Matolcsi János (Berettyóújfalu, 1923. november 20. – Budapest, 1983. január 3.Gyászjelentése) magyar archeozoológus, 1955–1956-ban földművelésügyi miniszter, politikus, országgyűlési képviselő, 1957–1968-ban a Magyar Mezőgazdasági Múzeum igazgatója. A Magyar Tudományos Akadémia Agrártörténeti Bizottság és Biológia Történeti Bizottság tagja volt. A mezőgazdasági tudományok kandidátusa (posztumusz, 1983).

Életpályája 1937–1941 között betűszedőtanonc volt. 1941-ben segédlevelet kapott. 1942-ben a KMP tagja volt. 1942–1945 között különböző fővárosi nyomdákban (Franklin és Pallas Nyomda) betűszedőként dolgozott. 1942-ben belépett az SZDP-be. 1944-ben katonának hívták, melynek nem tett eleget, így bujkálni kényszerült, és hazaszökött. 1944–1948 között Berettyóújfaluban a Bihar megyei Pártbizottság tagja és a berettyóújfalui pártszervezet titkára volt. 1945-ben a Magyar Kommunista Párt tagja lett. 1948–1949 között pártiskolát és agrárpolitikai tanfolyamot végzett. 1949-től a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztálya alosztályvezetője, 1952-ben megbízott vezetője, 1953-től kinevezett osztályvezetője volt. 1953–1958 között országgyűlési képviselő volt. 1954–1956 között a MDP Központi Vezetőség tagja, 1954–1955 között titkára volt. 1955–1956 között földművelésügyi miniszter volt a Hegedüs-kormány és a Második Nagy Imre-kormány alatt. 1957. március 15-től 1957. július 31-ig földművelésügyi miniszter-helyettes volt. 1957–1969 között a Magyar Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója, 1969–1983 között tudományos főmunkatársa volt. 1963-ban a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen mezőgazdasági mérnöki diplomát szerzett. 1966-ban egyetemi doktori címet kapott.

Munkássága Múzeumi igazgatósága alatt új szemléletű állandó és időszaki kiállításokat rendeztek. Elindult a módszeres tárgygyűjtés és az agrártörténeti kutatómunka is. Létrehozta a múzeum állattani csontgyűjteményét. Kutatási területe az oszteológiai háziállat-kutatás volt. A háziasítás okozta változásokhoz új biometriai módszereket dolgozott ki, melyeket külföldön is alkalmaznak. Foglalkozott általános háziállat-történeti kérdésekkel és a magyarság állattenyésztésének történetével is.

Sírja a Farkasréti temetőben található (12/2-3-2).Nemzeti Örökség IntézeteA Farkasréti Temető 3. - Budapesti Negyed 42. (2003. tél).

Kutatható iratanyaga Miniszteri működési időszakából 0,60 iratfolyóméternyi (5 doboznyi), maradandó értékűnek minősített iratanyaga került az Országos Levéltár, mai nevén Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára őrizetébe, ahol az a XIX-K-1-zz törzsszámon kutatható.Matolcsi János miniszteri iratainak jegyzéke az MNL OL nyilvántartásában; hozzáférés: 2025. május 18.

Családja Agrárproletár családból származott; szülei Matolcsi János és Némethi Erzsébet voltak.

Művei Termelőszövetkezeti mozgalmunk helyzete és fejlesztésének kérdései (Az MDP Pártfőiskolájának előadásai; Budapest, 1955) A mezőgazdaság fejlesztésének kettős feladata (Társadalmi Szemle, 1955) A mezőgazdaság szocialista átalakulásából adódó múzeumi feladatok (A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei, 1962) Összehasonlító vizsgálatok az őstulok és a szarvasmarha elülső lábközépcsontján (Bökönyi Sándorral, Kállai Lászlóval és Tarján Róberttel; A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei, 1964) Hét évtized a magyar agrárkultúra szolgálatában (A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei, 1965/66) A szarvasmarha testalakulásának történeti vizsgálata a hazai subfossilis csontleletek alapján (Egyetemi doktori értekezés; Gödöllő, 1966) A szarvasmarha végtagcsontjainak méretarányai (Állattani Közlemények, 1967) Avarkori háziállatok maradványai Gyenesdiáson (A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei, 1967/68) A szarvasmarha testnagyságának változása a történelmi korszakokban Magyarország területén (Agrártörténeti Szemle, 1968) Összefüggések a szarvasmarha élősúlya és lábközépcsontjainak súlya között (Állattani Közlemények, 1969) Híres versenylovak csontozatának sajátosságai (A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei, 1969/70) Hankó Béla háziállat-történeti munkássága. – A háziállatok történetének zoológiai kutatása a Szovjetunióban (Állattani Közlemények, 1970) Egy kipusztult „fejedelmi vad”, az őstulok. A szarvasmarha őse (Természet Világa, 1970. 11.) A Magyar Mezőgazdasági Múzeum működésének 75 éve. 1896–1971. (A Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiadványa. Budapest, 1971) A Magyar Mezőgazdasági Múzeum agrártörténeti kutatómunkájának 75 éves mérlege (Agrártörténeti Szemle, 1971) A zoológiai háziállat-kutatás állása a budapesti nemzetközi szimpózium tükrében (Állattani Közlemények, 1972) Balaton környéki avar lovak (A Somogyi Múzeumok Közleményei, 1973) Új megvilágításban a ló törzsfejlődése és házasítása (Természet Világa, 1973. 3.) Sertéstartás a Közép-Volga és a Káma vidékén az I. évezredben (A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei, 1973/74) Állattani következtetés Fenékpuszta V. századi pusztulásának közelebbi időpontjára (Archaeológiai Értesítő, 1974) A háziállatok eredete (Budapest, Mezőgazdasági Kiadó, 1975) Sarud-Pócstöltés Árpád-kori állatcsontleleteinek vizsgálata (Az Egri Múzeum Évkönyve, 1975) A kazár állattartás és a magyar honfoglalók háziállatai (Élet és Tudomány, 1975. 34.) A bakonyi sertés XV–XVI. századi csontleletei Sarvalyon (A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei, 1975/77) Archeozoológia (Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba (Szerkesztette: Hajdú Péter, Kristó Gyula, Róna-Tas András; Budapest, 1976) A Budapest XI. kerület, Kende utca 8–10. sz. alatt feltárt kora császárkori település állatcsontanyagának meghatározása (Archaeológiai Értesítő, 1976) A budai királyi palota északi előudvarában feltárt XIV–XV. századi állatcsontok (Budapest Régiségei, 1977) A Közép-Volga vidéki finnugor népek állattartása a korai vaskorban. (Magyar őstörténeti tanulmányok (Szerkesztette: Bartha Antal, Czeglédy Károly, Róna-Tas András; Budapest, 1977) Archeozoológia (Az Élet és Tudomány kalendáriuma, 1977) A budavári ásatások állatcsontjai (Élet és Tudomány, 1977. 6.) A háziállatok változékonyságának jelentősége (Természet Világa, 1978. 8.) A majacki [Szovjetunió] lelőhely állatcsontleletei. Az 1978–1979. évi ásatás (A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei, 1981/83) Állattartás őseink korában (Budapest, Gondolat, 1982) A honfoglaló magyarok és a kora Árpád-kor háziállatai (Kandidátusi értekezés; Budapest, 1982) A középkori nomád állattenyésztés kelet-európai jellegzetességei (Nomád társadalmak és államalakulatok. Tanulmányok. Szerkesztette: Tőkei Ferenc; Budapest, 1983) A budatétényi római kori állatcsontleletek (Budapest Régiségei, 1984) Őseink állattartása Levédiában (Utazások a múltban és a jelenben. Az őshazától a Kárpátokig. Szerkesztette: Szombathy Viktor; Budapest, 1985)

Díjai Magyar Népköztársasági Érdemérem (arany, 1950) a Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1955) Szocialista Hazáért Érdemrend (1967) Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970)

Jegyzetek

Források

https://neb.hu/asset/phpZFd8s5.pdf Nemzeti Emlékezet Bizottsága Névpont.hu Tudósnaptár

További információk Szabó Loránd: Matolcsi János életútja (Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei, 1984-85, Budapest, 1985. 8-9. sz.) P. Hartyányi Borbála: Matolcsi János agrármuzeológiai munkássága (Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei, 1984-85, Budapest, 1985. 10-14. sz.) Bökönyi Sándor: Matolcsi János az archeozoológus (Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei, 1984-85, Budapest, 1985-14-17. sz.) Elhunyt dr. Matolcsi János (Népszabadság, 1983. január 5.) Bökönyi Sándor: Matolcsi János. In Magyar agrártörténeti életrajzok. II. kötet. Szerkesztette: Für Lajos és Pintér János. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1988. Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához. Szerkesztette Nyírő András. Interart Stúdió, Budapest, 1989. Bölöny József–Hubai László: Magyarország kormányai, 1848–2004. 5. bővített és javított kiadás. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004. Für Lajos: Őstörténetünk tudósa (Népszava, 1983. febr. 5.) Gunst Péter: Matolcsi János (Agrártörténeti Szemle, 1982 ) Vörös István: Matolcsi János (Magyar múzeumi arcképcsarnok. Budapest, 2002)

Kategória:1923-ban született személyek Kategória:1983-ban elhunyt személyek Kategória:Berettyóújfaluiak Kategória:Magyarországi politikusok Kategória:Régészek Kategória:Magyar muzeológusok Kategória:MDP-tagok Kategória:Magyarország földművelésügyi miniszterei Kategória:Országgyűlési képviselők (1953–1958) Kategória:A Magyar Mezőgazdasági Múzeum munkatársai Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek