göndör hajjal látható, míg Björn szakállt viselt. Egy korlátozott kiadású picture disc is kiadásra került a dalból.

A B. oldalon található "Should I Laugh or Cry" című dal egy beszédes beszámolót is tartalmazott, mely a brit és dél-afrikai kiadásokban jelent meg csupán. Az Epic Recordshoz szállított mesterszalagok tartalmazták ezt a hibát, de nem javították, így ebben a formában jelentek meg. A 2000-es évek elején az Epic jogai az Egyesült Királyságban már lejártak, bár még mindig az Egyesült Királyságban birtokolták ezen mesterszalagokat a kislemez kiadások számára. Később a szalagok a stockholmi Polar Music kiadóhoz kerültek, mely már az Universal Music tulajdonában volt, aki később kiadta a javított változatot, és hozzáférhetővé tette CD-n először. Ez a változat található a Deluxe Edition című box részeként is, mely 2012. április 23-án jelent meg.

Fogadtatás

Az One of Us című dal volt az első hivatalos kiadás, melyen már a zenekar tagjai elváltak voltak. Ez volt az ABBA utolsó sikere, és 1. helyezett dala. A dal első helyezett volt Belgiumban, Németországban, Írországban, és Hollandiában is 1. helyezett volt, mely a 13. és egyben utolsó volt az Eurochart listán. A dal további országokban is sikeres volt, többek között Ausztria, Franciaország, Norvégia, Dél-Afrika, Spanyolország, és Svájc.

A dal az Egyesült Királyságban a 11. helyen debütált 1981. december 12-én, és a következő héten a 3. helyig jutott. A dal 3 hetet töltött ebben a pozícióban, és 10 hétig volt slágerlistás helyezés. Miután 1982. január 16-án elhagyta a slágerlistát, ez a dal volt az utolsó Top 10-es kislemeze a csapatnak.https://www.officialcharts.com/artist/8604/abba/

A dal 1983. februárjáig nem jelent meg az Egyesült Államokban, azonban csupán a 107. helyet sikerült elérnie a slágerlistán. Ez az eredeti megjelenés után jóval később történt, és addigra az ABBA már feloszlott.

Megjelenések

7" Spanyolország Carnaby – MO 2109 https://www.discogs.com/ABBA-One-Of-Us/release/1223304

A One Of Us 3:55 B Should I Laugh Or Cry 4:25

Videóklip

A dalhoz tartozó klipet Lasse Hallström rendezte. A dalban Agnethát egy olyan nőként ábrázolják, aki új házba költözik, feltehetően egy válás, vagy egy partnerével való szakítás után.

Slágerlista

Heti összesítés Slágerlista (1981–83) Legjobb helyezés Ausztrália Australian Singles Chart48 Ausztria Austrian Singles Chart3 Belgium Belgian Singles Chart1 Hollandia Dutch Top 40https://www.top40.nl/top40/1982/week-21 Hollandia Single Top 100https://dutchcharts.nl/showitem.asp?interpret=ABBA&titel=One+of+Us&cat=s1 Európa Eurochart Hot 100 Singles1 Finnország Finnish Singles Chart17 Franciaország French Singles Chart8 Németország German Singles Chart1 Írország Ír slágerlista 1 Új-Zéland New Zealand Singles Chart43 Norvégia Norwegian Singles Chart6 Spanyolország Spanish Singles Chart7 Svédország Swedish Singles Chart13 Svájc Swiss Singles Chart3 Egyesült Királyság Brit kislemezlista3 Amerikai Egyesült ÁllamokBillboard Bubbling Under the Hot 100107 Amerikai Egyesült Államok Billboard Adult Contemporary33

Év végi összesítések Slágerlista (1981)Helyezés Hollandia (Single Top 100)60

Slágerlista (1982)Helyezés Hollandia (Dutch Top 40)https://www.top40.nl/bijzondere-lijsten/top-100-jaaroverzichten/198297

Feldolgozások

1995 júniusában a svéd eurodance énekes Pandora jelentette meg saját változatát, mely Tell the World című stúdióalbumán is megtalálható. A dal 13. helyezést ért el a svéd kislemezlistán, Finnországban viszont 1. helyezett volt. Az A-Teens The ABBA Generation című albumán volt hallható a dal, saját feldolgozásukban 1999-ben. 2018. július 13-án megjelent a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba című filmzene album a Capitol és Polygram kiadó gondozásában. A dalt Amanda Seyfield (Sophie) és Dominic Cooper (Sky) adta elő. Producere Benny Andersson volt. 2018. szeptember 21-én megjelent a dal Cher saját feldolgozásában, mely Dancing Queen című stúdióalbumán található.

Jegyzetek

Kategória:1981 kislemezei Kategória:ABBA-kislemezek