Pepper, az emberi érzelmek felismerésére képes humanoid robot arcfelismerő, arckövető funkcióval is rendelkezik, fejleszthető bármilyen nyelven beszédértésre és -szintézisre. Gyártója a SoftBank Robotics (korábban Aldebaran Robotics).

Egy 2014. június 5-én tartott konferencián mutatták be, és másnaptól a japán Softbank mobiltelefon-üzleteiben volt látható. Pepper érzelemfelismerő képessége abból ered, hogy elemzi a kifejezéseket és a hangokat.

Története Úgy tervezték, hogy Pepper 2015 decemberében 198 000 JPY (1931 USD) alapáron lesz elérhető a Softbank Mobile üzleteiben. Pepper 2015 júniusában 198 000 JPY (1 650 USD) áron került értékesítésre. Az első 1 000 darab mindössze 60 másodperc alatt kelt el Peppert először 2016-ban az Egyesült Királyságban dobták piacra, és jelenleg két változata kapható.

2018 májusára már 12 000 Pepper robotot adtak el Európában.

Alkalmazása

Kereskedelmi Peppert mára az Egyesült Királyság számos irodájában alkalmazzák recepciósként, megismeri a látogatókat az arcfelismerés-funkciónak köszönhetően, értesítheti a találkozók szervezőit, és elintézheti az italrendelést. Pepper önállóan tud kommunikálni a vendégekkel, ügyfelekkel. Az első működő Pepper recepcióst az Egyesült Királyságon belül Londonban, a Brainlabsben állították szolgálatba.

Japán bankokban és egészségügyi intézményekben a Seikatsu Kakumei által létrehozott alkalmazások felhasználásával már alkalmazzák a robotot. Nem mellesleg a japán Hamazushi étteremlánc mindenhol munkába állította

Fogyasztói Pepper több mint 1000 japán háztartásban megtalálható.

Tudományos Pepper a programozás tanításában és az ember-robot interakció kutatásában áll az iskolák, főiskolák és egyetemek rendelkezésére.

2017-ben egy nemzetközi kutatócsapat elkezdte vizsgálni Pepper alkalmazásának lehetőségeit idősek gondozásában vagy védett szálláson. A világ első kulturális kompetenciával rendelkező robotjának kifejlesztésére irányuló CARESSES projekt több mint kétmillió eurós támogatásban részesült, a támogatók közt szerepel többek közt az Európai Unió és a japán kormány. A projektet háromévesre tervezték. A kutatásban részt vevő intézmények között szerepel a Genovai Egyetem (projektkoordinátor), Örebro Egyetem, Middlesexi Egyetem, Bedfordshire-i Egyetem, SoftBank Robotika, Advinia HealthCare, JAIST (japán koordinátor), Nagoya Egyetem és a Chubu Egyetem. 2018. október 16-án egy Pepper robot megemlítette a CARESSES projektet, miközben a brit parlament alsóháza Oktatási Bizottságának szolgált bizonyítékkal.

Kivitelezés thumb|300px|Pepper robot egy magyar konferencián Rendeltetés Pepper nem háztartási használatra tervezett funkcionális robot. Pepper célja, hogy „az ember élvezze az életet”. Jobbá teszi az életet, kapcsolatot teremt, szórakoztat és összeköt a külvilággal. A Pepper alkotói azt remélik, hogy független fejlesztők új tartalmat és felhasználási lehetőségeket hoznak létre Pepper számára.

Pepper magyar vonatkozásban Pepper robot magyar nyelvű lokalizációjával elsőként a Netlife spin-off cége, a Netlife Robotics kezdett el foglalkozni 2018 augusztusában. A cég fő kitűzése, hogy megreformálja a magyar humán robotikát és ügyfélszolgálatos robotot készítsen több iparágban (bank, közmű, kiskereskedelem, egészségügy stb.).

Sajátosságok A robot fejében négy mikrofon, két HD kamera (a szájában és a homlokában) és egy 3D-s mélységérzékelő (a szem mögött) található. A törzsben egy giroszkóp, a fejében és a kezében érzékelők vannak. A mozgó alap két szonárral, hat lézerrel, három szenzoros lökhárítóval és giroszkóppal rendelkezik.

Képes futtatni a SoftBank alkalmazás-áruházában elérhető tartalmat, amelyet Nao robotnak terveztek.

PepperMéretei Magasság: 120 cm Mélység: 42,5 cm Szélesség: 48,5 cmTömeg:28 kgAkkumulátorlítiumionos akkumulátor

Kapacitás: 30 Ah / 795 Wh

Üzemidő: kb. 12 óra (ha üzletben alkalmazzák) Kijelző25,4 cm-es érintőképernyőFej4 db mikrofon, 2 db színes kamera, 1 db 2D-s és 3D-s szenzor, 3 db érintésérzékelőMellkas1 db giroszkópos érzékelőKéz2 db érintésérzékelőLáb2 db hanglokátor, 6 db lézeres érzékelő, 3 db érzékelős lökhárító, 1 db giroszkópos érzékelőMozgó részekA mozgás mértéke

Fej (2°), váll (2° L&R), könyök (jobbra és balra is forog), csukló (1° jobbra és balra), 5 ujjú kéz (1° jobbra és balra), csípő (2°), térd (1°), alap (3°)

20 motor PlatformNAOqi OSKapcsolatWi-Fi: IEEE 802,11 a/b/g/n (2.4 GHz/5 GHz)

Ethernet x1 (10/100/1000 base T) SebességAkár 3 km/hLeküzdhető szinteltérésAkár 1,5 cm

Események 2015 szeptemberében Tokióban egy csalódott látogató Pepperre támadt, és komoly kárt okozott a robotban.

2018 augusztusában Pepper Magyarországra érkezett. A Netlife Robotics megkezdte a robot programozását.

2018 szeptemberében a Netlife Robotics sajtótájékoztatót tartott a BME Ipar 4.0 központban, ahol Pepper magyar területen történő ügyfélszolgálati felhasználásának lehetőségeit ismertették.

Jegyzetek

Fordítás

További információk http://netliferobotics.hu/ http://pepperrobot.hu/

Kategória:Robotok