A Covid19-pandémia gazdasági hatásai súlyosak és szerteágazóak. Bizonyos gazdasági ágazatokban gyakorlatilag azonnal megjelent, míg másutt csak később érezteti negatív hatásait a 2020 januárjában kitört járvány. A 2010-es évek elejétől világszerte fokozatosan emelkedő gazdasági teljesítmény és az ebből fakadó fokozott gazdasági növekedés korszakát a vírus terjedése és a leállások, karanténok miatti bevétel- és termeléskiesések megszakították. 2020 első negyedévének végén még nem látható pontosan mekkora mértékű gazdasági visszaesést fog okozni a járvány, ám a különböző előrejelzések alapján jelentős lehet a recesszió mértéke világszerte.

A 2019-2020-as koronavírus járvány gazdasági hatásai gazdasági áganként Légiközlekedés Az ágazat globális utasforgalmi bevétele 55 százalékkal eshet vissza a várakozások alapján. Az utasforgalom 48 százalékkal csökken 2020-ban a 2019-es évi adatokhoz képes az előrejelzések szerint. A járatok száma világszerte 80 százalékkal kevesebb, mint a 2019 áprilisi adat. A várakozások alapján 2020 harmadik negyedévében indulhatnak újra az országok belföldi légiforgalmi járatai, ám a nemzetközi járatok újraindulása csak később és lassabb ütemben várható. 2020 második negyedévében 61 milliárd dollárnyi készpénzbe kerülhet az ágazatnak az utazási korlátozások miatti veszteglés. A légiközlekedéssel kapcsolatban 25 millió állás fennmaradása válhat bizonytalanná. Ausztráliában márciusban 1 milliárd ausztrál dollár értékű mentőcsomagot kaptak az ország légiközlekedési vállalatai, mint például a Virgin Airlines és a Quantas, ám ennek az összegnek a jelentős része csak azoknak a díjaknak a fedezetére volt elég, melyet a társaságoknak akkor is ki kell fizetniük, ha gépeik nem repülnek. Ezért az ausztrál kormány újabb 165 millió ausztrál dollár értékű gyorssegélyt ítélt meg a társaságoknak, melyért cserébe a regionális és a városok közti légiforgalom minimális szintjének fenntartását várja el a belföldi utasforgalom biztosítása miatt. A Virgin légitársaság mintegy 10 000 dolgozónak ad munkát és további ezreknek függ közvetett módon az állása a légitársaság működésének fennmaradásától

Világszerte több, mint 16 000 repülőgép kényszerült a földön vesztegelni a vírus miatti leállások és a repülés iránti kereslet csökkenése okán, ez a normális esetben üzemelő gépek 62 százalékát teszi ki. 70 légitársaság, köztük az Easyjet, az Emirates és az Ethiad teljesen leállította flottáját. A IATA előrejelzése szerint 2020-ban a személyszállítási üzletág globális bevételei akár 250 milliárd dollárral is csökkenhetnek, ami 25 millió fő munkahelyét sodorhatja veszélybe, melyek közül van, amelyek már meg is szűntek.

Légitársaságok

A legtöbb légitársaság 90 százalékkal csökkentette járatait Európában, így a kontinens légijáratainak száma is 90 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest.

A KLM korábbra hozta Boeing-747-es flottájának forgalomból történő kivonását a járvány okozta leállások következtében.

A legtöbb légitársaság számára a repülőgépek földön tartása akár napi 1000 dollár is lehet gépenként. Ez jóval kevesebb, mintha a gépek üresen, kihasználatlanul repülnének, mert úgy óránként 5-6000 dollár költséget termelnének a vállalatok számára.

A Lufthansa 10 000 fő elbocsátását és 100 repülőgépének eladását tervezi 2020-ban. A vállalat havonta 800 millió eurós költséget termel a járvány időszakában is, amelyet nem tud visszatermelni az utazási korlátozások miatt. A vállalat 12 milliárd eurós pénzügyi segítségre számít. A Lufthansának óránként 350 millió forintnyi, azaz 1 millió euró a vesztesége, amíg gépei nem térhetnek vissza a levegőbe. A vállalat megmentésére a német állam a pénzügyi segítségért cserébe megszerzi a cég részvényeinek 25 százalékát, plusz 1 részvényt. Ezen kívül a szövetségi kormány 2 főt küldhet a cég felügyelőbizottságába. A cég flottájának 90 százaléka a leállás miatt kikerült a forgalomból és dolgozóinak 90 százaléka is kényszerszabadságon van a leállás ideje alatt. A cég megmentéséről közel két hónapos tárgyalássorozat keretében döntöttek a német politikusok.

Légiforgalmi kikötők

2019 áprilisában még napi 44 000 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ám 2020 áprilisában ez a szám már csak 275 fő volt. Míg korábban a napi fel- és leszállások száma 320 volt, addig 2020 áprilisában ez mindössze 35 és ezek között is ritka az utasszállító gép. 2019 húsvétján 1311 fel- és leszálló gép közlekedett, 190 000 utassal a fedélzetén, addig 2020-ban ez már csak 1283 utas volt. Normál esetben a repülőterek bevételeinek csak mintegy 2 százalékát adja a repülőgépek parkolási díja. Ez az összeg a járvány miatt megemelkedett, hiszen a légitársaságok a járatleállások miatt, illetve a keresletcsökkenés, valamint a járvány terjedésének csökkentése érdekében hozott döntések miatt jóval kevesebb járatot tudnak elindítani a korábban megszokotthoz képest. Bizonyos repülőterek külön a repülőgépek parkoltatására szakosodtak, ilyen például az ausztráliai Asia Pacific Aircraft Storage, Alice Springs mellett, amely előbb 70 gépre bővítette a tárolókapacitást, melyet 100 gép elhelyezésére is alkalmassá kívánnak tenni a közeljövőben.

Járatleállások

A vírus terjedésének megelőzése érdekében a légitársaságok részben önszántukból, részben a különböző országok járvány elleni intézkedései alapján járataik jelentős részét, vagy egészét kénytelenek voltak felfüggeszteni. A járatok kimaradása nem csupán a bevétel kiesése miatt érinti érzékenyen a társaságokat, hanem azért is, mert számos légiforgalmi vállalat hitelből vásárolta, illetve lízingeli flottájának jelentős részét. Ezen felül a légitársaságoknak további költségei származnak abból, hogy gépeiket különböző repülőterek kifutópályáin tárolják a járvány idején. A következő lista a különböző légitársaságok járatleállásait tartalmazza: Aeroflot: 2020. 03.23. és 2020-04.30. közt leállítja Moszkva-Budapest-Moszkva járatát. Ryanair: 2020. március 24-én kedden még a járatok 20 %-a repült, március 25-től, azonban a járatai közül csupán csak pár darab maradt meg. A cég tájékoztatása alapján a járatok sem 2020 áprilisában, sem pedig májusban nem indulnak újra útnak. Az Eurocontrol adatai alapján 2020 március közepe és 24-e között már csak a korábban megszokott légiforgalom negyede volt a kontinens felett és a hónap végétől közel minden légitársaság beszüntette a légiközlekedést. A Turkish Airlines 2020. március 25-én bejelentette, hogy járatait leállítja Kínába február 29-ig, Iránba 2020. március 10-ig.

Idegenforgalom és vendéglátás

Járműipar és gépgyártás Autóipar

Az IHS Markit 2020-as előrejelzése alapján 2020-ban világszerte mindössze 69,9 millió új autó kerülhet eladásra, amely a 2019-es év adataihoz viszonyítva 22 százalékos visszaesés globálisan. Európában 2020-ban 15,5 millió lehet az új autó értékesítések száma, amely 24,6 százalékos visszaesést jelent a 2019-es évhez képest. A Morgan Stanley szerint Európában 2020-ban csak 12,5 millió új autót fognak eladni, míg korábban 13,7 millió új autó értékesítésére számítottak.

Az LMC Automotive 2020-as várakozásai szerint idén világszerte összesen 71 millió új autót fognak eladni összesen, amely 2019-hez képest 20 százalékos visszaesést jelent.

BMW

A 2020 első negyedévi értékesítése a konszernnek 20,6 százalékkal csökkent éves összehasonlításban. Ezen időszak alatt összesen 477 000 autót adtak el BMW, Mini és a Rolls-Royce márkákból. Európában 18 százalékkal, az Egyesült Államokban 17 százalékkal, míg Kínában 31 százalékkal csökkentek az eladások.

Daimler

78 százalékkal csökkent a Daimler nyeresége, 617 millió euróra 2020 első negyedévében. 2020 első negyedévében 477 378 darab Mercedes-Benz személygépjárművet tudtak értékesíteni, amely éves összesítésben 14,9 százalékos visszaesést jelent. Kínában 20,3 százalékkal esett vissza a vállalat eladásainak száma.

Európai Unió

Az Európai Unióban 2020 márciusában 55,1 százalékkal kevesebb új személygépjárművet helyeztek forgalomba, mint 2019 márciusában. 2020 januárjában az egy évvel korábbi időszakhoz képest -7,5 százalék, februárban -7,4 százalék volt az új személygépjárművek forgalomba helyezésének csökkenése. 1990 óta ez volt a legrosszabb márciusi adat. Az Európai Unióban a Volkswagen-csoport összességében 2020 március során -68,1 %, a Mazda -67,8 %, a Honda -67,5 %, a Renault -64,7 %, a Jaguar-Land Rover csoport -61,3 %, a fiat-Chrysler -76,6 %, a Mitsubishi -52,1 %, a Nissan – 60,3 %, a BMW -40,7 %, a Toyota -41,2 %, a Daimler -39,4 %, a Volvo -33,2 %, a Hyundai-csoport -42,5 % arányban tudott új személygépjárműveket értékesíteni az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

2020 áprilisában az Unióban valamivel több, mint 270 000 új autót helyeztek forgalomba, amely a 2019 áprilisi adathoz képest éves összevetésben 76,3 százalékos visszaesést jelent.

Ausztria

64,9 százalékkal csökkent az új autók értékesítése az országban 2020 áprilisában.

Belgium

90,1 százalékkal csökkent az új autók értékesítése 2020 áprilisában.

Bulgária

72,6 százalékkal esett vissza az új autók értékesítése 2020 áprilisában.

Ciprus

84,1 százalékkal csökkent az új autók értékesítése az országban 2020 áprilisában.

Dánia

2020 áprilisában 37 százalékkal csökkent az új autók eladása az országban.

Észtország

2020 áprilisában az új autók értékesítése 67,5 százalékkal esett vissza.

Finnország

38,6 százalékkal csökkent az új autók eladása az országban 2020 áprilisában.

Franciaország

88,8 százalékkal esett vissza a 2020-as évben az új autók eladása áprilisban.

Görögország

80,2 százalékkal esett vissza az új autók értékesítése az országban 2020 áprilisában.

Hollandia

53 százalékkal esett vissza az új autók értékesítése 2020 áprilisában.

Horvátország

87,5 százalékkal esett vissza az új autók értékesítése az országban 2020 áprilisában.

Írország

96,1 százalékkal esett vissza az új autók értékesítése 2020 áprilisában.

Lengyelország

67,1 százalékkal esett vissza az új autók értékesítése az országban 2020 áprilisában.

Lettország

58,5 százalékkal esett vissza az új autók értékesítése az országban 2020 áprilisában.

Litvánia

68,9 százalékkal esett vissza az új autók értékesítése az országban 2020 áprilisában.

Luxemburg

78,9 százalékkal esett vissza az új autók értékesítése az országban 2020 áprilisában.

Magyarország

50,3 százalékkal esett vissza az új autók eladása az országban 2020 áprilisában.

Olaszország

97 százalékkal csökkent az országban az új autók eladása 2020 áprilisában.

Nagy-Britannia

2020 áprilisában éves szinten 97 százalékkal kevesebb, összesen 4321 új autót értékesítettek az országban. Ez 1946 áprilisa óta a legkevesebb. 2020-ra a brit autókereskedők összesen 1,68 millió új autó eladásával számolnak, amely 2019-hez képest 27 százalékos visszaesést jelez előre.

Németország

61,1 százalékkal esett vissza az új autók értékesítése az országban 2020 áprilisában.

Portugália

87 százalékkal esett vissza az új autók értékesítése az országban 2020 áprilisában.

Románia

50,3 százalékkal esett vissza az új autók eladása az országban 2020 áprilisában.

Spanyolország

96,5 százalékkal esett vissza az új autók eladása az országban 2020 áprilisában.

Svédország

37,5 százalékkal esett vissza 2020 áprilisában az új autók eladása.

Szlovákia

61,5 százalékkal esett vissza az új autók értékesítése 2020 áprilisában az országban.

Szlovénia

71,4 százalékkal esett vissza az új autók értékesítése 2020 áprilisában.

Volkswagen