Supala Ferenc (; Érsekújvár, 1839. november 18. – Livorno, 1875. március 26.) könyvtáros.

Élete Gimnáziumot Érsekújvárott és Pozsonyban látogatta, majd Bécsben tanult.Vö. Das k. k. Institut für oesterreichische Geschichtsforschung 1854-1904. Wien; Századok 1904, 1001. Előbb az Almásy családnál lett nevelő, majd 1866. június 17-től a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtári segédőre volt, a könyvtár rendezésében nagy szerepe volt.

Kutatásai végett beutazta az ország, illetve München, Szentpétervár, 1873-ban Moszkva (a volt lengyel állami levéltár anyaga végett) és 1874-ben Varsó könyvtárait és levéltárait. Moszkvában lemásolta Sidlowiecky naplóját, II. Rákóczi György lengyelországi politikájára vonatkozó iratokat, illetve mindent amit az erdélyi kapcsolatokra vonatkozólag talált. A másolási munkában Géresi Kálmán volt segítségére, aki ugyanakkor a középkori orosz-magyar kapcsolatok történelmi emlékei után kutatott az orosz levéltárakban és könyvtárakban. Számos céhartikulust közölt Szlovákia mai területéről. A MNM könyvtári oklevélgyűjtemény regesztáival is foglalkozott.Csontosi János 1877: A Nemzeti Múzeum könyvtárának oklevélgyűjteménye. Gégesorvadásban szenvedett. Egészsége megromlott, ezért Livornoba ment, ahol elhunyt.

Együttműködött František Víťazoslav Sasinekkel a Matica slovenská okmányainak közlésében is. A Magyar Történelmi Társulat igazgató választmányának tagja volt.Századok 1898; 1901; 1904; 1910

Munkássága Cikkei a Századokban jelentek meg, illetve hozzájárult A gróf Zichy család Okmánytárához is. 1870 XVI. századi magyar levél: Wsaly Péter Koháry Imréhez 1873 Jelentés a szombathelyi levéltárakról 1873 Zsigmond királynak a tiszmenei és vodiczai kolostorok részére adott négy oklevele.Az okleveleket 1840-ben már publikálták Oroszországban (František Bokes 1968: Szlovák témák és szlovák munkatársak jelentkezése a Századok hasábjain (1867–1918). Századok 1968, 651).

Jegyzetek

Források abckniznica.sk 2014 abckniznica.sk 2009 Konštantín Palkovič 1995: Fraňo Šupala a začiatky vydávania starých rukopisov. Slovenská reč 60/ 3, 171. Veteromontanus. Fraňo Šupala – historik–paleograf a knihovník. Katolícke noviny 1974. P. Florek 1958: Fraňo Šupala, librarian and historian. Knižnica 9/5, 221-227. Lukinich Imre 1935: A MTA Történettudományi Bizottság másolat- és kéziratgyüjteményének ismertetése. Budapest, 44-45, 48. Sulica Szilárd 1932: A Múzeumi Levéltár kialakulása. Levéltári Közlemények 10.

1896 A magyar Nemzeti Múzeum (1802–1895). Budapest, 77. Századok 1875, 285. Národne noviny 1875, 40.

Kategória:Érsekújváriak Kategória:Magyar könyvtárosok Kategória:1839-ben született személyek Kategória:1875-ben elhunyt személyek