Az FIA Ralikrossz-világbajnokság (röviditve WRX) egy nemzetközi ralikrosszbajnokság, amelyet a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szervez és bonyolít le az IMG Motorsport támogatásával. A széria a szakág legmagasabb szintű bajnoksága. A szériában résztvevő versenyzőknek a Supercar szabályzatainak megfelelő versenyautókkal van lehetőségük részt venni. A bajnokság több állomásból, World RX of-ból (nagydíjakból) áll, amelyet aszfaltozott, illetve külön erre a célra kialakított murvás versenypályákon rendeznek meg. A szezon végén két világbajnokot avatnak: egy egyénit és egy csapatbajnokot.

Az első ralikrossz-világbajnokságot 2014-ben rendezték. A legtöbb forduló Európában kerül megrendezésre, de a világ számos pontján, köztük Abu-Dzabi-ban, a Dél-afrikai Köztársaság-ban és Kanadában is bonyolítanak le versenyeket.

Lebonyolítás A bajnokság jelenleg 10 két-napos fordulókból áll. A verseny felépítése a következő: A versenyhétvége 4 kvalifikációs futammal (Heat-el) kezdődik. Az indulókat 3-5 fős csoportokra osztják és a versenyző aki 4 kör után (ebbe egy úgynevezett Joker-kör is benne van) a leghamarabb átér a célvonalon lesz az aktuális kvalifikációs futam nyertese. A négy futam összesített eredményei alapján a 12 leggyorsabb versenyző jut tovább az elődöntőbe. Az elődöntőben 2 futam kerül lebonyolításra, 6 fős csoportokban. Egy verseny 6 körös ( Joker-körrel együtt) és az első három versenyző a csoportokból jut tovább a fináléba. A finálé az elődöntőhöz hasonlóan egy 6 körös versenyből áll ( Joker-körrel együtt). A finálé első helyezettjét nyilvánítják ki a forduló győztesének, azonban ez nem jelenti azt hogy az adott versenyző gyűjtötte be a legtöbb pontot az esemény során.

Kategóriák

Jelenleg két kategória létezik a bajnokságban, a Supercar és az RX2. Egy elektromos kategória is bevezetésre került volna a 2020-as idénytől kezdődően, azonban 2018. augusztusában bejelentésre került hogy a teljesen elektromos kategória bevezetését 2021-re tolódik el.

Pontrendszer Pontskála Pozíció 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7- 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. Heat 16 15 14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 Elődöntők 6 5 4 3 2 1 Finálé 8 5 4 3 2 1

A vörös hátterű helyezések a kiesőzónát jelképezik az adott részben.

Statisztikák

Bajnokok

Szezon Egyénibajnokság Csapatbajnokság Versenyző Csapat Autó Csapat Autó 2014 Petter Solberg PSRX Citroën DS3 Olsbergs MSE Ford Fiesta ST 2015 Petter Solberg SDRX Citroën DS3 Team Peugeot-Hansen Peugeot 208 2016 Mattias Ekström EKS RX Audi S1 EKS RX Audi S1 2017 Johan Kristoffersson PSRX Volkswagen Sweden Volkswagen Polo GTI PSRX Volkswagen Sweden Volkswagen Polo GTI 2018 Johan Kristoffersson PSRX Volkswagen Sweden Volkswagen Polo R PSRX Volkswagen Sweden Volkswagen Polo R 2019 Timmy Hansen Team Hansen MJP Peugeot 208 Team Hansen MJP Peugeot 208 2020 Johan Kristofferson Volkswagen Dealerteam BAUHAUS Volkswagen Polo KYB Team JC Audi S1 2021 Johan Kristofferson EKS KYB JC Audi S1 Hansen World RX Team Peugeot 208 2022 Johan Kristofferson Kristoffersson Motorsport Volkswagen Polo Kristoffersson Motorsport Volkswagen Polo 2023 Johan Kristofferson Kristoffersson Motorsport Volkswagen Polo Kristoffersson Motorsport Volkswagen Polo

Szezon RX Lites/RX2/RX2e bajnokok Versenyző Csapat Autó 2014 Kevin Eriksson Olsbergs MSE OMSE RX Lite Car 2015 Kevin Hansen Hansen Junior Team OMSE RX Lite Car 2016 Cyril Raymond Cyril Raymond OMSE RX Lite Car 2017 Cyril Raymond Cyril Raymond OMSE RX2 Car 2018 Oliver Eriksson OMSE RX2 Car OMSE RX2 Car 2019 Oliver Eriksson Olsbergs MSE OMSE RX2 Car 2020 Henrik Krogstad Olsbergs MSE OMSE RX2 Car 2021 Guillaume De Ridder Guillaume De Ridder ZEROID X1 2022 Viktor Vranckx BertVranckx ZEROID X1 2023 Nils Andersson Team E ZEROID X1

Győztesek listája Magyarázat A versenyző világbajnok. VastagA versenyző részt vesz a 2023-as bajnokságban.

GyőzelmekVersenyzőElső győzelemUtolsó győzelem41 Johan Kristoffersson 2015 World RX of Portugal 2023 World RX of Hong Kong, China13 Timmy Hansen 2014 World RX of Italy 2022 World RX of Catalunya 12 Mattias Ekström 2014 World RX of Sweden 2020 World RX of Latvia10 Petter Solberg 2014 World RX of Portugal 2017 World RX of Great Britain7 Andreas Bakkerud 2014 World RX of Great Britain 2019 World RX of Canada Niclas Grönholm2019 World RX of Norway2022 World RX of Portugal3 Kevin Hansen2019 World RX of Abu Dhabi2023 World RX of Hong Kong, China2 Davy Jeanney2015 World RX of Germany2015 World RX of Canada Toomas Heikkinen 2014 World RX of Belgium 2015 World RX of Belgium Sébastien Loeb 2016 World RX of Latvia 2018 World RX of Belgium1 Reinis Nitišs2014 World RX of Norway2014 World RX of Norway Tanner Foust2014 World RX of Finland2014 World RX of Finland Robin Larsson2015 World RX of Argentina2015 World RX of Argentina Kevin Eriksson2016 World RX of Germany2016 World RX of Germany Tyimur Tyimerzjanov2019 World RX of Belgium2019 World RX of Belgium Sebastian Eriksson2019 World RX of Sweden2019 World RX of Sweden Timo Scheider2023 World RX of South Africa2023 World RX of South Africa

Győztes modellek győzelmekAutó41 Volkswagen Polo19 Peugeot 20816 Audi S19 Citroën DS37 Hyundai i206 Ford Fiesta4 ZEROID X13 Ford Focus1 Audi A1 PWR RX1e

Dobogót szerzett versenyzők listája DobogókVersenyzők56 Johan Kristoffersson45 Timmy Hansen30 Petter Solberg Andreas Bakkerud 27 Mattias Ekström21 Kevin Hansen17 Sébastien Loeb Niclas Grönholm14 Niclas Grönholm8 Toomas Heikkinen Reinis Nitišs7 Ole Christian Veiby 6 Robin Larsson Tyimur Tyimerzjanov Timo Scheider4 Anton Marklund 3 Davy Jeanney Gustav Bergström 2 Ken Block Tanner Foust Kevin Eriksson Jānis Baumanis Szabó Krisztián 1 Andrew Jordan Liam Doran Jean-Baptiste Dubourg Jerome Grosset-Janin Joni Wiman Richard Göransson Juha Rytkönen Sebastian Eriksson Kevin Abbring Yury Belevskiy Klara Andersson Patrick O'Donovan

Országok, amelyek versenyt rendeztek Event / Szezon 2014 2015 2016 2017 2018 2019 Összes World RX of Portugal 5 World RX of Great Britain 6 World RX of Norway 6 World RX of Finland 1 World RX of Sweden 6 World RX of Belgium 5 World RX of Benelux 1 World RX of Canada 6 World RX of France 6 World RX of Germany 5 World RX of Hockenheim 3 World RX of Italy 2 World RX of Turkey 2 World RX of Argentina 3 World RX of Barcelona 4 World RX of Barcelona – Catalunya 1 World RX of Latvia 4 World RX of South Africa 3 World RX of the USA 1 World RX of Abu Dhabi 1

Megjegyzés

Jegyzetek

Kategória:Ralikrossz-világbajnokság