Jedlicska Béla (Martfűpuszta, 1860. augusztus 13. – Szeged, 1936. augusztus 18.)Szegedi "A" jelzésű állami halotti anyakönyv 922/1936.Gyászjelentése. OSZK, Pannon Digitális Egyesített ArchívumKirályi Közjegyzők Közlönye, (35. évfolyam), 1936. 7. szám (szeptember), Közlemények. Jedlicska Béla haláláról megemlékezés: „Szegeden folyó évi augusztus hó 18-án déli 12 órakor hosszas szenvedés után visszaadta lelkét teremtőjének.” 267. oldal magyar jogász, szegedi közjegyző, kamarai elnök, kormányfőtanácsos.

Élete Nemes Jedlicska Pál (Zentanád, 1830. június 29. – 1918) és Nágel Alvina (Chemnitz, 1836. augusztus 19. – 1920 k.) hatból első gyermekeként a Szolnok megyei Martfű-pusztán született. Szarvason, az evangélikus főgimnáziumban érettségizett, 1878-ban,Ágostai gimnázium, 1877/78 jogi tanulmányait a Budapesti Tudományegyetemen végezte. 1884. október 18-án jogi doktori diplomát szerzett, majd egységes bírói és ügyvédi vizsgát 1888. szeptember 28-án tett. Steinbach István budapesti királyi közjegyző irodájában közjegyzőjelölt, majd közjegyzőhelyettes volt. 1889-ben Szentesen volt közjegyzőhelyettes. 1890-ben az igazságügy-miniszter Német-Palánkára, majd 1904. január elseji hatállyal Szegedre nevezte ki királyi közjegyzőnek. Utóbbi helyen bő három évtizeden át aktív politikai és kulturális közéleti tevékenységet fejtett ki: újraalapító elnöke volt a Szegedi Városi Pártnak.

Tagja volt a Szeged szabad királyi város törvényhatósági és közigazgatási bizottságának és az „Árpád” szabadkőműves páholynak.Napi Hírek, 1929. november 11. 1906-ban kinevezték a szegedi Rákóczi-szoborállító bizottság,Natyi Róbert: Ifj. Vastagh György II. Rákóczi Ferencet ábrázoló lovas szobra 1912-ben a Szegedi Dalárda elnökévé. A Szeged-Belvárosi Kaszinó választmányi tagja volt.A szegedi kaszinó tisztikara, 1929 Szívesen és sokszor adakozott közérdekű célokra. Ennek szép példája volt, amikor a szegedi szegénysorsú diákok számára 200 koronát adományozott. A szegedi és a környékbeli kisgazdák által megtermelt gyümölcs és bor értékesítésére részvénytársaságot hozott létre. A Szegedi Közjegyzői Kamara tagja, majd 1921–34 között elnöke volt. 1927-ben a közjegyzői kar képviseletében felsőházi póttagnak választották meg, 1929-ben pedig magyar kir. kormányfőtanácsos lett.Felterjesztése 1935 elejétől vejével, dr. Gálffy Ferenccel hivatalt cseréltek, ekkor a városi közjegyzői kamara örökös tiszteletbeli elnöke címével tüntették ki. Ezután haláláig Szentgotthárdon volt közjegyző.

Emlékezete bélyeg|264px|Emléktábla egykori sírjáról Alakja megjelenik Temesi Ferenc Por című szótárregénye Örökség fejezetében A ravasz Jedlicska alcímen, amelyben – keresztnevét Antalra változtatva – egy szegény örökös részére ad hasznos tanácsot a megfizetendő illeték mérséklésére.

Magánélete 1891. július 8-án feleségül vette zalavári Horváth Jolánt (1874–1953), házasságukból három leány született: Jolán (1892–1987, Csikós Nagy Béla édesanyja), Margit (1893–1973 k.) és Ilona (1906–1988). 1915-ben elváltak, majd 1931. január 15-én veje kívánságára újra összeházasodtak. 76 éves korában, számos sugárkezelése dacára, gégerákban hunyt el. Azóta felszámolt sírja a szegedi Belvárosi temetőben volt.

Jegyzetek

Források Rokolya Gábor: A polgári közjegyzőség emlékezete (1875–1949), Magyar Országos Közjegyzői Kamara, Budapest, 2009, 383 oldal Habermann Gusztáv: Személyi adattár a szegedi polgárcsaládok történetéhez, Szeged, 1992 Jedlicska Béla a docplayer.hu-n

További információk

Szoboravatás, dr. Jedlicska Béla beszéde, Délmagyarország, 1912. október 1. Horgos, Az eltűnt Kamaráserdő nyomában

Kongresszust tartottak a bírák és ügyészek Szegeden, 1933. szeptember

Kategória:1860-ban született személyek Kategória:1936-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar jogászok Kategória:Szegediek Kategória:Martfűiek