Darren Majian Shahlavi (1972. augusztus 5. – 2015. január 14.) angol színész, harcművész és kaszkadőr. Legismertebb szerepe Taylor „Tornádó” Milos a 2010-es Ip Man 2. című filmből.
Shahlavi elsősorban a rosszfiú-szerepeiről ismert, olyan harcművészeti filmekben, mint például a Bloodmoon és a Tai Chi Boxer. A The Techno Warriors ázsiai filmsorozatban, valamint a Hostile Environment, Sometimes a Hero és a Legion of the Dead amerikai filmekben szerepelt.
Utolsó éveiben Shahlavi megjelent olyan nagy költségvetésű filmekben, mint a 300 és a Watchmen: Az őrzők, illetve több Uwe Boll-filmben szerepelt színészként és kaszkadőrként.
Élete
1972. augusztus 5-én született iráni bevándorló szülőktől Stockportban (Anglia). Vezetékneve perzsa eredetű. Hétéves korában kezdett cselgáncsozni egy bérelt színházban, ahová mindig korábban érkezett, hogy megnézze a színészek munkáját. Miután felfedezte Bruce Lee és Jackie Chan filmjeit, mindig is arról álmodott, hogy akciófilmekben szerepelhessen. 14 éves korában kezdte a sótókan karate-edzést Dave Morris mester és Horace Harvey irányítása alatt; majd később boksz, kick-box és thai boksz-kiképzést kapott Thohsaphol Sitiwatjana edzőtermében, Manchesterben.
16 éves korában kezdett színészkedni, az 1990-es évek elején felkeltette Bey Logan hongkongi akciófilm-szakértő figyelmét. Logan a Tai Chi Boxer című DVD-n úgy nyilatkozott, Shahlavi sok időt töltött Logan otthonában, Logan személyes gyűjteményéből harcművészeti filmeket nézett, tanulmányozott és másolt le. A Persian Mirror interjúján Shahlavi megemlítette, hogy Logan egy külön forgatókönyvet írt neki, ezért Malajziába ment. Érkezésekor azonban nyilvánvalóvá vált, hogy nincs elegendő pénz a projektre, emiatt Logan partnere, Mark Houghton kaszkadőrnek készítette fel Shahlavit. Shahlavi később Hongkongba költözött, hogy ott folytathassa színészi karrierjét.
Filmes pályafutása
Miután az 1990-es évek közepén Hongkongba költözött, Shahlavit a híres koreográfus és rendező, Jűn Vó-pheng fedezte fel, aki Jacky Wu ellenfelének szerződtette le Tai Chi Boxer című filmhben. Abban az időben Shahlavi egy szórakozóhelyen dolgozott kidobóként és testőrként.
A Tai Chi Boxer Hongkongban történő megjelenése után a Seasonal Films Corporation főnöke, Ng See-yuen és Tony Leung Siu-hung rendező meglátta a lehetőséget Shahlaviban, és szerződtették a hongkongi–amerikai koprodukcióban készült Bloodmoonhoz (1997).
Halála
2015. január 14-én Shahlavit 42 éves korában, álmában érte a halál, érszűkület okozta szívroham végzett vele.
Filmográfia Filmek The Turbulent Affair (1991) Hero's Blood (1991) Guns & Roses (1993) All New Human Skin Lanterns (1993) – Baggio Halálos célpont (1994) Angel on Fire (1995) Only the Strong Survive (1995) Sixty Million Dollar Man (1995) – Testőr Guardian Angels (1995) – Gengszter A sárkány árnyéka (1996) – Smith Bloodmoon (1997) – Gyilkos Ninja Ka Badla (1998) – Twister Lethal Combat (1999) – Twister Hostile Environment (1999) – Rocky G.O.D. (2001) – Bérgyilkos Holtak légiója (2001) – Peter Xtreme Warriors (2001) Én, a kém (2002) – Cedric Mills Gengszterháború (2003) – Russ Fortus Beyond the Limits (2003) – Dennis Diliwood (2004) – Johnny Stompanato Nyári vihar (2004) – Jimmy Ward Egyedül a sötétben (2005) – John Dillon BloodRayne – Az igazság árnyékában (2005) – Priest Slither (2006) – Brenda's Husband 300 (2006) – Persian A király nevében (2007) – Gatekeeper Támadás a Föld ellen (2007) – Kaylor Watchmen: Az őrzők (2009) – NY SWAT Ip Man 2. (2010) – Taylor "Tornádó" Milos Született pusztító (2010) – Costel A lány és a farkas (2011) – Sabre Man Speciális alakulat (2011) – Storato Halálos célpont (2013) – Devon Tengerészgyalogos 3. (2013) – Cazel Halálos meló (2015) – Goran Holnapolisz (2015) – Tough testőre Kickboxer: A bosszú ereje (2016) – Eric Sloane
Televíziós sorozatok The Final Cut (2004) – Karim The Survivors Club (2004) – Eddie Como 1-800-Missing – Intelligence Officer in the episode We Are Coming Home in 2005 Merlin's Apprentice – Chester in 2006 Reaper – Dash Ariell in Magic in 2007 Bionic Woman – Machete in the episode Faceoff in 2007 Intelligence – Sam in 2 episodes in 2007 Sanctuary – Génrejtek – Ennis Camden in the episode Warriors in 2008 and Jason in the episode Pavor Nocturnus in 2009 Smallville (2009) – Mexican thug in the episode Echo Tökéletes célpont – Eladio Lopez in the episode A Problem Like Maria Metal Hurlant Chronicles (2011) – Adam in the episode King's Crown Mortal Kombat: Legacy (2011) – Kano Aladdin and the Death Lamp (2012) – Aladdin Igazságosztók (2012) – Bohan Popovich (3 epizód) A zöld íjász (2012) – Constantine Drakon in Pilot Borealis (2013) – Szergej Big Thunder (2013) – Clyde Survival Code (2013) – Szergej High Moon (2014) – Indián bérgyilkos
Videójátékok Medal of Honor (2010) as Tier 1 Operator
Kaszkadőri munkák The Turbulent Affair (1991) Hero's Blood (1991) Angel on Fire (1995) Gengszterháború (2003) – kaszkadőr koordinátor Beyond the Limits (2003) – kaszkadőr koordinátor Riddick – A sötétség krónikája (2004) – Colm Feore dupla kaszkadőre Penge – Szentháromság (2004) 300 (2006) – kaszkadőr Éjszaka a múzeumban (2007) – Római kaszkadőr színész A király nevében (2007) – Ray Liotta dupla kaszkadőre Postal (2007) – kaszkadőr játékos Éjszaka a múzeumban 2. (2009) – Római századi kaszkadőr színész Füstölgő ászok 2: Bérgyilkosok bálja (2010) Végrehajtók (2010) Beépített múlt (2010) – a kaszkadőri színész, mint mexikói rendőr Mission: Impossible – Fantom protokoll (2011)
Jegyzetek
További információk
Kategória:Angol színészek Kategória:1972-ben született személyek Kategória:2015-ben elhunyt személyek Kategória:Kaszkadőrök