Jules Verne 1873-ban megjelent regénye, A prémvadászok Észak-Kanadába repíti olvasóját. A Hudson-öböl Társaság észak felé terjeszkedne, egyik tisztjük vezetésével a 70. szélességi körön túl hoznának létre új kereskedelmi állomást. A kiküldött expedícióhoz csatlakozik egy csillagász, aki az 1860-as teljes napfogyatkozást szeretné megfigyelni és két hölgy is, egy nemzetközi utazó hölgy a kisérőjével. A küldetés a kezdeti biztató jelek és sikerek ellenére hamarosan élet-halál küzdelemmé válik, a csapatnak a természet erőivel kell megküzdeniük.
A könyv először az Oktatási és Szabadidő Magazinban (Magasin d'éducation et de récréation) volt olvasható folytatásokban, 1872. szeptember 20-a és1873. december 15-e között. Könyvként 1873 november 13-án jelent meg Pierre-Jules Hetzel kiadásában.
Tartalom
Első rész Estély az Összekötő-erődben Megismerkedünk a könyv szereplőinek egy részével, a főszereplő Hobson hadnaggyal, Long őrmesterrel, Joliffe káplárral és feleségével. Az estély egyik díszvendége Paulina Barnett utazó. A Hudson-öböl Prémtársaság Történelmi áttekintést kapunk a prém-vadászatról, -kereskedésről. Részletesen megismerkedünk a Hudson-öböl Szőrmeáru Társasággal (HBC). Egy megfagyott tudós felenged Szinte jéggé fagyva az erődbe érkezik Thomas Black csillagász, a londoni greenwichi csillagvizsgálóból. 1880. július 18-án teljes napfogyatkozás lesz, ami az északi 70 szélességi körön látható. Ennek megfigyelése a csillagász célja, ezért mozgatott meg minden követ, hogy csatlakozhasson az erődből hamarosan északra induló expedícióhoz. Egy kereskedelmi ügynökség A Rabszolga-tó sarkában épült Összekötő-erőd kapcsán részletekbe menően megtudhatjuk, miként működik a HBC erődje. Az Összekötő-erődtől a Vállalkozás-erődig Hobson vezetésével elindul a 70 fokra az expedíció. A friss, hideg havon, jégen száguldanak a kutyaszánok. Joliffe káplárt elragadja a sebesség mámora, ám a kutyák hajszolása helyett az ostorával magát csapja meg. Vapiti-párbaj Az expedíció élelmiszer ellátását vadászattal is biztosítják. Egy ilyen alkalommal vapiti csordára támadnak, ám az állatok, kettő híján, elmenekülnek. A két hím agancsa összeakadt, estére vacsoraként szolgálnak. A sarkkör Az expedíció gond nélkül eléri az Északi-sarkkört. Hobson és Barnett az Északi-sark eléréséről beszélget, ám eközben hóvihar támad, kénytelenek hóba vájt üregekben meghúzódni, két napig mozdulni sem tudnak. A Nagymedve-tó Sikerre elérik a Nagy-Medve-tó partján álló Bizakodás-erődöt. Az ottani tisztekkel együtt szomorkodnak, hogy a vidrák teljesen eltűntek, vélhetően a vadászat miatt. Hobson és Barnett áthajózik a tó másik pontjára, ahol „nyúl“ indiánok tábora áll, hogy információt szerezzenek úti céljukról. Vihar a tavon Visszaúton hatalmas vihar csap le rájuk, a kis hajó, amivel utaznak, el is süllyed. A hajót vezető matróz a vízbe fullad, Hobsont és az utazónőt három eszkimó-kajakos menti ki. Vissza az életbe Pár nap múlva az expedíció tovább indul észak felé. A hadnagy a HBC korai történetének azt a részét meséli útitársainak, amely a szárazföldi Kanada (a könyvben Angol-Amerika) északi partjának eléréséhez kötődik. A csapat a Coppermine folyó völgyében halad. A tengerpart mentén További hat hét kell, hogy elérjék a tengerpartot. Mivel még mindig a 70. szélességi kör alatt vannak, ezért a part mentén indulnak tovább, a térképükre hagyatkozva. Vadban, növényben gazdag vidéken haladnak át. Váratlanul egy leégett táborhely nyomára bukkannak, ami nyugtalanságot okoz, úgy vélik, egy konkurens társaság megelőzte őket. Az éjféli nap Több öblöt is elhagynak, amikor egy ideálisnak tűnő helyet találnak. Pontosan délben a hadnagy is, a csillagász is elvégzi a szükséges mérést, és megállapítják, hogy 44 perccel túl vannak a hetvenedik fokon. A Reménység-erőd Hobson vezetésével megtervezik, Mac Nap irányításával megkezdik a Reménység-erőd építését. Először a lakhelyet, majd a védő-kerítést készítik el, ezt követi a többi szükséges épület: raktár, prém-tároló, kutyák helye… Néhány kirándulás Lassan felderítik a környéket, amelynek flórája és faunája egyaránt megerősíti, jó helyszínt választottak az erődnek. Tizenöt mérföldnyire a Bathurst-foktól Az új erőd a Bathurst fokon áll, a vadászok rozmár vadászatra indulnak. Meglepve tapasztalják, hogy az ár-apály jelenség nem olyan erős, mint várták. Egy kisebb hegycsúcsra felkapaszkodva belátják a tájat, felfedezik, hogy a közelben egy vulkán is található. Ez utóbbi lehet a magyarázat a partszakasz szokatlan tagolására, valamint a nagyobb kövek hiányára. Két puskalövés Rohan az idő, lassan befejezik az erőd teljes kiépítését és a prém-raktár is egyre gazdagabb. Egy vadászaton Hobson rókát lő, ám az állatot egy másik vadász golyója is eltalálja, egy idegené. Az idegen a Saint Louis-i Prémkereskedelmi Társaság ügynöke, a két férfi szavakban összecsap. A lelőtt rókát az idegen golyója terítette le, ezért az őt illeti, ő pedig felajánlja a mindenütt ott levő Barnett asszonynak. Közeledik a tél Az ősz szépségeiről olvashatunk ebben a fejezetben. Az expedíció egy fővel bővül. megszületik Mac Nap fia. A sarki éjszaka A sarki éjszaka napjai alatt a Nap már nem látható. A csapat a rendesen megépített, kicsit bővített házban tölti napjait, bőven akad munkájuk. A társaság lelke Barnett asszony. Előkerül a szobája magányába visszahúzódó csillagász is, aki gyönyörű sarki fényt figyel meg – és majdnem megfagy. A szomszédok látogatása Csapdát ásás közben több meglepetés is éri a vadászokat. A csapda alja nem kő, hanem jég. És nem rénszarvas az első áldozat, hanem egy jegesmedve. Egy kirándulásnak álcázott felderítésen nomád törzs táborát vélik felfedezni a távolban. Felkeresik őket, és meghívják az erődbe. Az egyik eszkimó nőről kiderül, hogy törve, de beszél angolul. Sokat nem tudnak meg a vendégektől, akiket meglep, hogy itt egy erődöt épített a Társaság. Másnap viszonozzák a látogatást. Ahol megfagy a higany Karácsony napján kitör a korábban felfedezett tűzhányó, de nem okoz semmi gondot az erőd lakóinak. Szilveszter napján a higany-hőmérő megadja magát, olyan hideg van. Ráébrednek, hogy lassan elfogy a tüzelőjük a házban. Ez nem lenne gond, mert rengeteg van felhalmozva a raktárban, ám a raktárhoz ki kell lépni a szabadba. A nagy jegesmedvék Fél tucat jegesmedve bejut az erőd udvarába, emiatt még kockázatosabb a faraktárhoz eljutni. Long őrmester vállalkozik a feladatra, de már odaúton összeesik a hidegtől, társai a bölcs előrelátásból derekára kötött kötéllel húzzák vissza. Az ajtót nem tudják becsukni, egy jegesmedve neki feszül. Barnett asszony nem veszti el a lélekjelenlétét, és szájba lövi a bekukucskáló medvét. Longot sikerül megmenteni. Elkezdik eltüzelni a berendezést.
Az egyik hajnalban arra ébrednek, hogy a medvék bejutottak a tetőtérbe. A helyzet kritikussá válik, amikor a meleg kéményeknek támaszkodva azokat összetörik. A férfiak felfegyverkezve a padlásra igyekeznek, amikor erős földrengés rázza meg a házat és a környéket, a medvék fejvesztve menekülnek. Még öt hónap A földrengés némiképp átformálja a tájat. Sikerrel átvészelik a telet, eljön a tavasz, megindul a jégzajlás. Pörögnek a hónapok. Május végétől figyelőt állítanak, várják az Összekötő-erődből érkező csapatot, aki friss élelmiszerkészletet, felszerelést hoz, és elviszi az összegyűjtött prémeket. Az 1860. július 18-i napfogyatkozás Hobsonnak rossz előérzete van, Barnett asszonnyal beszélget ezekről. Alapvetően apróságok, és mindre van magyarázat, nem áll össze egyetlen egésszé az általa észlelt jelenségek sora. A nyugtalanságát tetőzi a Craventy kapitány ígérte szállítmány elmaradása is.
Eljön Thomas Black napja. A csillagász majd halálra izgulva magát az időjárás miatt, ám szerencséje van, a megfelelő percben az ég tiszta, a Hold lassan kitakarja a Napot. De a napfogyatkozás nem teljes! A csillagász dühöng. Gyors helyzetmeghatározás után döbbenten fedezi fel, hogy az erőd három fokot „mozdult el“ észak felé! Második rész Az úszó erőd Hobson ráébred, hogy az erődöt egy hatalmas jégtáblára építették, amelyet a téli földrengés leválasztott a szárazföldről és most az áramlatok sodornak. Ez a magyarázata az ár-apály problémának, ezért voltak meglepve az eszkimók és ezért volt a csapda alján jég szikla helyett és végül ezért nem találhatta meg őket a Craventy kapitány küldte csapat.
Thomas Black képtelen beletörődni a napfogyatkozás elmulasztásába, felelősségre vonja Hobsont is.
Végül Hobson, Long, a csillagász, Barnett és Marbe megfogadja, hogy nem mondják el rémisztő felfedezésüket a többieknek azok nyugalma érdekében. Hol vagyunk? Megállapítják a sziget pontos helyzetét, a sziget a Viktória nevet kapja. Hobson térképek alapján úgy véli, hogy két lehetséges utat járhat be a sziget. Északnak tart az örök fagy birodalmába vagy a Bering-szoros felé, ahol dél felé tartó meleg áramlatok elolvasztják a jégtáblát. A sziget útja Hobson parancsot ad Mac Napnak, hogy készítsen egy akkora bárkát, amelyben mindannyian elférnek, mondván, jövő nyáron fel akarja deríteni a környék vizeit. A csillagász újra a magányt választja szobájába zárkózva. Hobson vezetésével elindulnak, hogy felderítsék a szigetet. Éji táborozás Az éjszakát a felderítő csapat a szabadban tölti. Hobson napközben több méréssel megállapítja, hogy a sziget alig harminc centire emelkedik ki a tengerből. Így nem meglepő, hogy amikor jégbe vájt üregben akarnak éjszakázni, az ásó Long alatt átszakad a jég, épp, hogy ki tudják húzni. Július 25-től augusztus 30-ig Látszólag megszokott életét éli az erőd körül a csapat. Áthelyezik a fáskamrát, hogy a következő telelés során ne legyen gond a tűzifa behordással.
Ám nehéz titkolni az igazságot. A vadász Marbre először rozmárra vadászna a tavaly felfedezett öbölben – de az pár száz mérfölddel odébb került. Legközelebb pedig azt panaszolja, hogy a csapda gödrökben víz áll, sós víz.
Hobson titokban újra megméri a jég vastagságát és úgy találja, hogy majd a fele elolvadt! Tíz napig viharban Hobson és Barnett együtt reménykedik abban, hogy minél hidegebb lesz, minél kevesebbet süt a nap. Vágyuk részben valóra válik, egy több napos vihar csap le a szigetre.
Hobson a tomboló szél ellenére kimegy, az egyik partszakaszon olyan növényi maradványra talál, amely nem származhat a szigetről, valahol szárazföld van a közelben! Fény és kiáltás az éjszakában A vihar még mindig tart, Long és Hobson azonban kimennek, hogy megmérjék pozíciójukat és abban bízva, hogy megpillantják a szárazföldet.
Kínkeserves küzdelmet folytatnak az elemekkel, döbbenten tapasztalják, hogy a sziget egyre több pontja kerül víz alá. Úgy vélik hallani, mintha a hullámok megtörnének egy közeli partszakaszon. Egy fénypontot is látnak felvillanni, válaszul egy fenyőt gyújtanak meg, de nem kapnak választ. Csak egy segélykiáltást hallanak a tenger felől. Paulina Barnett asszony kirándul Barnett és társalkodónője a szigeten kirándul. Előbb halálra rémülnek egy jegesmedvétől, majd rátalálnak egy eszméletlen eszkimó nőre. Kalumah az. Kalumah kalandjai Kalumah elmeséli, hogy került a Viktória szigetre. Miután tavasszal a csapatával visszatértek a Bathurst fokhoz, nem találták az erődöt. Eszkimóként arra gondolt, hogy a hatalmas jégtömb, hátán az erőddel, leszakadt. És amikor a nagy vihar épp az otthonuknál tombolt, akkor meglátta az úszó jégszigetet és kajakba szállt, és majdnem a tengerbe veszett. De ő adott fényjelt, amit Hobson látott, és az ő kiáltását hallották. A kamcsatkai tengeráramlat Kalumah feltűnése kisebb döbbenetet vált ki, de mindenki visszatér a munkájához. Az eszkimónő beilleszkedik az erőd életébe. Hobson csalódott, mert még messze a tél és a sziget olvad. Hobson akkor is csalódott, amikor a sziget a kamcsatkai, északra tartó áramlás veszi a hátára. Egyetlen öröme talán az, hogy a nagy köd miatt a be nem avatottak nem veszik észre, hogy a sziget negyed-fordulatot tett. Jasper Hobson közöl valamit