ifjabb Thury Zoltán Lajos, álneve:Valószínűleg nem az ő írói álneve volt a T. Thury Zoltán Nótárius (a Szabad Európa Rádiónál), egyes írásai pedig T.Z. szignóval jelentek meg (Budapest, 1921. július 4. – Budapest, 1995. május 16.)Geni szerint: New York, 1995. május 14. magyar újságíró, író, lapszerkesztő. Thury Lajos fia, Thury Zsuzsa unokaöccse, Thury Zoltán unokája.

Élete

Neves írófamíliába született, Thury Lajos író, újságíró és Barta Terézia Rozália fiaként. Érettségi után budapesti lapoknál kezdte meg újságírói pályáját.

1948-ban emigrált, és Nyugat-Németországban telepedett le. A Hungária majd az Új Hungária című emigráns újság munkatársa lett. 1951. október 8-tól 1957. június 30-ig a müncheni Szabad Európa Rádió hírszerkesztője volt Nótárius álnéven. Az 1950-es évek elején a párizsi Nyugati Hírnökben jelentek meg írásai, de ezt követően csak több mint húsz évvel később, 1984-től az Új Látóhatárban jelentek meg elbeszélései, kritikái.

1956. november 4-én a Szabad Európa Rádióban elhangzott nemzetközi sajtószemlén alapuló kommentárját sokan a szovjet hadsereggel való fegyveres ellenállásra való buzdításként értelmezték. Dulles amerikai külügyminiszterre hivatkozó Observer cikket idézte: „Ha a szovjet hadsereg valóban megtámadja Magyarországot, ha ez a félelmünk valóra válik, és a magyarok három-négy napig kitartanak, akkor a nyomás ellenállhatatlanná válik az Egyesült Államokban a kormányra, hogy Washington nyújtson a szabadságharcosoknak katonai segítséget."Elhangzott: Szabad Európa Rádió, 1956. november 4. 18:04. Ismétlés 19:13 és 20:19-kor.

A félrevezető kommentár miatt állásából elbocsátották.

1957-ben az Egyesült Államokba költözött, és New Yorkban banktisztviselőként dolgozott nyugállományba vonulásáig.

1992-ben települt vissza Magyarországra.

Családja

Első felesége Ana Walter. Gyermekeik Valentin Geza Thury (Budapest, 1942. március 12.) és Catalina Thury. Második felesége Milotay Piroska. Gyermekük Thury Éva Mária akitől unokája Milton Thury Drott (Mickey).

Művei

Menekültek kalauza (tanulmányok), München, 1957 Békételenek (regény), Budapest, 1991

Források

Thury Zoltán (Nótárius) – Az OSZK Szabad Európa Rádióval kapcsolatos online állománya Thury Zoltán: A szovjet agresszió nyugati visszhangja, 1956. november 4. 18:04, ismétlés 19:13 és 20:19, A műsor leirata eredeti hangfelvétellel Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia – Thury Zoltán, ifj., MEK OSZK online Kortárs magyar írók 1945-1997 – Thury Zoltán, Ifj. ifj. Zoltan Lajos Thury, Geni A MyHeritige Company

Megjegyzések

Kategória:1921-ben született személyek Kategória:1995-ben elhunyt személyek Kategória:A Szabad Európa Rádió magyar vezetői, újságírói Kategória:Magyar írók Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar emigránsok Németországban Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban