Az Energiaszabályozók Európai Uniós Együttműködési Ügynöksége (angolul: European Union Agency for the Cooperation of Energy Regulators, röviden: ACER) az Európai Unió szabályozó hatósága, mely 2010-ben alakult meg Ljubljana székhellyel a 2009. szeptember 9-én hatályba lépett, ún. Harmadik energiacsomag nyomán. A szervezet teljeskörűen csak 2011. március 3-án kezdte meg működését ljubljanai székhellyel. Az ünnepélyes megnyitón Günther Oettinger akkori energiaügyekért felelős EU-biztos mondott beszédet.

Jogszabályi alap Az ACER létrejöttének és működésének jogszabályi alapját az Európai Parlament és a Tanács 2009. július 13-án elfogadott 713/2009/EK rendelete teremtette meg. Az első 10 évben ez a rendelet szabályozta az ügynökség jogi státuszát, feladatait, szervezeti felépítését és fenntartásának pénzügyi forrását.

2019. június 5-én az Európai Parlament és a Tanács elfogadta az ACER jog- és feladatköreit jelentősen bővítő 2019/942. számú rendeletet, mely a korábbi rendelet helyébe lépett.

A magyar jogrendben az ágazati törvények biztosítják az ACER hatásköreinek érvényesülését. Ezek közül kiemelendő az ún. villamosenergia-, illetve a földgáz törvény. Az ACER-rel együttműködő honi szabályozó hatóság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).

Vezetők Az ACER első igazgatója, a 2010. május 6-án megválasztott olasz Alberto Pototschnig volt, akit 2019. december 18-án, az osztrák Dr. Jochen Penker váltott.

Feladatok Az ACER: véleményeket és ajánlásokat bocsát ki az energiapiacok főbb szereplőinek: TSO-knak, a villamosenergia-, illetve gázpiaci ENTSO-nak, az EU DSO-nak, a regionális koordinációs központoknak, illetve a energiatőzsdéknek; a nemzeti szabályozó hatóságoknak; az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak és a Bizottságnak; egyedi határozatokat bocsát ki több jól körülhatárolt területen; nem kötelező, keretjellegű iránymutatásokat nyújt be a Bizottságnak.

Az ACER energiapiac-felügyeleti jogkörében bármilyen információt kérhet a piaci szereplőktől. E célból határozatokat bocsáthat ki, melyekben határidőt is kiköthet. A kapott bizalmas (pl. kereskedelmi ügyletekre vonatkozó egyedi) információkat csak a hatáskörébe tartozó feladatok elvégzése céljából kezelheti. Ez az új hatáskör különösen a nagykereskedelmi piacok integritása és átláthatósága tekintetében jelent előrelépést.

Kapcsolódó szócikkek Council of European Energy Regulators Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

Jegyzetek

Források (már nem hatályos)

Fordítás

Kategória:Európai Unió Kategória:Energetika