A Sose halok meg (eredeti cím: Short Time) 1990-ben bemutatott amerikai akcióvígjáték, a főszereplő Dabney Coleman.

Cselekmény Burt Simpson rendőr létére mindig igyekezett megúszni a forró helyzeteket, és ítélőképessége révén sikerült is minden probléma nélkül elérnie a nyugdíjkorhatárt. A legutóbbi orvosi vizsgálat eredménye azonban megdöbbenti: halálos beteg, ráadásul csak néhány hónapja van hátra. Burt a letaglózó hír után átértékeli az életét, úgy dönt, hogy ha nemsokára úgyis meghal, legalább a volt felesége és közös gyerekük járjon jól, ezért mindent megtesz, hogy megkapják a szolgálat teljesítése közbeni halála esetén járó biztosítási pénzt.

Burt felrúgva addigi szokásait és óvatosságát, a legvakmerőbb, legőrültebb zsaruvá válik, aki egymagában száll szembe minden életveszélyes bűnözővel. A gond csupán az, hogy a sors rendre belerondít Burt tervébe, aki valahogy minden akciót túlél, halmozva a kitüntetéseket, ráadásul sejtelme sincs róla, hogy a halálos diagnózisa azon alapszik, hogy a leleteit véletlenül összecserélték egy buszvezetőével…

Szereplők Szereplő Színész Magyar hang Burt Simpson Dabney Coleman Ujlaki Dénes Ernie Dills Matt Frewer Gesztesi Károly Carolyn Simpson Teri Garr Soproni Ági Rendőrkapitány Barry Corbin Hollósi Frigyes Scalese Joe Pantoliano Csuja Imre Carl Stark Xander Berkeley Kárpáti Tibor

Jegyzetek

További információk

Kategória:1990 filmjei Kategória:Amerikai akcióvígjátékok Kategória:Amerikai bűnügyi filmek Kategória:20th Century Fox-filmek Kategória:Warner Bros. Pictures-filmek Kategória:Seattle-ben játszódó filmek