A West Side Story egy musical Arthur Laurents könyve alapján. A zenéjét Leonard Bernstein szerezte, a szövegét pedig Stephen Sondheim írta. A musical William Shakespeare Rómeó és Júlia című művén alapszik.
A történet az Upper West Sideon játszódik New York Cityben az 1950-es években. A musical a Jetsek és a Sharkok közti rivalizálást helyezi középpontba, két utcai tinibandát, különböző etnikai háttérrel.
A Sharkok Puerto Ricó-iak, míg a Jetsek fehér bőrű amerikaiak. A fiatal főszereplő, Tony, az egykori Jets tagja s egyben a bandavezér legjobb barátja, beleszeret Mariába, Bernardo (a Sharkok vezérének) lánytestvérébe. A sötét téma, a kifinomult zenék, a táncos jelenet és a szociális problémákra irányuló fókusz lehetővé tette azt, hogy ez a musical egy fordulópont legyen az amerikai musicaltörténelemben. A következő híres dalok hangzanak el ebben a musicalben: Jet Song, Something’s Coming, Maria, Tonight, America, Cool, One Hand One Heart, I Feel Pretty, Somewhere, Gee Officer Krupke és az A Boy Like That.
Az eredeti 1957-es Broadway produkciót Jerome Robbins rendezte és koreografálta, a producere pedig Robert E. Griffith és Harold Prince volt. 732 előadást élt meg a produkció, mielőtt turnéra vitték volna. A musicalt 6 Tony-díjra jelölték 1957-ben, beleértve a Legjobb musical kategóriát is. Robbins nyerte a legjobb koreográfus díjat. A show-nak ennél jóval hosszabb élete volt Londonban, sok felújított változattal és nemzetközi produkciókkal. 1961-ben jelent meg a filmadaptáció, amelyet Robert Wise és Robbins rendezett. Olyan neves színészek játszanak benne, mint Natalie Wood, Richard Beymer, Rita Moreno, George Charikis és Russ Tamblyn. A filmet 11 Oscar-díjra jelölték, amiből 10-et meg is kapott.
Keletkezés 1947-ben, Jerome Robbins megkereste Leonard Bernsteint és Arthur Laurentst, hogy mit gondolnának egy esetleges kollaborációról, aminek a témája a Rómeó és Júlia történet lenne. Azt javasolta, hogy a cselekmény középpontjában ír katolikus család és zsidó család konfliktusa legyen. Leonard azonnal beleegyezett. Bernstein operai formába akarta ezt önteni, míg Robbins és Laurents ragaszkodott az eredeti musical ötlethez. Úgy jellemezték ezt a produkciót, hogy “szöveges színház”, és Laurents megírta az első változatot East Side Story címmel. Miután befejezte, csak azután jött rá a csapat, hogy már írtak ehhez hasonlót. Úgy döntöttek, hogy szüneteltetik a munkát majdnem 5 évig és mindenki megy a maga útján.
1955-ben Martin Gabel (színházi producer), aki James M. Cain Szerenád című könyvében színpadi adaptációján dolgozott (amiben egy operaénekes rájön, hogy homoszexuális), felkérte Laurentset, hogy írja meg. Laurents elfogadta az ajánlatot és javasolta neki, hogy csatlakozzon a korábbi csapatukhoz. Robbins úgy érezte, hogyha egyesítik erejüket, akkor visszakell térniük az East Side Storyhoz, Bernstein egyetértett. Laurents, elkötelezett volt Gabel iránt, aki bemutatta nekik Stephen Sondheim zeneszerzőt, dalszövegírót. Laurents szerette a Sondheim dalszövegeit, azonban a zenéje nem volt annyira lenyűgöző számára.
Laurentst hamarosan felkérték, hogy írja meg a forgatókönyvét egy 1934-es Greta Garbo film átdolgozásának. Amíg Hollywoodban volt, felkereste Bernsteint, aki szintén a városban volt egy karmesteri fellépés miatt. Találkoztak a Beverly Hills Hotelben, és elkezdtek beszélgetni a fiatal bűnöző bandákról, amik az aznap reggeli újság címoldalán virítottak. Bernstein azt javasolta, hogy dolgozzák újra az East Side Storyt és a helyszínt tegyék Los Angelessé, de Laurents úgy érezte, hogy ő sokkal közelebb érzi magához a Puerto Ricó-iakat Amerikában. Felkeresték Robbinst, akit elbűvölt az ötlet, hogy egy musicalt csináljanak latin ritmussal.
Kollaboráció és fejlődés New York városában Laurents az olasz író, Ugo Betti új darabjának megnyitó estjére ment, ahol találkozott Sondheimmel, aki tudatta vele, hogy a korábbi East Side Story West Side Story címmel tér vissza. Bernstein és Robbins a dalszövegek megírására Betty Comdent és Adolph Greent kérte fel, azonban a két zeneszerző a Pán Péter című musical munkája mellett döntöttek. Laurents felajánlotta a munkát Sondheim számára. Először új projektje miatt nem kívánta elvállalni, de az amerikai szövegíró és színházi producer, Oscar Hammerstein meggyőzte Sondheimet, hogy ez értékes tapasztalatot nyújthat számára, így a zeneszerző elfogadta a felkérést. Eközben Laurents egy új tervezetet írt, amelyben megváltoztatta a korábbi karakterek származását: Anton, aki eredetileg ír-amerikai volt, lengyel és ír származású lett, zsidó Mária pedig Puerto Ricó-i. A Laurents által írt eredeti könyv szorosan kötődik Rómeó és Julia történetéhez, azonban Rosaline és a halálra ítélt szerelmesek szüleinek karakterei hamar el lettek távolítva. Később Júlia álhalálával és az öngyilkossággal kapcsolatos jelenetek is törlésre kerültek.
A nyelvezet problémát okozott; a négy betűs szitokszavak ebben az időben ismeretlenek voltak a színházakban és a szleng kifejezések használata is elmaradt, attól félve, hogy azok a produkció bemutatása idejére elavultakká válhatnak.
Laurents megtalálta, hogy mi is hangzott valódi utcai beszélgetésnek, melyek valójában nem is voltak azok: például „cut the frabba-jabba”. Sondheim hosszú párbeszédablakokat alakított ki a dalszövegbe, és néha csak egy egyszerű kifejezést alkalmazott, mint az "Olyan fiú, mint az, aki megöli a bátyádat".
Oscar Hammerstein segítségével Laurents meggyőzte Bernsteint és Sondheimt, hogy a "One Hand, One Heart" dalt helyezzék át az esküvői boltban játszódó helyszínre, az erkélyes jelenet helyét a „Tonight” című dalt kapta.
Laurents úgy érezte, hogy a játék tragikus kimenetelének növelése érdekében a feszültséget enyhíteni kell, így Krupke tisztviselő komikus formája került a második felvonásba. Más kérdésekben Laurents alul maradt: úgy érezte, hogy az "America" és az "I Feel Pretty" dalszövegek túlságosan szellemesek a karakterek számára, de azok a közönség kedvencei voltak.
Bernstein egyidejűleg foglalkozott a West Side Story és Candide zenei világával, ami néhány anyagváltáshoz vezetett a két mű között.
Tony és Maria "One Hand, One Heart" duettje eredetileg a Candide-ben szerepelt. A "Gee, Officer Krupke" című zenéjét Candide velencei jelenetéből vette át. Laurents ismertette az alkalmazandó koncepciókat:
>> Ahogy Rómeó és Júlia, úgy Tony és Maria is szerelmükkel elválasztották magukat a többi gyerektől, ezért megpróbáltuk őket még jobban elkülöníteni nyelvükkel, dalaikkal, mozgásukkal. Ahol csak lehetséges, megpróbáltuk megnövelni az érzelmeket vagy a zene, a dal vagy a tánc segítségével ábrázolni és érthetővé tenni a serdülőkort.
A műsor 1956 vége felé majdnem teljes volt, de az alkotók közül majdnem mindenkinek először meg kellett felelnie más produkciókban vállalt kötelezettségeknek. Robbins részt vett a Bells Are Ringing-ben, Bernsteinnek a Candide-ban, és 1957 januárjában Laurents legújabb játékában, a Clearing in the Woods című alkotásban. Amikor 1957 tavaszán egy támogatói meghallgatáson nem sikerült pénzt szerezni a West Side Story számára, két hónappal a show előtt, a gyártó Cheryl Crawford is kihúzta a projektet. Minden más gyártó már elfordult a darabtól, túl sötétnek és depressziósnak tartották. Bernstein kétségbeesett volt, de Sondheim meggyőzte barátját, Hal Prince-t, aki Bostonban volt az új George Abbott féle New Girl in Town musical miatt, hogy olvassa el a forgatókönyvet. Tetszett neki, de úgy döntött, hogy kikéri mentora, Abbott véleményét. Abbott alkalmatlannak találta a darabot. Prince figyelmen kívül hagyta a mentor véleményét és kollégájával Robert Griffith-szel New Yorkba utaztak. Ahogyan Prince felidézi emlékeit: „Sondheim és Bernstein a zongorán játszottak és hamarosan velük együtt énekeltem.”
Produkció periódus Prince megszorította a kiadásokat és pénzt gyűjtött. Robbins bejelentette, hogy nem akarja a koreográfiát készíteni a show-ban, de hozzáállása megváltozott, amikor Prince egy nyolc hetes táncpróba időszakot fogad el (a szokásos négy helyett), mivel a West Side Story-nál több tánc volt, mint bármelyik korábbi Broadway show esetében, és jóváhagyta, hogy Robbins felvegye Peter Gennarót asszisztensének . Eredetileg, amikor a szereposztáson gondolkodott, Laurents James Dean-t tervezte felkérni Tony vezető szerepére, de a színész hamarosan meghalt. Sondheim megtalálta Larry Kertet és Chita Riverát, akik megalkották Tony és Anita szerepét. A színpadi munka megkezdése még mindig nem volt könnyű.
Bernstein azt mondta:
"Mindenki azt mondta nekünk, hogy a West Side Story lehetetlen projekt ... És azt mondták, hogy senki nem lesz képes bővített negyedek éneklésére... És akkor volt az igazán kemény problémánk a szereposztással, mert a karaktereknek nemcsak énekelniük kellett, hanem táncolniuk és cselekedniük kellett, és tinédzsereknek kellett lenniük. Végső soron a beválogatottak tizenévesek voltak, némelyikük valójában 21 volt, némelyikük 30, de mindannyian 16 évesek voltak. Néhányan csodálatos énekesek voltak, de nem tudtak kiemelkedően táncolni, vagy fordítva ... és ha mindkettőt meg tudták csinálni, nem tudtak játszani."
Nehézségek adódtak Oliver Smith tervezéseivel. A festett háttérdíszletek lenyűgözőek voltak, de a kellékek többnyire elhasználtak vagy túl stilizáltak/egyszerűsítettek voltak. Prince nem volt hajlandó pénzt költeni újításokra, ezért Smith kénytelen volt a rendelkezésre álló díszletekből, eszközökből a legtöbbet kihozni a legkevesebb pénzből. Washington D.C.-ben a pre-Broadway bemutató egyaránt kivívta a kritikusok elismerését és anyagi profitot is hozott, bár egyik értékelés sem említette Sondheimt, aki ugyan társírónak volt megjelölve, azonban nevét elhomályosította az ismert Bernstein. Bár Bernstein nagylelkűen eltávolította nevét a dalszövegek társszerzőjeként, Sondheim bizonytalan volt abban, hogy egymaga kapja az elismerést, melyet Bernstein túlságosan „virágosnak” ítélt.
Robbins kérelmezte és megkapta a ["Conceived by" credit- gondolom valamilyen teljeskörű jog a filmhez], melyet arra használt fel, hogy jelentős döntéseket hoz a show-val kapcsolatban, másokkal való konzultáció nélkül. Reakcióként a Broadway megnyitó estjén egyik munkatársa sem beszélt vele.
Azt híresztelték, hogy míg Bernstein a Candide musicallel foglalkozott, Sondheim írta a West Side Story zenéit, Berstein társzeneszerzőként való megjelölése titokzatos módon eltűnt, valószínűleg valamely megegyezés alapján. Suskin azonban ahogyan a Show Tunes-ban írja: „Ahogy az írás haladt, és Bernstein lírai hozzájárulásának mértéke egyre kevésbé nőtt, a zeneszerző beleegyezett abba, hogy visszavonja érdemét. A híreszteléssel ellentétben Sondheim nem írt zenét a show-hoz; egyetlen hozzájárulása a "Something’s coming" volt, melyben a zenekar fő törzsét fejlesztette ki a zenéből, amit Bernstein írt a versre.
Cselekmény Első felvonás Két rivális tinédzser banda, a Jets [Rakéták] (fehér amerikaiak) és a Sharkok [Cápák] (Puerto Ricó-i amerikaiak), a New York City felső nyugati oldalán küzdenek az irányításáért. A rendőrség Krupke és Schrank tiszt figyelmeztetik őket, hogy hagyják abba a harcot. A rendőrség elüldözi a Cápákat, majd a Jets azt tervezi, hogyan tudják biztosítani uralmukat az utca felett. A Jets vezetője, Riff azt javasolja, hogy vívjanak meg a Cápákkal.