, születési nevén , amerikai nevén Don Lee (1971. március 1.–) koreai-amerikai színész. Ma amerikai állampolgár, színészként azonban először Koreában lett ismert. Nemzetközi ismertséget a Vonat Busanba – Zombi expressz című film hozott számára 2016-ban.

Élete és pályafutása Mielőtt színészettel kezdett volna foglalkozni, Amerikában személyi edző volt, többek között Mark Coleman és Kevin Randleman MMA-harcosoké.

Olyan filmekkel vált népszerűvé Koreában, mint a The Neighbor, a Nameless Gangster: Rules of the Time vagy a The Unjust. Ezt követően főszerepet játszott a Norigae, Murderer valamint a One on One című alkotásokban. Az igazi áttörést a 2016-os Vonat Busanba – Zombi expressz hozta meg számára, mellyel nemzetközi ismertségre is szert tett. A Derailed, The Bros valamint a The Outlaws című filmjei mind kritikai, mind pedig bevétel szempontjából sikert arattak, azonban Ma negatív kritikát is kapott amiatt, hogy ugyanolyan típusú szerepeket vállal. 2019-ben bejelentették, hogy Ma az Örökkévalók című Marvel-filmben szerepel Angelina Jolie és Salma Hayek oldalán.

Legismertebb televíziós szerepeit a Bad Guys és a Squad 38 című sorozatokban játszotta.

Jegyzetek

További információk

Kategória:1971-ben született személyek Kategória:Koreai-amerikaiak Kategória:Dél-koreai színészek Kategória:Élő személyek