Dunakeszi lakosságszáma 1990 és 2020 között több mint kétszeresére nőtt. A város vezetői számos kihívással találták és találják magukat szemben. Eleinte a város utcái burkolatának hoánya, a szennyvíz-elvezetés megoldatlansága, a hulladéklerakó használata álltak a fókuszpontban. A 2000-es évek közepétől a sok kiköltöző révén az alvóvárossá válás fenyegette a várost. Ennek ellensúlyozására a helybeni munkahelyteremtést, illetve a "dunakeszi közösségtudat" erősítését tűzték ki feladatukként. Kiemelt kérdés volt az úthálózat fejlesztése, illetve a köznevelési és közoktatási infrastruktúra kibővítése, továbbfejlesztése is.
A városban minden jelentősebb magyarországi párt tartott és tart fenn szervezetet. A demokratikus átalakulást követően, először Örményi Lászlót (1990-1994), majd a korábbi tanácselnököt, Villási Lászlót választották meg polgármesterré, akit az előbb az SZDSZ, majd 1998- tól a Lokálpatrióták és 2002-től a FIDESZ támogatta Kecskeméthy Géza követett. 2010 óta Dióssi Csaba (FIDESZ-KDNP) áll Dunakeszi élén, aki 2010-ben a parlamenti választásokon országgyűlési mandátumot is szerzett.
A város képviselő-testületének létszámát a mindenkori törvények határozzák meg, jelenleg (2020) 15 fős testület működik, amelyben a FIDESZ-KDNP 9 képviselővel bír, 5 ellenzéki és 1 független képviselő dolgozik. Alpolgármestereinek száma: 3 fő. A demokratikus átmenet és az önkormányzatiság kialakulása 1989 januárjára Dunakeszin és érzékelhető volt, hogy új politikai irányvonalak alakulnak ki. Az Országgyűlés 1990 augusztusában fogadta el az önkormányzati törvénycsomagot (1990. évi LXIV., LXV., LXVII. törvények), amely a tanácsrendszer felszámolásával visszaadta a településeknek saját önkormányzataikat. Működésük gazdasági alapját az önkormányzatok által kezelt állami vagyonból biztosította, valamint törekedett arra, hogy bevételeik lehető legnagyobb része ne normatív, központi forrásból származzon. Az önkormányzat élén az 1994 óta közvetlenül választott polgármester áll. Fő feladata a hivatal irányítása, az önkormányzat hivatalos képviselete, a testületi döntések végrehajtása. Munkáját az SZMSZ által meghatározott számú alpolgármester segíti. A hivatal operatív vezetése a jegyző feladata. A jegyző nem választott, hanem kinevezett tisztviselő, aki meghatározott előírások szerinti pályáztatás útján nyeri el pozícióját. Bizonyos feladatköröket (pl. ifjúságvédelem, vagyongazdálkodás, stb.) ellátó tisztviselőt választhat a képviselő-testület is, ezeket tanácsnokoknak nevezik.
Az első önkormányzati ciklus (1990–1994) Az 1990. őszi önkormányzati választások során megválasztott dunakeszi képviselő-testület alakuló ülésére 1990. október 29-én került sor. Egyéni választókerületből 14, listáról 13 képviselő került a testületbe. A cigány kisebbség „szószólójaként” Kertész Lóránt, bár mandátumot nem nyert, tanácskozási jogot kapott a testületi üléseken.
Dunakeszi Város Képviselő-testületének 1990-ben egyéni mandátumot nyert tagjai 1. vk.Ádám LászlóSZDSZ2. vk.Dr. Galántai Ambrusfüggetlen3. vk.Bauer MártonSZDSZ–Fidesz4. vk.Dr. Barna JuditSZDSZ5. vk.Seltenreich JózsefFidesz6. vk.Döbör FerencSZDSZ7. vk.Bán MihályFKGP–MDF8. vk.Kliment GézaSZDSZ9. vk.Fidel GáborSZDSZ10. vk.Halmágyi JózsefSZDSZ11. vk.Dr. Örményi LászlóSZDSZ12. vk.Németh IstvánSZDSZ13. vk.Dr. Kindler JózsefMDF14. vk.Dr. Koppány MiklósfüggetlenListás képviselőkBányai IstvánSZDSZEnyingi LajosSZDSZKovács ÁrpádSZDSZSziráki JánosnéSZDSZDécsi AttilánéSZDSZCsaplár JuditSZDSZDr. Gauland MáriaDunakeszi Nagycsaládosok EgyesületeGreskovits JánosDunakeszi Nagycsaládosok EgyesületeTóth JózsefFKGPHámor JózsefDunakeszi Városvédő és Városszépítő EgyesületVarga LajosMSZPPéter Zsolt CsabaFideszApor PéterFidesz A testület döntést hozott a Dunakeszi Város Önkormányzata és a Dunakeszi Város Polgármesteri Hivatala formulák használatáról, és a testületi ülésekre hivatalból meghívandó személyekről.
A polgármesteri posztra a testület tagjai részéről jelölés érkezett dr. Örményi László és dr. Galántai Ambrus személyére, a szavazást 21:5 arányban dr. Örményi László nyerte, így ő lett Dunakeszi Város polgármestere. Az új képviselő-testület az 1990. november 30-ai ülésen bizottságot állított fel azoknak a köztereknek az átnevezésére, amelyeket a korábbi rendszer saját ideológiája mentén neveztek el. Határozatot hoztak a díszpolgári cím, valamint a Dunakeszi Városért kitüntetés formájáról és feltételeiről. Az adományozás időpontja minden év április 1-je, a várossá nyilvánítás évfordulójának ünnepe lett. Az 1991. január 10-ei, első testületi ülésen megválasztották a város jegyzőjét dr. Hajas István korábbi VB-titkár személyében.
Az év folyamán döntöttek új városi címer terveztetéséről, újabb város kitüntetést alapítottak Dunakeszi Város Bronz Plakettje néven. Ezt olyan személyeknek vagy csoportoknak adományozhatták, akik és amelyek magatartásukkal, eredményeikkel Dunakeszi vagy az ország felemelkedéséhez, megismeréséhez, jó hírnevének öregbítéséhez jelentős mértékben hozzájárultak, de egyéb városi kitüntetés elnyerésének feltételei nem állnak fent.
1992. május 31-én időközi választást tartottak a dunakeszi 14. sz. egyéni választókerületben, ahol dr. Balogh L. Csaba (MDF), Kiss Péter (Fidesz) és Mártány Gábor (független) indult az 1740 választásra jogosult állampolgár voksaiért. Mivel a szavazás érvénytelen volt (14,48%-os részvételi arány), a június 14-ei második fordulóra halasztódott a döntés. Ekkor 260 szavazó járult az urnák elé, és többségük Kiss Péterre adta voksát.
Dr. Galántai Ambrus független képviselő 1993. év végi lemondása miatt, időközi választást tartottak Dunakeszi 2. sz. egyéni választókerületében. A választás végeredményeképpen 1600 választópolgár 371 érvényes szavazatot adott le. A jelöltek közül Papp József (MSZP) 147, Kárpáti Zoltán (Fidesz) 107, Kundlya János (SZDSZ) 60, Magyar János (MIÉP) 37, és Varga Ernő (független) 20 szavazatot kapott. Ennek megfelelően a körzet új képviselője Papp József lett.
A szeptember elején megtartott testületi ülésen döntöttek arról, hogy a városi fűtőmű 1995. január 1-jével gazdasági társasággá alakul, Termidor Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. néven, vezetőjévé Hoffer Ottót nevezték ki.
A második önkormányzati ciklus (1994–1998)
bélyegkép|275x275px|A polgármester-választás eredményei 1994-ben, Dunakeszin (forrás: www.valasztas.hu)|alt= Az 1994. december 11-ei önkormányzati választásokon a polgármestert már közvetlenül választották, a nyertes jelölt a leadott szavazatok 32 százalékával Villási László lett.
Dunakeszi Város Képviselő-testületének 1994-ben mandátumot szerzett tagjai 1. vk.Hámor JózsefDunakeszi Városvédő és Városszépítő Egyesülete2. vk.Papp JózsefMSZP3. vk.Kárpáti ZoltánFidesz4. vk.Fittler JózsefMDF-FKGP-MIÉP-MÚK5. vk.Apor PéterFidesz6. vk.Kecskeméthy GézaSZDSZ7. vk.Budai LászlóMSZP8. vk.Kliment GézaDunakeszi Városvédő és Városszépítő Egyesülete9. vk.Almásy MagdolnaMSZP10. vk.Borbély EmmaDunakeszi Városvédő és Városszépítő Egyesülete11. vk.Virág PéterMDF-FKGP-MIÉP-MÚK12. vk.Skripeczky IstvánMDF-FKGP-MIÉP-MÚK13. vk.Jankovich LászlóDunakeszi Nagycsaládosok Egyesülete14. vk.Filip GyörgyMSZPListás képviselők:Dér GyőzőMDF-FKGP-MIÉP-MÚKDr. Gauland MáriaDunakeszi Nagycsaládosok EgyesületeGaál AndrásSZDSZKiss PéterFideszKoós AnnaMSZPKovács ÁrpádSZDSZMadár GyulaMSZPSeltenreich JózsefFideszWindhager KárolyMDF-FKGP-MIÉP-MÚK 1995 márciusában Seltenreich József lemondott képviselő-testületi pozíciójáról, helyére Erdész Zoltán került. Változás következett be az Ifjúsági és Sportbizottság élén is, Kliment Gézát 1995 szeptemberében Fittler József váltotta a poszton.
A Belügyminisztérium 1996-ban 142 millió forintért megvásárolta a Hotel Dunakeszit, ahová december 31-ig átköltözött a városi rendőrkapitányság. 1996. november 1-jei hatállyal a városi rendőrkapitányság élén Weltner Sándort Besenyei Gábor váltotta fel.
Villási László polgármester 1996. december 11-ei hatállyal – egészségi állapota miatt – lemondott pozíciójáról. A bejelentést a 12-ei testületi ülésen tette meg Kecskeméthy alpolgármester. Az időközi polgármester-választásra 1997. április 5-én került sor, amelyen négy jelölt indult a megüresedett posztért: az alpolgármester, Kecskeméthy Géza, dr. Magyar György, dr. Galántai Ambrus, valamint Windhager Károly. A választáson végül – a szavazatok 44,93%-át elnyerve – az addigi alpolgármester, Kecskeméthy Géza lett a város új vezetője.
1998. május 10-én tartották meg az országgyűlési választások első fordulóját a Pest megyei 3. sz. választó körzetben is, ahol Tóth András (MSZP), dr. Salamon László (Fidesz) és Lévai Sándorné (FKGP) ért el olyan eredményt, hogy a második fordulóba jutott. A május 24-ei második fordulóban 46,81%-os eredménnyel dr. Salamon Pál, a Fidesz-MPP jelöltje nyert. Tóth András a voksok 42,62, míg Lévai Sándorné 10,57%-át szerezte meg.
A harmadik önkormányzati ciklus (1998–2002) bélyegkép|288x288px|A dunakeszi polgármester-választás eredménye, 1998 (forrás: www.valasztas.hu)|alt= Az 1998. évi önkormányzati választásokat követően Dunakeszi képviselő-testületének alakuló ülése október 29-én ült össze. Kecskeméthy Géza korábbi polgármestert a dunakeszi lakosok újraválasztották, egyéni körzetben 14, kompenzációs listán 9 képviselő jutott a testületbe. Ebben az évben került sor először kisebbségi önkormányzati választásokra is, ennek eredményként a cigány kisebbség öt fővel képviseltette magát a kisebbségi önkormányzat képviselő-testületben.
Dunakeszi város képviselő-testületének 1998-ban mandátumot szerzett tagjai 1. vk.Nagy ImreMSZP2. vk.Kollár Albinfüggetlen3. vk.Kárpáti ZoltánFidesz4. vk.Seltenreich JózsefFidesz5. vk.Apor PéterFidesz6. vk.Kovács Lászlófüggetlen7. vk.László ZoltánFKGP8. vk.Kliment Gézafüggetlen9. vk.Fodor SándornéFidesz10. vk.Bus Antalfüggetlen11. vk.Virág PéterSzövetség Dunakesziért12. vk.Skripeczky IstvánSzövetség Dunakesziért13. vk.Filip GyörgyMSZP14. vk.Jankovich LászlóDunakeszi Nagycsaládosok EgyesületeListás képviselők:Halmágyi JózsefDunakeszi Polgárok SzövetségeMagyar JánosDunakeszi Polgárok SzövetségeErdész ZoltánFideszHomolya JózsefFideszKiss PéterFideszBauer MártonFKGPAdorján GáborMSZPGerő DánielMSZPWindhager KárolySzövetség Dunakesziért Az alpolgármesterek Erdész Zoltán és László Zoltán lettek. A tanácsnoki tisztséget Magyar János kapta meg. 2000 májusában az 1998-ban listás képviselőként bekerült Homolya József lemondott képviselői mandátumáról, helyére június 15-ei hatállyal Dióssi Csaba került. 2001-ben dr. Hajas István lemondása után a korábbi aljegyző, dr. Dóczi István töltötte be a pozíciót, egészen 2004-ig. 1998. február 1-jei hatállyal Gerőné Ladányi Anna lett a város főépítésze; a Szakorvosi Rendelőintézet élére 1999. augusztus 1-jén dr. Czalbert Halassi János került. 1998-tól az Ifjúsági- és Sportbizottság élére Seltenreich József kerül, s marad egészen 2010-ig, amikor a bizottsági struktúra helyett, tanácsnoki rendszer kerül kialakításra, onnantól Ifjúsági- és Sporttanácsnok.
2000. évtől a Dunakeszi Önkormányzati Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezetének vezetőjévé Seltenreich Józsefet nevezi ki a testület, az intézmény 2001.-től új helyre, a Zeneiskolából a Vasút utcába költözik 2012-es megszűnéséig.
2000.-től új városi rendezvényként megindul a Városi Gyermeknap, ennek szervezési feladatait az Önkormányzattól Seltenreich József kapja 12 éven át, először a Magyarság Sportpályán, majd a Kinizsi Sportpályán kerülnek megrendezésre kb. 3000 gyermek és szülő vesz részt rajta évről-évre.
A 2002 áprilisában megtartott országgyűlési választások eredményeképpen a Pest megyei 3. sz. választókörzetben egyéni mandátumot nyert Tóth András (MSZP), listán bejutott Erdész Zoltán (Fidesz-MPP) és dr. Salamon László (Fidesz-MPP) is.
A negyedik önkormányzati ciklus (2002–2006) bélyegkép|305x305px|A dunakeszi polgármester-választás eredménye, 2002 (forrás: www.valasztas.hu)|alt=