A 3302-es számú mellékút egy közel 42 kilométer hosszú, négy számjegyű országos közút Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye déli részén. A Tisza-tó északi vonzáskörzetében fekvő településeket köti össze egymással, illetve Mezőkövesddel, valamint a 3-as főúttal és az M3-as autópályával.
Nyomvonala A 3-as főútból ágazik ki, annak 135+800-as kilométerszelvényénél, Mezőkövesd lakott területének nyugati peremén, ott, ahol a főút elhagyja a régi, a városon átvezető nyomvonalát és ráfordul a mezőkövesdi északi elkerülő félgyűrűre. Első, bő három kilométeres szakasza a város délnyugati elkerülőjét képezi, azt a szakaszt, kiegészülve további bő másfél kilométernyi szakasszal, egészen az M3-as autópálya keresztezéséig, újabban – úgy tűnik – főúttá minősítették át, 331-es számozással, bár az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu oldal korábban a 3302-es útszámot is feltüntette ugyanezen szakasznál.
Legelső szakaszán délkeleti irányba indul, majd alig száz méter után kiválik belőle egy út kelet-északkelet felé: ez a 3-as főút régi nyomvonala, amely Mezőkövesd belvárosa felé vezet, és jelenleg a 33 108-as öt számjegyű útszámozást viseli. 1,3 kilométer megtétele után felüljárón keresztezi az út a Budapest–Sátoraljaújhely-vasútvonalat, majd nem sokkal ezután keletnek fordul. 3,3 kilométer után egy körforgalomhoz ér, amely körforgalomba észak felől, a mezőkövesdi belváros irányából a 33 111-es számú mellékút torkollik be, kelet felé, tovább egyenesen ugyanez az útszám folytatódik, a 3302-es út pedig déli irányban halad tovább.
4,6 kilométer után éri el az M3-as autópálya Mezőkövesd–Borsodivánka-csomópontját – a sztráda fölött felüljárón halad át, az átkötő útágak a 30 517-es, 30 518-as, 30 519-es és 30 521-es számozást viselik –, majd délkeleti irányba fordul. 2022-es állapot szerint a 4+750-es szelvényig tart a 331-es főút kilométer-számozása, a +751-es szelvénytől az út már valóban 3302-es számmal húzódik tovább.
8,7 kilométer megtételét követően lép át Egerlövő közigazgatási területére, a falu lakott területét 11,5 kilométer után éri el. Nagyjából 600 méteren át húzódik a község házai között, Fő út néven, majd ismét külterületen folytatódik. Ott két nagyobb iránytörése következik, majd a másodikkal át is vált Borsodivánka területére, 13,4 kilométer megtétele után.
15,4 kilométer teljesítése után éri el az út Borsodivánka első házait, melyek között a Béke út nevet veszi fel. Hamarosan egy elágazáshoz ér: dél felől itt torkollik bele a Poroszlótól induló 3301-es út, a 3302-es pedig egy rövid szakaszon északi irányban folytatódik, de rövidesen újból visszatér a kelet-délkeleti irányhoz. Kevéssel a 17. kilométere előtt lép ki a község belterületéről, 17,7 kilométer után pedig Négyes területére lép.
Négyes legnyugatibb házait 19,2 kilométer után éri el, a neve ezen a településen – több kisebb-nagyobb iránytörésétől függetlenül – végig Rákóczi utca. 20,6 kilométer után hagyja el a falut, a 21,700-as kilométerszelvényétől pedig már Tiszavalk területén húzódik. E község belterületén a 23-24. kilométerei között halad végig – szintén Fő út néven – majd kevéssel a 25. kilométere után Tiszabábolna határába érkezik. 28,3 kilométer után, majdnem teljesen kelet felé húzódva éri el az észak-déli irányban elnyúló községet, rövid belterületi szakasza a Mezőcsáti út nevet viseli.
30,4 kilométer után ér az út Tiszadorogma területére, mely község belterületét 32,5 kilométer után éri el. A központba érve éles irányváltással északnak fordul, ugyanott kiágazik belőle az ófalu főutcája, amely mintegy 200 méteres szakaszon szintén országos közútként számozódik, 33 104-es útszámmal. A 3302-es út innen az Arany János utca nevet viseli a falu északi széléig, amit a 33,600-as kilométerszelvénye táján ér el. Még több mint négy kilométeren át ezután is tiszadorogmai területen halad, csak a 38. kilométerénél lépi át az útjába eső utolsó település, Ároktő határát.
40,4 kilométer teljesítésénél jár már az út, amikor találkozik Ároktő első házaival, a települési neve itt Petőfi utca. A belterületen több irányváltása is van még, de a fő iránya északnyugati, és a neve sem változik már. A község központjában ér véget, beletorkollva a Nyékládházától induló 3307-es útba, nem messze annak 32. kilométerétől.
Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 41,739 kilométer.
Története
Települések az út mentén Mezőkövesd Egerlövő Borsodivánka Négyes Tiszavalk Tiszabábolna Tiszadorogma Ároktő
Források
Jegyzetek
03302 Kategória:Mezőkövesd közlekedése