Berrár Mihály (Tiszabura, 1884. december 5. – Budapest, 1929. május 25.) állatorvos, főiskolai tanár. 220px|bélyegkép|Sírja a Fiumei úti sírkertben 2016. évi felújítása előtt Élete Kisbirtokos család gyermeke. Aradon szerezte meg reáliskolai érettségi bizonyítványát, majd Budapesten 1906-ban az állatorvosi oklevelét. A főiskolai ifjúság körében szerveződő egyesületi életben már hallgató korában aktívan részt vett (a frissen alapított Ifjúsági Kórházegyesületnek alelnöke, később az Állatorvostan-hallgatók Körének elnöke, az Egyetemi és Főiskolai Diákszövetség társelnöke).Fehér György: Dr. Berrár Mihály 1884–1929. 1906–1912 között az Állatélettani Intézet tanársegéde. Ismereteinek bővítésére eközben tanulmányutakat tett, 1909 nyarán Németországban és Franciaországban az élettan és a szövettan gyakorlati oktatásának módszertanát tanulmányozta és megismerkedett e két ország állatorvosi intézeteinek munkájával. A következő esztendőben nyolc hónap időtartam alatt járt Egyiptomban, Indiában, Kínában, Burmában, Angliában. 1911-ben állatorvos-doktori fokozatot szerzett.
1912-ben került a Sebészeti Klinikára, ahol 1921-ig (1917-től tanársegédként) dolgozott. Az első világháború alatt az egyik hadikórház vezetője volt. 1919-ben A szemvizsgálat módszerei címen magántanári képesítést nyert. 1917–1920 között újabb tanulmányutat tett Német-, Franciaországban, Egyiptomban, Indiában, Japánban és az USA-ban. 1921. június 7-től Plósz Béla utódaként az Állatorvosi Főiskolán a sebészet és a szemészet tanszékvezető rendkívüli, 1924-től nyilvános rendes tanára lett. Az 1923/1924. és 1924/1925. tanévben a tanári kar jegyzője, az 1926/27-es tanévben prorektor is volt.
1922 óta rendkívüli tagja volt az Országos Állategészségügyi Tanácsnak.
Az állatorvosi szemészet első magyarországi művelője, az első teljes állatorvosi sebészet tankönyv szerzője. Különösen értékesek a havivakság oktanát kutató, valamint az inak és ízületek statikájára vonatkozó vizsgálatai. Munkája eredményeképpen kezdték meg a klinika kibővítését, a tervezeteket (az épületekre, berendezésre és a műszeres felszereltségre) még ő dolgozta ki, de magát a megvalósulást már nem láthatta.
Egyre súlyosbodó gyomorbetegsége miatti műtéte után nem épült fel teljesen, fiatalon hunyt el. Sírja a Fiumei úti sírkertben (Kerepesi temető) 55. parcella 1. sor 56. sírhelyén található. 2007 óta védett.Berrár Mihály felújított síremlékének avatása. 2016.
Cikkei, írásai az Uránia (1906), az Állatorvosi Lapok (1910–), a Közlemények az Összehasonlító Élet- és Kórtan Köréből (1913, 1929), a Természettudományi Közlemények (1913) lapjain és a Tolnai világlexikona szócikkei között jelentek meg.
Művei [https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MTA_Urania_1907/?pg=187&layout=s Az emésztőcsatornában élő bakteriumok szerepe az emberi szervezetben. Uránia - Népszerű tudományos folyóirat 8. 1907. 4. szám, 170–173. oldalak] Dr. Plósz Béla nyugalomba vonulása. Állatorvosi Lapok 44. évf. (1921) 5–6. szám, 31–32. oldalak Állatorvosi sebészet (I. Általános sebészet és szemészet, II. Részletes sebészet). Budapest, 1924 A sebészet harca a baktériumokkal. Budapest, 1927. 13–24. oldalak. /A m. kir. Állatorvosi Főiskola kiadványai 42./ Vizsgálatok a havi vakság oktanáról (Manninger Rezsővel), Budapest, 1928
Emlékezete Tiszaburán utca viseli nevét. Emléktábláját 1986. október 30-án avatták fel Tiszaburán. Szövege: „Dr. Berrár Mihály (1884–1929) Tiszabura szülötte / az állatorvosi sebészet professzora / munkássága emlékére 1986 / Magyar Agrártudományi / Egyesület / Községi Tanács Lenin Tsz / Tiszabura.” Fiumei úti sírkertben található síremlékét 2016-ban újították fel.Dr. Berrár Mihály síremlékének avatása. Állatorvostudományi Egyetem honlapja, 2016. július 5.
Jegyzetek
Források
Karasszon Dénes: A magyar állatorvoslás története Budapest, 1991. Kapronczay Károly (szerk.) Magyar Orvoséletrajzi Lexikon, Mundus Kiadó. Berrár Mihály portréja. Állatorvostudományi Egyetem Könyvtár és Levéltár Képtára (2005). Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái, 3. kötet. Budapest, 1941. 77. oldal V. Góz Gabriella: Berrár Mihály Szécsi Pál: Berrár emléktábla avatása szülőfalujában. Magyar Állatorvosok Lapja 42. évf. 2. sz. (1987) 72. oldal Emlékülés Berrár és Gouth professzorok születésének 100. évfordulóján. Magyar Állatorvosok Lapja, 1985. 10. szám. 629–631. oldalak
Kategória:Magyar állatorvosok Kategória:1884-ben született személyek Kategória:1929-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek