Vlado Stenzel (született: Vladimir Štencl, Zágráb, 1934. május 23. –) horvát származású jugoszláv kézilabdázó, kézilabdaedző, az 1972-es olimpián győztes jugoszláv és az 1978-as világbajnokságon aranyérmes nyugatnémet válogatott szövetségi kapitánya.

Pályafutása Stenzel játékosként a Prvomajska Zagreb (1964-től Medveščak Zagreb) kapusa volt, tizennyolc éves korában pedig egy alkalommal a jugoszláv válogatottban is pályára lépett.

Húsz évesen kezdett edzősködni, 1964-ben és 1966-ban a Medveščakkal megnyerte a jugoszláv bajnoki címet, 1965-ben pedig döntős volt a Bajnokcsapatok Európa-kupájában, ott azonban csapatával alulmaradt a román Dinamo Bucureștivel szemben. 1967-ben a Crvenka edzője lett, akikkel 1968-ban második helyen végzett a jugoszláv bajnokságban. 1967 és 1972 között a jugoszláv válogatott szövetségi kapitánya volt, 1972-ben olimpiát nyert a csapattal.

Stenzel már ezt követően tárgyalt a nyugatnémet válogatott irányításáról, ám mivel ezek kezdetekben sikertelen megbeszélések voltak, 1972 őszén az élvonalbeli Essen élére nevezték ki. Végül 1974-ben lett a nyugatnémet válogatott szövetségi kapitánya. Nyolc éven át vezette a csapatot, 1978-ban világbajnoki címet nyert, azonban négy évvel később, a hazai rendezésű világbajnokságon a csapat gyengén szerepelt, Stenzel pedig távozott a válogatott éléről. 1974. július 1-jétől 1982. március 7-éig volt az NSZK válogatottjának szövetségi kapitánya, 176 nemzetközi tétmérkőzésen ült a kispadon, amelyek közül 97-et nyert meg, 20 mérkőzés döntetlennel zárult és 59 találkozót vesztett el vezetésével a csapat. Világbajnoki címe ellenére ez az egyik legrosszabb százalékos mutató a (nyugat)német válogatott történetében, ellenben az ő kapitánykodásának idejére esik a nemzeti csapat leghosszabb veretlenségi sorozata is, ami 1977. március 16-tól 1978. november 16-ig 29 tétmérkőzést foglal magába, 25 győzelemmel.

Szövetségi kapitányi munkája mellett több Bundesliga-csapat edzője is volt, de alsóbb osztályú német klubokat is irányított. Klubedzőként elért legnagyobb sikere az 1988-as Bundesligába való feljutás volt a Bad Schwartauval, illetve 1990-ben a TSH Milbertshofennel megnyerte a Német Kupát.

Sikerei, díjai Játékosként Medveščak Zagreb Jugoszláv bajnok: 1953, 1954 A Horvát Szocialista Köztársaság bajnokságának győztese: 1954, 1955

Edzőként Medveščak Zagreb Jugoszláv bajnok: 1963–64, 1965–66 Jugoszláv Kupa-győztes: 1965 Bajnokcsapatok Európa-kupája-döntős: 1964–65

Jugoszlávia Mediterrán játékok-győztes: 1967 Világbajnokság, bronzérmes: 1970 Olimpiai bajnok: 1972

Nyugat-Németország Olimpia, negyedik hely: 1976 Világbajnok: 1978

Bad Schwartau Handball-Bundesliga, Regional league - feljutás: 1987–88

Milbertshofen Német Kupa-győztes: 1990

Anhalt-Bernburg Handball-Bundesliga Regional league - feljutás: 2000–01

Családja Nős, felesége Diana. Négy gyermekük született, Vanda, Vlatko, Helena és Daniel.

Megjelenése televíziós műsorokban Szerepelt a Fallwurf Böhme – Die wundersamen Wege eines Linkshänders című, Wolfgang Böhme életéről szóló dokumentumfilmben.

Jegyzetek Eggers, Erik (Hg.), Handball – Eine deutsche Domäne, 2004, 185. oldal Deutscher Handballbund (Hg.), Deutsche Handball-Woche, 1973/36, 1225. oldal Deutscher Handballbund (Hg.), Deutsche Handball-Woche, 1973/36, 1229. oldal

További információk Als der Magier ein König wurde, Kieler Nachrichten, 2007. január 6. Deutscher Handballbund (Hg.), Handball Aktuell Nr. 1989/46, 4. oldal: "Vlados Idee – Volltreffer für den Handball" Hamburger Abendblatt, 1976. március 8., 13. oldal

Kategória:Jugoszláv kézilabdázók Kategória:Kézilabdakapusok Kategória:Kézilabdaedzők Kategória:1934-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Zágrábiak