Nagy Kati (névváltozata: Nagybaczoni Nagy Kati; korábbi neveː Pesty-Nagy Kati; Budapest, 1975. március 18. –) magyar rendező.

Életpályája 1975-ben született. Édesapja Nagy Ferenc karmester volt. 1989–1993 között az Eötvös József Gimnázium tanulója volt. 1993-tól a Madách Színházban dolgozott színészként és rendezőasszisztensként. Itt sokat tanult Kerényi Imre rendező-igazgatótól. 1999–2004 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező szakos hallgatója volt, Szinetár Miklós osztályában. 2004-től több színházban és produkcióban is dolgozik. Rendezett Debrecenben, Kecskeméten, Kaposváron, Tatán, Tatabányán, Békéscsabán, főrendezője volt a Király Színháznak, 2010. óta számos darab szerzőjeként is jelentkezik, ebből az egyik legfontosabb a Vörös Rébék musicalballada, de Rost Andrea életpályáját is költői színmű keretében írja meg, a Díva és a Férfi(ak) címmel. Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem művésztanára, gyakorlati és elméleti tárgyakat is oktat. Korábban tanított a Kaposvári Egyetem látványtervező szakán. A Pesti Broadway Stúdió tanára volt.

Férje Pesty László publicista volt.

Főbb rendezései

Tűzrőlpattant Tündérország (2015) Légy jó mindhalálig (2014) L'élek (2013) A Négyszögletű Kerek Erdő (2013) Bors néni, Bors! (2013) Kérek egy álmot (2011) Légy jó mindhalálig (2011) Képzelt Riport, ja csak a XXI. Századról… (év nem ismert) Ájlávjú Tüskevár Csodálatos utazás Fabáb Jó estét nyár, jó estét szerelem

Jegyzetek

További információk Hivatalos Facebook oldala Facebook oldala

Kategória:Élő személyek Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar rendezők