A ménesgazda 1978-ban bemutatott magyar filmdráma, amit Kovács András rendezett Gáll István azonos című regénye alapján. A történet egy határ menti faluban játszódik, ahol egy, a feladatra alkalmatlan embert neveznek ki ménesgazdának. A főszereplők közt megtalálható Madaras József, Bács Ferenc, Horváth Sándor, Moór Marianna, Bordán Irén és Tomanek Nándor.
1978. augusztus 23-án mutatták be a mozikban, 2016-ban pedig a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet DVD-n is kiadta.
Cselekmény 1950-ben, egy határmenti faluba új ménesgazdát rak a kormány a kommunista, szegényparaszti családból érkező Busó Jani képében. A tapasztalt telepi tisztek azonban nem fogadják el az újonnan kinevezett gazdát, akiből teljesen hiányzik a szakértelem a munkához. Jani igyekszik meggyőzni, maga mellé állítani a gazdákat és elvégezni a dolgát, eredménytelenül, miközben az államvédelmisek is egyre inkább kezdik átvenni az irányítást a telep körül.
Szereplők Madaras József – Busó Jani Fábián Ferenc – Busó Mátyás Bács Ferenc – Bazsi Horváth Sándor – Kristóf Máté, párttitkár Sinka Károly – Scóbert Csíky András – Ághy Ambrus András – Murom Mihály, altiszt Moór Marianna – Kati, kocsmárosné Bordán Irén – Erzsi Tomanek Nándor – Braun, agronómus Petur Ilka – A Busó testvérek anyja Ferenczy Csongor – Kisbáró Bíró Levente – Kábik, állatorvos Kátó Sándor – Görög Imre Horesnyi László – Vízi őrmester Kránitz Lajos – Százados
Díjak, elismerések Berlini Nemzetközi Filmfesztivál – Arany Medve jelölés (1979) Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál – FIPRESCI-díj (1979) Magyar Filmkritikusok Díja – nagydíj (1979) 53 magyar film (2012)
Források
A ménesgazda a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet honlapján A ménesgazda a Filmarchívum honlapján
Kategória:1978 filmjei Kategória:Magyar filmdrámák Kategória:MOKÉP-filmek