Paupera Ferenc, Paupera Ferenc Ottó Jakab József (Budapest, 1876. május 30. – Budapest, 1943. május 23.)Halálesete bejegyeze a Bp. XIV. ker. állami halotti akv. 630/1943. folyószáma alatt. magyar kincstári főtanácsos, bankigazgató, 1929 és 1932 között Bajor Gizi színésznő férje.
Életútja
Paupera Ferenc és Kaiser Lujza (Ludovika) fiaként született. 1911-ben egyik alapítója volt a Földhitelbank Rt.-nek, később betöltötte annak vezérigazgatói, majd elnöki posztját. A Földhitelbank Rt. Paupera nagyarányú tőzsdespekulációja és veszteségei miatt 1929-ben fizetésképtelenné vált, összeomlott és felszámolt. Paupera ellen bűnvádi eljárás indult, mely azonban nem járt büntetőjogi következményekkel őrá nézve. 1922-ben pártonkívüli volt, majd 1926-tól nemzetgyűlési képviselő egységes párti programmal, valamint országgyűlési képviselő. A Magyar-Cseh Kereskedelmi Kamarának elnöke, a Nemzetközi Kamarák Szövetsége magyar csoportjának alelnöke, a Budapesti Áru- és Értéktőzsde tanácsának tagja volt. 1929. március 12-én Budapesten, az Erzsébetvárosban feleségül vette Bajor Gizi színésznőt.Bp. VII. ker. állami házassági akv. 306/1929. folyószám 1932-ben elváltak.A budapesti kir. törvényszék 1.P.45920/932./5. sz. ítélete. Később házasságot kötött Janssen Jennyvel (Eugénia). Halálát szívizomelfajulás okozta.
Jegyzetek
Források
Kategória:1876-ban született személyek Kategória:1943-ban elhunyt személyek Kategória:Országgyűlési képviselők (1922–1926) Kategória:Országgyűlési képviselők (1926–1931) Kategória:Zuglóiak Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek