Rónai Gyula, Rónay (Budapest, 1912. január 28. – Budapest, 1976. október 22.) magyar hangmérnök.

Élete Gyermekkorában zongorázni tanult. Gépészmérnöki oklevelet szerzett, majd 1936-tól a berlini Telefunken-gyár elektro-akusztikai osztályán tervezőmérnök volt. 1937-ben tért haza Németországból és augusztus 1-től a Hunnia Film­gyár hangmérnöke lett. 1940. szeptember 1-jén hangmesteri rangot kapott. A második világháború alatt részt vett a Hunnia ellenállási mozgalmában, amiért 1945 után elismerésben részesült. Tekintélyét a későbbiekben többen irigységből aláásták, aminek következtében pályája vége felé mellőzött szereplője lett a magyar filmgyártásnak. 1945. január 25-től a Hunnia Filmgyár és Kölcsönző ideiglenes vezetője volt.

A negyvenes években egyre többet foglalkoztatott hangmérnök, az 1945 utáni jelentősebb produkciók nagy részének (A tanítónő, Valahol Európában, Talpalatnyi föld, Janika, Ludas Matyi, Déryné stb.) hangfelvételeit ő készítette. 1945 és 1968 között 38 filmnél működött közre. 1949-től tanított a Színház-és Filmművészeti Főiskolán, ahol hangtant adott elő.

1970 elején jelent meg visszaemlékezése A Hunnia Filmgyár felszabadításának története címmel.

Családja Édesapja dr. Ing. H.C. Rónai Gyula (1878–1943) mérnök, kormányfőtanácsos és a vasúttechnika egyik úttörője, édesanyja Amman Lenke (1878–1863) volt.

Házastársa Saly Mária volt, akivel 1939. február 15-én kötött házasságot.

Gyermekeik: Mária (1940. március 21.) Klára (1941. április 24.) Gyula (1943. október 3.)

Filmjei

Díjai A Magyar Népköztársasági Érdemérem arany fokozata (1948) Munkáért (1954) A szocialista kultúráért (1971)

Jegyzetek

Források Rónai Gyula életrajza (hangosfilm.hu) Rónai Gyula az Internet Movie Database oldalain

Kategória:Magyar hangmérnökök Kategória:1912-ben született személyek Kategória:1976-ban elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek