Marie-Louis-Antoine-Gaston Boissier (Nîmes, 1823. augusztus 15. – Viroflay, 1908. június 10.) francia filológus, történész, ókortudós és író.

Élete 220px|bélyegkép|Sírja a párizsi Père-Lachaise temetőben Elszegényedett, ősi nîmes-i polgárcsaládban született, apja jegyző volt, de hamar elhunyt. Így Gaston Boissier-nek fáradságos, dolgos gyermekkor jutott osztályrészül. Szülővárosában, az ókori Gallia Narbonensis Nemausus nevű városában nagy hatással voltak rá az ókori történelmi emlékek. Nîmes-ben, a Collège Royalban kezdte tanulmányait, ahol főként irodalmi, történelmi és humán műveltséget szerezve leérettségizett, majd Párizsban tanult tovább. Itt a Sainte-Barbe, majd a Louis-le-Grand, 1843-ban pedig három évre az École Normale növendéke lett. 1846-tól Angoulême-ben irodalomtanári minőségben működött, majd egy év múlva 10 évi időtartamra szülővárosában tanított. Párizsba költözése után 1857-től a Lycée Charlemagne retorika professzora lett. Az École normale-ban az ókori latin irodalmat és a szónoklattant adta elő egészen 1899-ig. Párhuzamosan a Collège de France professzoraként 1869-től 1885-ig a latin költészet, 1885-től 1906-ig a latin irodalomtörténet tanszékét vezette. A Collège de France 1892. december havában Ernest Renan helyébe Boissier-t választotta élethossziglani adminisztrátorának.

1853-ban belépett az Académie du Gard-ba, amelyet azonban 1857-ben elhagyott.Académie de Nîmes, Société savante créée en 1682 1876-ban a Francia Akadémia tagjává választották,A Francia Akadémia honlapja amelynek 1895-ben örökös titkára lett. 1886-ban az Académie des inscriptions et belles-lettres is tagul választotta Léon Renier helyére. A Dán Királyi Tudományos és Irodalmi Akadémiának, az Amerikai Tudományos Akadémiának tagja, a Szentpétervári Tudományos Akadémiának levelező tagja (1894) volt, valamint a Magyar Tudományos Akadémia mint külső tagjától búcsúzott tőle 1909-ben. Amint itt említette Csengery János, a magyar tudósokkal szívélyes kapcsolata volt. Két magyar tárgyú irodalmi műhöz is írt előszót: Horn Emil Jókai című kötetéhez, mely Párizsban, 1895-ben 200 példányban jelent meg és Jókai négy művét (a Sárga rózsa kisregényét, s még három elbeszélését) nyújtotta francia fordításban és Kont Ignác Histoire de la Littérature Hongroise művéhez is.Csengeri János: Boissier Gaston külső tag emlékezete; Akadémia, Bp., 1909. (A Magyar Tudományos Akadémia elhunyt tagjai fölött tartott emlékbeszédek 14. kötet, 6. szám, 146. oldal, lábjegyzet)

A Ligue de la Patrie Française nacionalista politikai szervezet is tagjai között tudhatta.

1860-ban házasodott s Eugène Burnouf indológusnak (a Collège de France professzorának) a veje lett,Rajta keresztül rokonságban állt az athéni francia iskola igazgatójával, Émile-Louis Burnouf-fal is. akinek második leányát, Amélie-t vette el. Gyermekeik közül egyik leányukat 1892-ben elveszítették, másik leányuk Émile-Charles Lavisse (1855–1915) generálishoz, a harmadik pedig Edmond Courbaud-hoz, a Sorbonne és más iskolák ókori római irodalomtanárához ment nőül.

1863. augusztus 14-én elnyerte a Francia Becsületrend lovagi, 1879. január 15-én pedig a tiszti fokozatát.Léonore adatbázis LH//271/89

A Père-Lachaise temetőben nyugszik.

Tudományos műveit, köztük az 1886-ban magyarra, majd több más nyelvre, így 1897-ben angolra fordított „Cicero és barátai” című művét, a maga idejében széles körben elismerték. Ő maga egyik fő hivatásának a tanítást, ismereteinek átadását tekintette: „Tanítványai osztatlan szeretetének, tiszteletének ékesen szóló bizonyítéka az az Emlékkönyv,Mélanges Boissier, Recueil de mémoires concernant la littérature et les antiquités romaines dédié à G. Boissier — à l'occasion de son 80e anniversaire. Paris, Pontemoing 1903. melyet 80 éves jubileuma alkalmával nyújtottak át neki 1903. november 15-én. S ennek az Emlékkönyvnek koszorújába nem csak a közvetetten tanítványok, hanem számos külföldi tudós is beleillesztette az elismerés és rokonszenves hála virágszálait. A benne foglalt 76 cikkben visszatükröződik Boissier hármas tevékenysége a szövegmagyarázat és kritika, a történelem és archeológia, és az irodalomtörténet terén.”Csengery János: Boissier Gaston külső tag emlékezete; Akadémia, Bp., 1909. (A Magyar Tudományos Akadémia elhunyt tagjai fölött tartott emlékbeszédek 14. kötet, 6. szám, 150. oldal)

Művei 430-at meghaladó publikációja között több mint 10 monográfiát jelentetett meg. Közreműködött a Revue des Deux Mondes című folyóiratban, ahol számos írása látott napvilágot.

Művei nemcsak ízlésteljes stílusáról, hanem alapos tudományáról is tanúskodnak, ezek: Le Poète Attius, étude sur la tragédie latine pendant la République (Páris, 1857; Tézis) Étude sur la vie et les ouvrages de M. T. Varron (1861) Recherches sur la manière, dont furent recueillies et publiees les lettres de Cicéron (1863) Cicéron et ses amis, étude sur la société romaine du temps de César (1865 8. kiad. 1884. Magyarra ford. Csiky Kálmán. Budapest, 1876). 13. francia nyelvű kiadás, Párizs, 1905. La réligion romaine d'Auguste aux Antonins (1874. 2 köt. 3. kiad. 1883) — 7. francia nyelvű kiadás. Párizs, 1909. 1. kötet ; 2. kötet L'opposition sous les Césars (1875. Magyarul a Budapesti Szemlében és az Olcsó könyvtárban) Promenades archéologiques. Rome et Pompéi. Párizs, 1880. Magyarra ford. Molnár Antal, Budapest, 1883) 9. francia nyelvű kiadás, Párizs, 1908. Nouvelles promenades des archéologiques. Horace et Virgile (1886 Vergil, magyarra fordította Végh A. (Olcsó könyvtár) Madame de Sévigné (A »Grands Écrivains Français« egyik kötete). 2. kiadás, Párizs, 1887. L'affaire de l'autel de la victoire (Revue des deux Mondes 1888. július) La conversion de St. Augustin (Revue des deux Mondes, 1888. január) L'études d'histoire religieuse. Manteau de Tertullian (Revue des deux Mondes 1886. július) Prudence (Revue des deux Mondes 1886. január) Christianisme de Boece (Journal des Savants, 1889. augusztus és különlenyomatban) Christianisme et l'invasion des barbares (Revue des deux Mondes 1890. 3. cikk) La fin du paganisme : étude sur les dernières luttes religieuses en Occident au quatrième siècle (1891). 4. francia nyelvű kiadása: 1903. 1. kötet , 2. kötet Saint Simon (Páris, 1892) L'Afrique romaine. Promenades archéologiques en Algérie et en Tunisie (1895) La Conjuration de Catilina (A Catilina-féle összeesküvés) (1905) Saint-Simon (1899) Tacite (1903)

Magyarul Virgil; ford. Végh Arthur; Franklin, Bp., 1876 Cicero és barátai. Tanulmány a Caesar-korabeli római társadalom fölött; ford. Csiky Kálmán; Akadémia, Budapest, 1876 (A Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó Vállalata) Archeológiai séták. Róma és Pompéi; ford. Molnár Antal; Akadémia, Budapest, 1883 (A Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó Vállalata) Augustinus megtérése; ford. Dézsi Lajos; Hornyánszky Ny., Budapest, 1895.

Emlékezete 2019-ben Franciaországban 3 közterületet neveztek el róla. A Rue Gaston Boissier-t Nîmes-ben, a szülőhelyén; Párizsban a Rue Gaston Boissier-t, ahol a Lycée Charlemagne-ban tanított, és az Académie Française állandó titkára volt; az Avenue Gaston Boissier-t Viroflay-ban, a városban, ahol meghalt.

Jegyzetek

Fordítás

Források

Kategória:Filológusok Kategória:Francia írók Kategória:1823-ban született személyek Kategória:1908-ban elhunyt személyek Kategória:Nîmes-iek Kategória:A Père-Lachaise-ben eltemetett személyek Kategória:MTA-tagok Kategória:Francia egyetemi, főiskolai oktatók