Bjeliševac (1890 és 1948 között Bjeliševci) cseh nemzetiségi falu Horvátországban, Pozsega-Szlavónia megyében. Közigazgatásilag Kutjevohoz tartozik.
Fekvése Pozsegától légvonalban 14, közúton 17 km-re északkeletre, községközpontjától 6 km-re délnyugatra, a Pozsegai-medencében, a Pozsegáról Nekcsére menő 51-es főút mentén, Sumanovci és Ferovac között fekszik.
Története A régészeti leletek tanúsága szerint területe már a kőkorszakban lakott volt. Határában a középső neolitikum idején virágzott Sopot-Bicske kultúra településének maradványait találták meg. A falu területén középkori lelőhely is van, mely annak bizonyítéka, hogy a középkorban is lakott település volt, erre azonban eddig írásos bizonyítékot nem találtak.
A török uralom idején muzulmán hitre tért horvátok lakták, akik a török kiűzésével Boszniába menekültek. Helyükre Boszniából katolikus horvátok és pravoszláv szerbek érkeztek.Josip Buturac: Stanovništvo Požege i okolice 1700-1950. 1698-ban „Bilisevczi” néven 3 portával szerepel a török uralom alól felszabadított szlavóniai települések összeírásában. 1702-ben 12, 1740-ben 14 ház állt a településen. A 19. századra a délszláv lakosság kihalt, vagy elköltözött a településről. A 19. század végén és a 20. század elején a Monarchia csehországi részéről cseh anyanyelvű lakosság települt be, akik a lakosság többségét alkották.
Az első katonai felmérés térképén „Dorf Billisevacz”néven található. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Billisevacz” néven szerepel. Lipszky János: Repertorium locorum obiectorumque: in XII. tabulis Mappae regnorum.... 59. o. Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Billisevacz” néven 12 házzal és 99 ortodox vallású lakossal találjuk.Nagy Lajos: Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti regni Hungariae, partiumque eidem adnexarum 24. o. Buda, 1829.
A településnek 1857-ben 52, 1910-ben 121 lakosa volt. 1910-ben a népszámlálás adatai szerint lakosságának 94%-a cseh, 5%-a horvát anyanyelvű volt. Pozsega vármegye Pozsegai járásának része volt. Az első világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1991-ben lakosságának 63%-a cseh, 33%-a horvát nemzetiségű volt. A településnek 2011-ben 112 lakosa volt.
Lakossága Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 52 25 28 96 101 121 129 130 168 180 203 123 107 123 133 112
Nevezetességei Evangélikus temploma.
Kultúra A helyi Česká beseda cseh kulturális egyesületet 1933-ban alapították. Működése egy ideig szünetelt, de 2000-ben újraalapították. Az egyesület több mint 120 tagot számlál és több szekcióban működik. Horvátországok kívül főként Csehországban lépnek fel a kulturális rendezvényeken.
Jegyzetek
Források A község hivatalos honlapja Kutjevo turisztikai irodájának honlapja Az első katonai felmérés térképe Josip Buturac: Stanovništvo Požege i okolice 1700-1950.
További információk A megye turisztikai irodájának honlapja Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában – Pozsega vármegye. Hrvoje Potrebica: Požeška kotlina – Europsko kulturno središte (arheološko perspektiva) Konzervatorska podloga Park prirode Papuk Kutjevo kulturális emlékei Kristina Rupert: Topografija Požeške županije do 1526. godine – diplomamunka Stanko Andrić: Podgorje Papuka i Krndije u srednjem vijeku (drugi dio)
Kategória:Pozsega-Szlavónia megye települései