Vasil Avrami (nevének ejtése ; Korça, 1890. július 14. – Tirana, 1962. augusztus 13.) albán politikus, jogász, két alkalommal Albánia igazságügy-minisztere (1930–1931, 1933–1935).
Életútja Alapiskoláit szülővárosában végezte el, majd egy athéni görög gimnázium diákja volt. Ezt követően a Konstantinápolyi Egyetemen szerzett jogi doktori oklevelet. Hazatérését követően 1918-tól 1924 szülővárosa, Korça életét irányította polgármesterként, és közreműködött az autokefál albán ortodox egyház megszervezésében.
Az 1930-as évek elején kapcsolódott be az országos politikai életbe. 1930–1931-ben a második, majd 1933-tól 1935-ig a negyedik Evangjeli-kormány igazságügyminisztere volt. 1932-től 1939-ig a nemzetgyűlés képviselőjeként is politizált. 1940 és 1944 között a fasiszta olasz, majd a náci német megszállókat kiszolgáló államtanács tagja volt.
A második világháború után, 1946-ban még részt vett a Központi Választási Bizottság munkájában, majd visszavonult. 1951-ben letartóztatták, és egy éven keresztül vizsgálati fogságban tartották. 1954-ben ellenséges elemekkel való kapcsolattartás vádjával a Myzeqeja egyik kis falujába, később pedig Kuçba internálták. Hányattatásai 1957-ben értek véget, öt évvel később hunyt el Tiranában
Jegyzetek
Forrás
Kategória:Albániai politikusok Kategória:Albánia igazságügy-miniszterei Kategória:Az albán nemzetgyűlés tagjai Kategória:Albán jogászok Kategória:Korçaiak Kategória:Bebörtönzött politikusok Kategória:1890-ben született személyek Kategória:1962-ben elhunyt személyek