Poljanska falu Horvátországban, Pozsega-Szlavónia megyében. Közigazgatásilag Velikéhez tartozik.
Fekvése Pozsegától légvonalban 15, közúton 18 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban 6, közúton 10 km-re nyugatra, a Papuk-hegység déli lejtőin fekszik.
Története A település már a középkorban is létezett. Kővár várának tartozékai között 1421-ben említik „Poss. Polyancz” alakban. Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában – Pozsega vármegye. 1475-ben és 1476-ban, majd 1523-ban ugyancsak a vár uradalmához tartozó települések között szerepel. Már Josip Buturac feltételezte, hogy itt a középkorban ferences kolostor állt, majd később Stanko Andrić bizonyítékot is talált erre. 1510-ben egy az obszerváns ferences rendtartomány kolostorait felsoroló okiratban „de Polyenu” alakban szerepel a szlavóniai kolostorok között. Andrić szerint a kolostor alapítói Zápolya Imre és István voltak. (A Zápolya, vagy Szapolyai család köztudottan szlavóniai származású volt.) A kolostor valószínűleg akkor pusztult el, amikor az 1532-ben Kőszeg ostroma alól visszavonuló török sereg az egész vidéket végigpusztította.
1698-ban „Polyanka” néven 9 portával szerepel a török uralom alól felszabadított szlavóniai települések összeírásában. Az első katonai felmérés térképén „Dorf Polyanska” néven látható. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Polyanszka” néven szerepel. Lipszky János: Repertorium locorum obiectorumque: in XII. tabulis Mappae regnorum... . 522. o. Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Polyanszka” néven 37 házzal, 239 katolikus és 75 ortodox vallású lakossal találjuk.Nagy Lajos: Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti regni Hungariae, partiumque eidem adnexarum 28. o. Buda, 1829.
1857-ben 224, 1910-ben 361 lakosa volt. 1910-ben a népszámlálás adatai szerint lakosságának 58%-a horvát, 18%-a szerb, 16%-a magyar, 5%-a német anyanyelvű volt. Pozsega vármegye Pozsegai járásának része volt. Az első világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1991-ben lakosságának 79%-a horvát, 12%-a szerb nemzetiségű volt. 2011-ben 96 lakosa volt.
Lakossága Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 224 225 180 205 248 361 357 425 354 359 322 277 188 140 134 96
Jegyzetek
Források Velike község hivatalos honlapja Az első katonai felmérés térképe Josip Buturac: Stanovništvo Požege i okolice 1700-1950. Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában – Pozsega vármegye. Stanko Andrić: Podgorje Papuka i Krndije u srednjem vijeku (drugi dio)
További információk A megye turisztikai irodájának honlapja Kristina Rupert: Topografija Požeške županije do 1526. godine - diplomamunka A község rendezési terve
Kategória:Pozsega-Szlavónia megye települései