A Podmaniczky Frigyes tér közterület Budapest V. kerületében.
Fekvése A téglalap alakú tér a Bank és a Vadász utcák folytatása, az Arany János utca és a Bajcsy-Zsilinszky út által határolt területen fekszik, az Arany János utcai metrómegálló fölött.
Története A területen eredetileg a 19. században épített háztömb állt, ami nagyrészt 1944–1945 során Budapest ostroma idején semmisült meg. A visszabontott házat a lakók és az üzletek még éveken át nem hagyták el, 1947-ben még teljes újjáépítését tervezték. 1952-ben a romos telkek helyén, a Bank utca, Bajcsy-Zsilinszky út és Arany János utca körzött az Esti Budapest című újság szerint egy nem sokkal június előtt létesített, „eléggé kihalt” park volt, amelyben „az elültetett fenyőfák ide-oda görbültek”, még egyetlen ülőalkalmatosság – bár ezt a hiányosságot a kerületi tanács még abban az évben 22 pad elhelyezésével pótolta –, vagy játszótér – később, még az 1950-es években ez is létesült – sem volt és – mivel a Bajcsy-Zsilinszky út felől nem volt bekerítve – a „fegyelmezetlen járókelők” belegázoltak a pázsitba, tönkretéve azt. 1961-ben szökőkúttal egészítették ki, amelyet ünnepnapokon az esti órákban színes reflektorral világítottak meg. Ezt követően az 1979–1981 folyamán épült metróállomás körüli tereprendezés során a tér a szerényebb méretű zöldsávok mellett közlekedési funkciót kapott.„Emigráns“ pénzarisztokralák élete Svájcban, Londonban és Newyorkban, Szabadság 3. évfolyam 156. szám – 1947. július 12. (online: adtplus.arcanum.hu)Viseljük gondját új parkjainknak, Esti Budapest 1. évfolyam 51. szám – 1952. június 3. (online: adtplus.arcanum.hu)Az V. kerületi tanácstagi beszámolókon kérték a dolgozók, Esti Budapest 1. évfolyam 64. szám – 1952. június 18. (online: adtplus.arcanum.hu)Egy év után most ismét körbejártuk Pestet. Ultizok a játszótéren, Esti Hírlap 4. évfolyam – 1959. augusztus 9. (online: adtplus.arcanum.hu)Szökőkúttal szépítették, Népszava 89. évfolyam 84. szám – 1961. április 9. (online: adtplus.arcanum.hu)Ilyen lesz a metró, Magyar Nemzet 35. évfolyam 266. szám – 1979. november 14. (online: adtplus.arcanum.hu)
A nyugati szélén, a Vadász utca felőli fronton ugyanis 1981 végén alakították ki a M3-as metróvonal átadásával egy időben a Nyugati pályaudvartól meghosszabbított útvonalon közlekedő 72-es és 73-as trolibuszok végállomását. (A két járat addig a Nyugati pályaudvarnál a Nagymező utcánál, majd a Jókai utcában fordult vissza.)MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL – XXXV.1.a.4.) 1981_VB 623/65 (Tájékoztató a Végrehajtó Bizottságnak a metró Észak-déli vonal II/B. szakaszának beindításával kapcsolatos feladatok állásáról) library.hungaricana.hu – 1981. november 18. A tér zöldfelületeit magasságú kiemelt ágyásokként alakították ki, amiket előregyártott műkő és helyszínen készített bazalt kockakőből épített támfalakkal raktak körül.Podmaniczky tér felújítása: Felújítás előtti állapot , BudapestDialog.hu – 2019. május 27.
1982-ben vetette fel Ságvári Ágnes, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója, hogy az Arany János utcai metróállomás fölötti teret Podmaniczky Frigyesről nevezzék el. A már a térrendezéskor megtervezett, de csak 1983-ban felállított díszburkolaton kockakövekkel kirakott kis vízmedence épült, amelynek közepén díszkút működött, a Bank utca felőli oldalon. A csobogó Bányai József alkotása volt, ami egy átmérőjű és magas bimbószerű kőszobor csőalapon.Rajna György: Budapest köztéri és udvari díszkútjai = Zierbrunnen in Höfen und auf öffentlichen Plätzen in Budapest (II. melléklet, 10.), Tanulmányok Budapest Múltjából 22., library.hungaricana.hu – 1988.
Az addig névtelen V. kerületi közterületet a Végrehajtó Bizottság 1983-ban nevezte el Podmaniczky térnek, majd 1984-ben egy Madarassy Walter által készített báró podmanini és aszódi Podmaniczky Frigyes domborműves emléktáblát helyeztek el a téren. (A közelében található egy márványtábla is).
Krúdy Gyula Podmaniczky hátrahagyott irataiból írt regényét magában foglaló Egy krónikás könyvéből című munkájából értesülhetünk arról, hogy Frigyes báró özvegy édesanyja a Vadász utca 2. számú sarokházban bérelte az első emeletet, 17 utcára néző ablakkal – fia is gyakran megfordult ezen a helyen.Krúdy Gyula: Egy krónikás könyvéből (Portrésorozatok, emlékezések): Budapest vőlegénye (regény), 4. A főlövészmester fejezet (megjelent: Budapesti Hírlap 1930. április 20. – Krúdy Zsuzsa: Krúdy Gyula: Budapest vőlegénye című regényének keletkezéséről 673-683. old., Irodalomtörténet, 1970/3.), Krúdy Gyula örökösei (Krúdy Zsuzsa és ifj. Krúdy Gyuláné), arcanum.hu, krudy.hu – 1987.
Bár modellje már 1986-ban kész volt,Ráday Mihály: Budapest vőlegénye (30. old.), 168óra 22. évfolyam 24. szám – 2010. június 17. (online: adtplus.arcanum.hu)Ráday Mihály Hazám-díjban részesült, varosvedo.hu – 2018. november 15. de csak 1991 óta áll a téren Kő Pál a névadót ábrázoló Podmaniczky Frigyes-emlék című alkotása. Boros Géza művészettörténész 1994-ben így írt a térről: „historizáló térfalaival, zöld felületeivel, egyszerre forgalmas és félreeső belvárosias jellegével kedvező adottságú ugyan, a közvetlen környezet azonban (a metróépület és tartozékai, a trolivégállomás, a föld alatti WC, a gondozatlan növényzet és az árusbódék összevisszasága) meglehetősen lehangoló.” A tér nyilvános vécéjét a Fővárosi Csatornázási Művek illemhelyeket üzemeltető cége (a Fővárosi Közgyűlés 2009. májusi döntése nyomán, mivel profiltisztítás címen 1996 óta addig az Il-Net Kht-t – a FCSM Zrt. cégét – bízta meg a budapesti, akkor még 112 db közterületi nyilvános illemhely üzemeltetésével, amikből 13 év után 74 nagyon rossz állapotú maradt meg csupán, fele teljesen használhatatlan, romos állapotban került vissza) a 2010-es önkormányzati választás előtt egy nightclubnak adta ki, szerződése 2020. június 3-áig szólt és felmondással nem volt megszüntethető.Tenczer Gábor: Tarlóst meglepte a főváros pincéjében lévő sztriptízbár, index.hu – 2018. június 8.
250px|bélyegkép|Bányai József csobogója, 2019 telén 2019-ben az Arany János utcai metróállomás felszíni épülete körüli zöldfelületet megnövelték: 220 négyzetméter cserje- és 40 négyzetméter évelőfelület mellett 82 új fát ültettek ki, egy úgynevezett gyökércellarendszer segítségével, amit Magyarországon itt és a József nádor téren alkalmaztak először.Tervezett zöldfelületek , BudapestDialog.hu – 2019. május 24. a Pesti Srácok YouTube-csatornán (A videót Szabó Fruzsina Anna és Tihanyi Rita készítette ) – Közzététel: 2019. április 10.Almási Krisztina: Megújul a Belváros három központi tere a Penta közreműködő munkájával, magyarepitok.hu 2019. május 15. Megszüntették a trolibusz-végállomást, és a tervek szerint a 72-es és 73-as trolibuszok útvonalát összekötik a 74-es és 83-as járatokéval.V. kerület Belváros-Lipótváros, Kerületi építési szabályzat: Véleményezési dokumentáció – alátámasztási javaslat, belvaros-lipotvaros.hu – 2019. április Megújult a közvilágítás, valamint természetes (gránit és porfir) kőburkolatokat alakítottak ki, a „belső városrészek és a Duna kapcsolat” részeként. A teret 2019. októberben adták át.MTI: Átadták a megújult Podmaniczky Frigyes teret a fővárosban, hirado.hu – 2019. október 3.Átadták a felújított Podmaniczky Frigyes teret a Belvárosban, pestbuda.hu – 2019. október 4.
Nevezetes épületek
+A táblázat a Fővárosi Szabályozási Keretterv (FSZKT) portálja alapján készült 2015-benA táblázat eredetije a Fővárosi Szabályozási Keretterv (FSZKT) portál 2015-ös változata alapján készülthrsz.utcanév, házszámépítés évesarokházépíttetőtervezőPodmaniczky Frigyes tér belső oldala (a második világháborúban elpusztult épületek) 24775Bajcsy-Zsilinszky út 26.1811Arany János utca 36. Reinold JakabZitterbarth Mátyás 24776Bajcsy-Zsilinszky út 26-28.1875Vadász utca 3.Neuwelt Hermann (Ármin)Weber Antal 24777Bajcsy-Zsilinszky út 30-32.1875Bank utca 9., Vadász utca 5–7.Tafler KálmánVojta Donát 1912Magyar Bank és Kereskedelmi RtÁgoston EmilPodmaniczky Frigyes tér külső oldala, a tér házszámozásának sorrendjében 24639Arany János utca 35.1870Bajcsy-Zsilinszky út 24.Barbár és társa 24774Vadász utca 2.1836Arany János utca 34.Appiano József, Lyka Anasztáz, Csernovics 24773Vadász utca 4.1838 Bayer Dávid, Tauszk Henrik, Armut-házHild József 1866 Tauszk HenrikHild Károly 24772Vadász utca 6.1840Leidenbörger, Luczenbacher-ház 24771Vadász utca 8.Bank uca 7.Ipoly GáborMedgyes Alajos 24791Vadász utca 10.1846Bank utca 6.Goldberger AdolfHild József 24793Bajcsy-Zsilinszky út 34.1888Vadász utca 9., Bank utca 8.Bródy ZsigmondQuittner Zsigmond, Pucher József A Podmaniczky Frigyes tér alaptérképén csupán három házszám szerepel: a 3. (24773), a 4. (24772) és a 8. (24793)
A korábban a tér helyén állt házak bélyegkép|A Neuwelt-ház 1880–1890 között Klösz György fotóján A Podmaniczky tér (Váczi krt. 26. szám) helyén 1875-ben Weber Antal tervei alapján épült háromemeletes eklektikus bérház építtetője Neuwelt Hermann (Ármin)Marótzy Katalin: Egyedi vonások a fővárosi neoreneszánsz építészetben — Wéber Antal munkássága, Tanulmányok, Budapest neoreneszánsz építészete, library.hungaricana.hu – 2009 volt. Színesüvegezését Róth Zsigmond készítette, mozaikjait Depóid Luigi, szobordíszeit pedig a Szandház műhely. Az Arany János utca felé eső ház nem csak lakóépület volt, irodák és raktárak is helyet találtak benne. Jellege 1912-ben változott meg, amikor az új tulajdonos, a Magyar Bank és Kereskedelmi Rt. az egész tömböt érintő emeletráépítést végzett és lefedte az épület udvarát. 1945. január 16-án kapott találatokat, és jórészt kiégett, a Magyar Szemle című folyóirat első emeleti szerkesztőségével és kiadóhivatalával együtt. Visszabontását követően sem hagyták el a lakók és az üzletek még éveken át: az 1949-ben itt élt Katz Jakab festék-, illatszer és háztartási cikk-kereskedő otthona alatt működött például a Machovits (Mackovits) papíráruszaküzlet, Erős Ervin órásüzlete, Mészáros Vilmos söntése, illetve Kempf Jenő autószaküzlete is. A tömb közepén volt a 28. szám, az 1875–1876-ban, neoreneszánsz stílusban felépült Schwarz-ház Petschacher Gusztáv munkája volt. Udvarát 1922-ben a Mai Manó Házat is tervező Nay Rezső és Strausz Ödön tervei szerint fedték be. A tér Bank utca felőli oldalán két házhelyet is elfoglaló épület 1906-ban került teljesen a Magyar Kereskedelmi Részvénytársaság tulajdonába, ami még az első világháború előtt két emelet húzatott föl a házra. A tömb közepe felé a 30. szám alatt volt a Hutter József-féle Szappangyár földszintes épülete a 19. század első felében,Sz. G.: A 175 éves magyar nagyüzemű kozmetikai és háztartásvegyipar néhány „történelmi” épülete (299. old.), Magyar Kémikusok Lapja 62. évf. 8-9. szám, real-j.mtak.hu – 2007. amit Senger János tervezett. A Podmaniczky tér (Váczi krt. 12., 32.) Vojta Donát tervei alapján a Rill és Schomann céggel 1874-ben épült háromemeletes eklektikus kettős sarokház. A második világháború után bontották le. Építtetője Tafler Kálmán volt. A kőfaragó munkákat Seenger Béla, a színesüvegezést Róth Zsigmond végezte, a mozaikkészítő Depóid Luigi volt, szobordíszeit Ziegelwagner Mátyás készítette.
Megjegyzések
Jegyzetek
Források Budapest építőinek méltatlan mellőzése, Esti Hírlap 27. évfolyam 257. szám – 1982. szeptember 20. (online: https://adtplus.arcanum.hu) Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1), library.hungaricana.hu – 1983. június 8. Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1) (Utcaelnevezési javaslatok, 363-364. határozat), library.hungaricana.hu – 1983. június 22. Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1) (3. A VI. ötéves terven ill. az éves terveken kívüli igényék alapján költségvetésből megvalósított művek), library.hungaricana.hu – 1986. március 12. Budapest eklektikus épületszobrászata, Művészettörténet – műemlékvédelem I.; Országos Műemlékvédelmi Hivatal, library.hungaricana.hu – 1991.