Claudiu Vasile Bumba (Nagybánya, 1994. január 5. –) román válogatott labdarúgó, a Győri ETO középpályása.
Pályafutása Klubcsapatokban 2009. október 10-én, 15 éves korában mutatkozott be a Baia Mare felnőtt csapatában a Gaz Metan CFR Craiova elleni 1–1-es másodosztályú bajnokin. Az FC Baia Mare feloszlása, és a Universitar Baia Maréval való fuzionálás után is maradt a csapat játékosa, feljutáshoz segítve a klubot. 2011 nyarán az első osztályú Tîrgu Mureș játékosa lett.Fotbal: Claudiu Bumba s-a transferat la FCM Targu Mures , ziarmm.ro, 2011. június 18.
2011. július 22-én mutatkozott be a marosvásárhelyi csapatban és egyben a román élvonalban is a Dinamo Bucureşti ellen, mindössze 17 éves korában. 2011 októberében a Sportul Studențesc elleni mérkőzésen az első gólját is megszerezte. 2012. március 25-én, az Astra Ploiești elleni találkozón újabb gólt ért el. 2012 márciusában Maurizio Trombetta klubigazgató megerősítette, hogy az olasz Udinese Calcio szerződtetné Bumbát.Super deal for FCM 2012 májusában a folyamatos jó játékát követően a Sport.ro a tíz legtehetségesebb román fiatal közé sorolta, többek közt Vlad Morar és Nicolae Stanciu mellett.10 kids for the future 29 mérkőzésen három gólt szerzett a szezonban.Stats according to soccerway.com
2012 nyarán az AS Roma 600 000 eurót fizetett azért, hogy a még mindig utánpótláskorú játékost egy évre kölcsönvegye. Bár sérülések hátráltatták, Primavera-szuperkupát nyert a klubbal, a döntőben gólt is szerzett.
2013 júliusában Bumba visszatért Marosvásárhelyre. 2015. január 11-én ugyan aláírt az Astra Giurgiuhoz, azonban a klub szerződésszegésre hivatkozva elállt az átigazolástól. 2015 nyarán izraeli Hapóél Tel-Aviv csapatához szerződött.Welcome Claudiu Bumba hapoelta-fc.co.il 2017. február 2-án két és fél éves szerződést írt alá bukaresti Dinamóval. Első gólját a csapatban április 10-én az Astra 2-1-es legyőzésekor szerezte. A fővárosi klub színeiben 27 bajnoki mérkőzésen hétszer volt eredményes. A 2018-2019-es idényben a török Adanaspor játékosa volt.
Kisvárda 2019. július 19-én a Kisvárda igazolta le. Három idényben 84 bajnokin lépett pályára, 18 gólt szerzett, és 17 gólpasszt adott.NB I: Bumba, Prenga és Csirkovics is távozik Kisvárdáról Nemzeti Sport Online, 2022. június 21. A 2021–22-es bajnoki idényben az ezüstérmes csapat tagja volt.
Fehérvár 2022. június 24-én jelentette be a MOL Fehérvár csapata a szerződtetését.Fehérvár: Claudiu Bumba a klub első nyári igazolása! Összesen 17 mérkőzésen játszott a Fehérvár színeiben, egy gólt szerzett, illetve egy gólpasszt adott.
Győri ETO 2023 júliusában bejelentették, hogy a Győri ETO csapatához igazolt. 2024. december 7-én Felcsúton a Puskás Akadémia ellen 3–0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen 2 gólt szerzett.
A válogatottban Bumba pályára lépett a román korosztályos válogatottakban.Bumba's UEFA Competition Debut Az U17-es csapatban 2010. szeptember 27-én mutatkozott be Kazahsztán ellen. Szerepelt a 2011-es U17-es Európa-bajnokságon. Az év októberében az U19-es válogatottban is lehetőséget kapott.
2012 januárjában Türkmenisztán ellen, egy 4–0-ra megnyert mérkőzésen mutatkozott be a román válogatottban.Bumba lui PiturcaClaudiu Bumba profilja a national-football-teams.com-on
Statisztika Klubcsapatokban 2026. szeptember 20-án frissítve.
KlubSzezonBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokBaia Mare2009–1012000001202010–111570000157 Összesen2770000277 Tîrgu Mureș2011–1228310002932013–1424500002452014–152972100318Összesen811531008416Hapóél Tel-Aviv2015–1627240003122016–1741200061Összesen3136000373Dinamo București2016–179210001022017–1840000040Összesen1321000142Concordia Chiajna2017–182770000277Összesen2770000277Adanaspor2018–192730000273Összesen2730000273Kisvárda2019–2023330002632020–2131453003672021–22301100003011Összesen841883009221MOL Fehérvár2022–231102140171Összesen1102140171Győri ETO2023–243317200035172024–25289210030102025–2631341604142026–27600061121Összesen98298212111832Karrier összesen3998428716144392
A válogatottban Mérkőzései a román válogatottban #DátumEllenfélEredményKiírásEsemény1.2012. január 27. Türkmenisztán4 – 0barátságos mérkőzés2.2015. február 7. Bulgária0 – 0barátságos mérkőzés3.2015. február 14. Moldova2 – 1barátságos mérkőzés
Sikerei, díjai Klubcsapatokban Kisvárda 16px Magyar labdarúgó-bajnokság ezüstérmes: 2021–22
Győri ETO 16px NB II második helyezett: 2023–24 16px Magyar bajnokság: 2025–26
Jegyzetek
Források
További információk Claudiu Bumba címke oldal Nemzeti Sport Online
Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Román labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az FC Baia Mare labdarúgói Kategória:Az AS Roma labdarúgói Kategória:A Hapóél Tel-Aviv labdarúgói Kategória:A Dinamo București labdarúgói Kategória:A Concordia Chiajna labdarúgói Kategória:Az Adanaspor labdarúgói Kategória:A Kisvárda FC labdarúgói Kategória:A Videoton labdarúgói Kategória:A Győri ETO labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Az NB II labdarúgói Kategória:Magyarországon játszó külföldi labdarúgók Kategória:Nagybányaiak Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek