Éder Gabriel Militão (Sertãozinho, 1998. január 18. –) brazil válogatott labdarúgó, a Real Madrid játékosa. Posztját tekintve középhátvéd, de jobbhátvédként és védekező középpályásként is bevethető. 2019. március 14-én hivatalossá vált, hogy a Real Madrid szerződtette, a szerződés július elsejétől vált érvényessé és 2025-ig szól, melyet 2024. január 23-án további három évvel 2028-ig meghosszabbított a klubbal.

Pályafutása Klubcsapatokban São Paulo FC

Militão 2010-ben igazolt a São Paulo akadémiájára. 2016. július 3-án kezdőként mutatkozott be az első csapatban a Copa Paulistában. A mérkőzés 83. percében sárga lapot kapott, végül a mérkőzést az Ituano csapata 2–1-re nyerte meg.

2017. május 14-én a mutatkozott be a brazil bajnokságban a Cruzeiro csapata elleni 1–0-ra elveszített mérkőzésen. A szezonban huszonkét mérkőzésen lépett pályára, és végül a 13. helyen végeztek a tabellán. Szeptember 18-án megszerezte az első gólját a CA Juventus ellen 2–1-re megnyert találkozón. November 12-én a Vasco da Gama elleni 1–1-es döntetlenre végződő mérkőzés 83. percében kiállították.

Porto 2018. augusztus 7-én 5 évre szerződtette a portugál bajnok FC Porto együttese. Szeptember 2-án kezdőként mutatkozott be új csapatában. A hazai pályán 3–0-ra megnyert találkozón gólpasszal segítette csapatát. November 28-án a Bajnokok Ligájában a FC Schalke 04 csapata elleni 3–1-re megnyert hazai találkozón megszerezte az első gólját a sorozatban.

2019. január 3-án az Aves ellen megnyert mérkőzésen megszerezte első gólját a bajnokságban is.

Real Madrid 2019. március 14-én hivatalossá vált, hogy a Real Madrid hat évre szerződtette a brazil játékost. A Porto együttese 50 millió eurót, a São Paulo együttese pedig 4 millió eurót kapott az átigazolás összegéből. A bajnokságban szeptember 14-én a Levante elleni 3–2-re hazai győzelem alkalmával Sergio Ramos cseréjeként debütált, a mérkőzés utolsó félórájaban kapott lehetőséget. 2019-20-as szezonban 15-ször lépett pályára a bajnokság, melyet klubja megnyert végül.

Militão első gólját új csapatában 2021. január 20-án a Spanyol kupa 32. fordulójában a harmadosztályú CD Alcoyano csapata elleni mérkőzésen, honfitársa Marcelo keresztfejes passza után szerezte meg, de csapata váratlanul 2–1-re kikapott. Első gólját a bajnokságban 2021. május 1-jén az Osasuna ellen 2–0-ra megnyert mérkőzésen szerezte meg.

A válogatottban thumb|Militão (14) kezet fog Jair Bolsonaro brazil elnökkel és Alejandro Domínguezzel a Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség (CONMEBOL) elnökével miután megnyerte a 2019-es Copa Américat a Brazil válogatottal.

2018 szeptemberében Tite szövetségi kapitánytól behívót kapott a felnőtt brazil válogatott keretébe az Egyesült Államok és a Salvador elleni barátságos mérkőzésekre a sérült Fagner helyére. Nyolc nappal később a salvadori FedExField stadionban kezdőként lépett pályára, és végigjátszotta az 5–0-ra megnyert találkozót Salvador ellen. 2019 májusában újra behívót kapott a brazil válogatottba a hazai rendezésű Copa América mérkőzéseire. 2019. július 7-én a Maracanã Stadionban megrendezett Copa América döntőjén, a Peru elleni mérkőzés 77. percében Philippe Coutinho cseréjeként mutatkozott be a válogatottban, melyet csapata 3–1-re megnyert.

2021. június 9-én nevezték a brazil válogatottba a hazai rendezésű Copa América mérkőzéseire. Június 27-én a csoportkörben Ecuador elleni mérkőzés 37. percében megszerezte első gólját a felnőtt válogatottban, a mérkőzés 1–1-es döntetlennel ért végett.

Sikerei, díjai Klub Real Madrid Spanyol bajnok: 2019–20, 2021–22 Király-kupa: 2022–23 Spanyol szuperkupa: 2019–20, 2021–22 Bajnokok ligája: 2021–22, 2023-24 UEFA-szuperkupa: 2022 Klubvilágbajnokság: 2022

Válogatottban Brazília Copa América: 2019

Superclásico de las Américas:2018

Egyéni Primeira Liga – A hónap védője: 2018 szeptember, 2018 október/november, 2018 december, 2019 január Az év Prime Liga csapata: 2018–19 Primeira Liga Player Fair-Play díj:2018–2019 A szezon La Liga csapata: 2021–22, 2022–23 A szezon ESM csapata : 2022–2023

Statisztika Klubcsapatokban Legutóbb frissítve: 2023. augusztus 12-én. + Pályára lépései és góljai a különböző klubokban és versenyekenKlubSzezonBajnokságÁllami Bajnokság Országos kupaLigakupaNemzetközi kupaEgyébÖsszesenBajnokságMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólSão Paulo2017Série A22200————222201813114261—20—352Összesen35314261002000574Porto2018–19Primeira Liga293—60309200475Real Madrid2019–20La Liga150—20—30002002020–21141—11—60002122021–22341—21—120205022022–23335—61—91305172023–2410—00—000010Összesen97700113003015014311Teljes karrier 16113142234304135024720

A válogatottban Legutóbb 2023. június 20-án lett frissítve.

ÉvMérk.Gólok2018102019702020002021111202280202331Összesen302

Góljai a válogatottban #Dátum Helyszín Pályára lépés száma Ellenfél Gól Végeredmény Verseny jegyzet 12021. június 27. Estádio Olímpico Pedro Ludovico, Goiânia, Brazília 131–01–12021-es Copa América22023. június 17. Stage Front Stadion, Barcelona, Spanyolország 293–14–1barátságos

Jegyzetek

Források

Megjegyzések

Kategória:1998-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Brazil labdarúgók Kategória:São Pauló-iak Kategória:São Paulo állambeliek Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A São Paulo FC labdarúgói Kategória:A Porto labdarúgói Kategória:A Primeira Liga labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A 2021-es Copa América labdarúgói Kategória:A 2024-es Copa América labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Spanyol bajnok labdarúgók Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Európai Szuperkupa-győztes labdarúgók Kategória:Copa América-győztes labdarúgók