Bickleton az Amerikai Egyesült Államok északnyugati részén, Washington állam Klickitat megyéjében elhelyezkedő statisztikai település. A 2010. évi népszámlálási adatok alapján 88 lakosa van.

Történet A település első lakója Charles N. Bickle, aki kereskedőhelyet és istállót nyitott itt, egyben a postamesteri pozíciót is betöltötte. A helység 1879-ben felvette Bickle nevét. Bickleton gazdasága korábban a juhtenyésztésen és búzatermesztésen alapult. Az 1937-es és 1947-es tüzekben a település nagy része megsemmisült; a legrégebbi, fennmaradt épület az 1882-ben megnyílt Bickleton fogadó, amely Washington állam legrégebbi kocsmája. A létesítmény 1903-ban gyártott biliárdasztala ma is használatban van.

Bickletonban 1910 óta évente rodeót rendeznek, melynek keretében felállítják a Portlandből 1928-ban vásárolt, 1905-ben gyártott körhintát.

A település a világ kékmadár-fővárosaként ismert. 1968-ban Jess és Elva Brinkerhoff egy madáretetőt helyezett el; ezt azóta többezer újabb követte. Bickletonban a hegyi és a mexikói kékmadár is előfordul; etetésüket a szuvenírek eladásából befolyt összegből finanszírozzák.

Éghajlat A település éghajlata mediterrán (a Köppen-skála szerint Csb).

Népesség A település népességének változása:

Megjegyzések

Hivatkozások

Fordítás

További információk HomeTownLocator

Kategória:Klickitat megye települései