Nathaël Julan (Montivilliers, 1996. július 16. – Pordic, 2020. január 3.) francia labdarúgó.

Pályafutása 2014. május 11-én mutatkozott be a Le Havre második csapatában az Arras ellen, mint saját nevelésű játékos. Október 4-én első gólját szerezte meg az Évry klubja ellen. 2015. október 2-án debütált a 92. percben Alexandre Bonnet cseréjeként a Niort elleni 0–0-ra végződő másodosztályú bajnoki mérkőzésen. 2016. június 16-án írta alá első profi szerződését a Le Havre csapatával. November 4-én a Stade Lavallois ellen első felnőtt gólját szerezte meg a bajnokságban. 2018. január 31-én három és fél évre aláírt az élvonalban szereplő Guingamp csapatához. Szeptember 23-án debütált a Girondins Bordeaux ellen hazai pályán 3–1-re elvesztett bajnoki mérkőzésen, a 77. percben Nolan Roux cseréjeként. 2019. január 10-én a szezon hátralévő részére kölcsönbe került a Valenciennes csapatába. Nyolc nappal később góllal mutatkozott be új klubjában az LB Châteauroux ellen.

Halála 2020. január 3-án, délután 4 óra 20 perckor a tűzoltókat riasztották a Pordic városában, Saint-Brieuc közelében fekvő város kijáratához egy balesethez, Nathaël edzésről tartott hazafele, amikor elvesztette uralmát személygépjárműve felett. Egyedül utazott, egy másik autóban utazó csapattársa szemtanúja volt a történteknek a Guingamptól nem messze fekvő Pordic felé vezető úton.

Statisztika KlubBajnokságKupaLigakupaNemzetköziÖsszesenKlubSzezonMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólLe Havre B2013–1420–202014–15145–1452015–162212–22122016–17135–1352017–1811–11 Összesen 52 23 0 0 0 0 0 0 52 23 Le Havre2015–1630–302016–1722432–2562017–181431022–175 Összesen 39 7 4 2 2 2 0 0 45 11Guingamp2017–1800–002018–191000010–1152019–20100010–20 Összesen 11 0 0 0 2 0 0 0 13 0Valenciennes2018–1913200–132 Összesen 13 2 0 0 0 0 0 0 13 2Guingamp B2019–2032–32 Összesen 3 2 0 0 0 0 0 0 3 2Karrierje összesen 118 34 4 2 4 2 0 0 126 38

Jegyzetek

Források Nathaël Julan adatlapja a Transfermarkt oldalán

Kategória:1996-ban született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Francia labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Le Havre labdarúgói Kategória:A Guingamp labdarúgói Kategória:A Valenciennes labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Ligue 2 labdarúgói Kategória:Közúti balesetben elhunyt személyek