Magyari Éva (Budapest, 1952. június 17.) Ybl Miklós-díjas magyar építész, belsőépítész tervező.
Életrajza Felsőfokú tanulmányait a Magyar Iparművészeti Főiskolán (ma Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) végezte 1971 és 1976 között, majd a Középülettervező Vállalatnál helyezkedett el belsőépítész tervezőként Jánossy György és Laczkovics László vezetése alatt. Még abban az évben tagja lett a Művészeti Alapnak (ma Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány) majd a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE) és a Magyar Belsőépítészek Egyesületének (MABE) is.
1980-ban munkahelyett váltott és az Általános Épülettervező Vállalatnál lett építész és belsőépítész tervező Varga Levente műtermében és beiratkozott a Mesteriskola VI. ciklusába. Ennek keretében 1980-tól 1982-ig mestere Rimanóczy Jenő volt. 1982-ben lépett be a Magyar Építőművészek Szövetségébe. 1991-ben saját építészvállalkozásba fogott Dévényi Tamással, Németh Katalinnal és Pazár Bélával, aminek azóta is ügyvezetője. 1997 óta a Magyar Építész Kamara építész és belsőépítész tagozatának tagja. 2014-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja lett.
Szakmai pályafutása során több magyar és nemzetközi díjat is nyert munkatársaival. Férje a szintén építész Dévényi Tamás.
Főbb belsőépitészeti munkái Észak-Pesti Kórház felújítása (Bozsó Csongorral), 1984; Inter-Európa Bank székház (Dévényi Tamással), Bp., Szabadság tér 1988–1996; Nyíregyházi Kórház 1. épület (szülészet, nőgyógyászat, orr-fül-gége, Varga Leventével és Rimanóczy Jenővel), 1988–1996; Békásmegyeri evangélikus templom (Pazár Bélával és Polyák Györggyel), 1999–2000; Herendi Porcelánmúzeum (Csomay Zsófiával), 2000; A budapesti Sándor-palota rekonstrukciója (Pazár Bélával), 2000–2002; Monet és barátai (Pazár Bélával, kiállítás installáció), Bp., Szépművészeti Múzeum, 2003; Az egri Líceum, kápolna és közösségi terek rekonstrukciója, (Pazár Bélával), 2005; Állandó kiállítás a Sándor palotában (Pazár Bélával, installáció), 2005; Béres Rt. Borászat (Pazár Bélával), Erdőbénye, 2004–2006; Van Gogh kiállítás (installáció), Bp., Szépművészeti Múzeum, 2006; Pálos kolostor rekonstrukciója (Pazár Bélával), Sopronbánfalva, 2006–2007; E Evangélikus Idősek Otthona (Pazár Bélával és Polyák Györggyel), Békásmegyer, 2008; a Zeneakadémia rekonstrukciója (Pazár Bélával és Potzner Ferenccel), 2007–2013; CBA Gourmet áruház és étterem (Pazár Bélával), Bp., V. ker., 2010–2013; Szent Mihály-templom felújítása (Pazár Bélával), Sopron, 2013. Díjai, elismerései Pro Architectura díj, 2001 Budapest építészeti nívódíj, 2002 Ybl Miklós-díj, 2003 Építőipari nívódíj, 2007 és 2015 ICOMOS-díj, 2011 FIABCI nemzetközi ingatlanfejlesztési díj, 2013, 2015 az Év Belsőépítésze, 2014 European Union Prize for Cultural Heritage / Europa Nostra Grand Prix., 2015 Források Ybl-díj 2003: Bálint Imre, Guczogi György, Keller Ferenc, Magyari Éva és Turi Attila, epiteszforum.hu, 2003. március 14. (hozzáférés: 2020. április 20.) Építőművészeti Osztály, Magyar Tudományos Akadémia, 2017 (hozzáférés: 2020. április 20.)
Kategória:Magyar építészek Kategória:Ybl Miklós-díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1952-ben született személyek Kategória:Magyar nők Kategória:Élő személyek Kategória:A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai