bélyegkép|270px| Ocskay Kornélné, Hilbert Janka színésznő. portréja a Magyar színművészeti lexikonban (1930)
Ocskay Kornél Mihály (Szeged, 1885. december 9. – Budapest, 1963. augusztus 12.) magyar operaénekes (tenor), színész. Ocskay Mihály operaénekes testvére.
Életpályája Ocskay Mihály (1834–1898) kántor és Plinkai Anna fia; az apai nagyszülei Ocskó Antal ókanizsai szűcsmester és Cseh Éva voltak. A Budapesti Tudományegyetemen (mai ELTE) jogi tanulmányokat folytatott, de megszakította énektanulmányai miatt. 1910-ben a Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát. 1910 és 1914 között Krecsányi Ignác Buda-temesvári színtársulatánál, 1914 és 1919 között a Szegedi Színházban működött. Utána egy évig Debrecenben Heltai Jenőnél lépett föl, majd Budapestre került, ahol előbb a Városi Színház, majd 1921-től 1925-ig az Operaház tagja volt. Mikor szerződését nem újították meg, vendéglőt nyitott, de egy év alatt megbukott, és 1926-ban visszatért Szegedre. Megszerezte a Szegedi Tudományegyetemen a jogi doktorátust és az Országos Munkás Biztosító szegedi központjában titkárként dolgozott. 1928-ban a Szegedi Városi Színház állandó vendégszereplésre szerződtette. 1945-től nyugdíjba vonulásáig is a színházhoz tartozott mint a dramaturgia adminisztrátora. Juhász GyulaJuhász Gyula Ocskay Kornélnak címmel verset is írt. Forrás: Juhász Gyula összes versei költő és Bartók Béla barátja volt. Bartók nála ismerkedett meg Balázs Bélával. 1953-tól az Ódry Árpád Színészotthonban élt.
Családja Házastársai:
1909. szeptember 30.–1913 között: Escher Mária Terézia. Elváltak 1913-ban. Gyermekük: Ocskay László János (1910–†). 1915. május 27.–? között. Hilbert Janka Ilona Franciska énekesnő-színésznő. Gömöry Vilma (1885–1962) színésznő.
Főbb szerepei
Halévy: Zsidónő – Eleázár Bizet: Carmen – Escamillo Erkel Ferenc: Bánk Bán – címszerep Leoncavallo: Bajazzók (Pagliacci) – Canio Puccini: Tosca – Cavaradossi Verdi: A trubadúr – Manrico (trubadúr) Verdi: Álarcosbál Puccini: Pillangókisasszony Puccini: Bohémélet Offenbach: Hoffmann meséi
Jegyzetek
Források
Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) Ocskay Kornél (angol nyelven). Internet Movie Database. (Hozzáférés: 2020. január 1.) Magyar Életrajzi Lexikon Ocskay Kornél operaénekes, vendéglős, kényszeregyezkedik (1926. augusztus 3.), Magyarország, 173. szám, 4. old. Online Hetvennyolc éves korában elhunyt... (1963. november 1.), Muzsika, 11. szám, 44. old. Online
Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:1885-ben született személyek Kategória:1963-ban elhunyt személyek Kategória:Szegediek