A Bánfalvy Stúdió egy művészeti alapítvány, amely színházi előadások előállításával és forgalmazásával foglalkozik, továbbá fenntartója a Bánfalvy Ágnes Színészképző Szakgimnáziumnak. Alapítója Bánfalvy Ágnes több éven keresztül foglalkozott színész oktatással az Amerikai Egyesült Államokban és Magyarországon mielőtt megalapította saját színitanodáját 2007-ben. Ez bővült később színházi előadások előállításával, melyek sikereinek köszönhetően a 2010-es évekre országos ismeretségre tettek szert, és meghatározó szereplőjévé váltak a magyar színházi életnek.

Története

Első komolyabb sikereiket 2010-ben érték el, Rékasi Károly főszereplésével, a Figaro házassága c. előadással. Ezt követték olyan bemutatók mint, Szabó Magda Abigél (2010) c. ifjúsági regényének a saját gyártású színházi adaptációja, melyet számos helyszín mellett a Debreceni sportcsarnokban is bemutattak. Ezt követően nagyobb volumenű produkciót, a Grease c. musical-t mutatták be 2015-ben, melyről Cynthia Mendelsohn jogtulajdonos így nyilatkozott:

Később főleg szórakoztató vígjátékokat mutattak be, mint az Elvis, Oltár, Miami (2016) , a Laurence Olivier-díjas Miniszter félrelép (2017) és a Nicsak, ki lakik itt!? (2018).

Főbb partnereik (Pesti Magyar Színház, Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, Egri Gárdonyi Géza Színház, Belvárosi Színház, Művészetek Háza (Miskolc), Debreceni Lovarda, Szombathelyi Agóra és Szeged IH) országosan meghatározó kulturális intézmények, akik rendszeresen helyszínt biztosítanak az előadásaiknak.

Jelenleg az ország számos településein megtekinthetők előadásaik, valamint felvidéki és erdélyi turnékat is szerveznek a határon túli magyarok számára.A parameter.sk tudósítása Dunaszerdahelyről

Színitanoda

A Bánfalvy Ágnes Színészképző Szakgimnázium 2007 óta tart évente induló színészképzéseket fiatalkorúaknak és felnőtteknek egyaránt.Bánfalvy Ágnes Wikipédia oldala A felvételt nyert hallgatók egy 3 éves tanfolyamon vehetnek részt, mely után okleveles színész végzettségre tehetnek szert. Az alábbi tantárgyak képzeik a kerettanterv részét, melyek elvégzése szükséges a vizsga megkezdéséhez: pódium játék, beszédtechnika, tánc és színészi játék óra. A vizsga előadások elkészítésében a szakma kiemelkedő képviselői szoktak közreműködni, mint Árkosi Árpád, Csiszár Imre és Szurdi Miklós.

Tanárok

Bánfalvy Ágnes Mesterség

Kokavecz Iván Ének és zene

Fabó Györgyi Mesterség

Incze József Mesterség

Harmath Imre Szinkron

Művészek (2024/2025)

A Bánfalvy Stúdió adatlapja a port.hu-n

Bemutatók A Bánfalvy Stúdió bemutatói:

2005 Egy őrült naplója - Nyikolaj Vasziljevics Gogol

2006

Micimackó - A. A. Milne

2008

Vidám kísértet - Noël Coward Jövőre, veled, ugyan itt 1. - (bemutató: február 1.)

2010

Figaró házassága - Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais Az ibolya Alakok

2011

Jövőre, veled, ugyan itt 2. - (bemutató: február 14.) Előbb a has jön, aztán a morál - (bemutató: május 27.)

2012

Abigél - Szabó Magda Lüszisztraté - Arisztophanész

2013

A kaktusz virága

2014

Ma estére szabad a kecó avagy a londoni szextett

2015

Grease

2016

Elvis, Oltár, Miami avagy félmillió dollár gazdát keres

2017

A Miniszter félrelép - Ray Cooney (bemutató: szeptember 15.)

2018

Nicsak ki lakik itt?!''

Képgaléria

Kapcsolódó szócikkek

Belvárosi Színház Pesti Magyar Színház Bánfalvy Ágnes

Jegyzetek

További információ

A Stúdió honlapja A Stúdió Facebook oldala A Stúdió Instagram oldala

Kategória:Magyar színházművészet