Kazimír Bezek (Zsibritó, 1908. augusztus 31. – Prága, 1952. december 14.) szlovák költő, drámaíró, politikus és közszereplő.
Élete Édesapja, John Bezek, evangélikus lelkész, az édesanyja, Ludmilla Cimráková. A tanulmányait Liptószentmiklóson, majd a nîmesi líceumban folytatta Franciaországban. 1928-tól 1936-ig a prágai Károly Egyetem Jogi Karán tanult.
A tanulmányai befejezése után a Csehszlovák Államvasutaknál dolgozott, majd 1939-től 1942-ig a Közlekedési Minisztériumban. A második világháború alatt jogellenes tevékenységek miatt tartóztatták le, a szlovák nemzeti felkelés idején pedig Alsókubinban a Forradalmi Nemzeti Bizottság elnöke volt. A háború után a közlekedési bizottság elnöki posztját töltötte be. 1945 és 1952 között a Szlovák Nemzeti Tanács tagja volt. 1946-től 1949-ig közlekedési biztosként, 1949-től 1952-ig pedig a ČSD főigazgatója.
Munkássága Első irodalmi műveit az egyetemi hallgatói folyóiratokban (Nový rod, Svojeť, Studentský časopis) tette közzé. 1927-ben jelent meg az első verseskötete, a Horúci deň, amelyet saját költségén adott ki. Munkáiban szociális témákkal foglalkozott, az ellenállás és a lázadás motívumait használta (Juraj Jánošík, partizánok), háborúellenes verseket írt, de főleg alkotói időszakának végén a természetről, a szeretetről írt, a meditatív költészet felé fordult. A művei leginkább folyóiratokban jelentek meg (DAV, Luk, Slovenské smery, Slovenské pohľady, Elán, Tvorba), de számos műve csak kéziratos formában maradt fent. A versei mellett drámákat, komédiákat írt, de ezek többsége is kéziratos formában maradt.
Művei versek Horúci deň (1930) Forró nap Valpurgina noc (1942) Bol Váh čiernobiely (1948) Básne a satiry (1955) Versek és szatírák Valpurgina noc a iné (1972)
Drámák Pastieri (karácsonyi jelenet, 1926)A Nový rod magazinban jelent meg. Pásztorok Klietka (1939)Az egyetlen befejezett játéka, amelyet ebben az évben a Szlovák Nemzeti Színházban mutattak be, de a premiert követően azonnal cenzúrázták. Ketrec Bezmenná komédia (vígjáték, 1940)Az Álom és valóság gyűjteményben jelent meg. Névtelen vígjáték
Jegyzetek
Fordítás
Források Kazimír Bezek Irodalmi Információs Központ
További információk Kazimír Bezek Cseh Televízió Kazimír Bezek Discogs
Kategória:Szlovák költők, írók Kategória:1908-ban született személyek Kategória:1952-ben elhunyt személyek Kategória:Prágaiak