Márfi Márk (Jánosháza, 1994. február 11.) magyar színész.
Életpályája 1994-ben született. Gyermekkorát részben Vasszécsenyben és egy farmon töltötte. A szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett 2012-ben. 2015-ben végzett a Shakespeare Színművészeti Akadémián, ahol három évig tanult. 2015–2020 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakos hallgatója volt. Egyetemi gyakorlatát a Radnóti Miklós Színházban töltötte. 2020-tól szabadúszó.
Színpadi művek - Drámák
Telik – egy óra az életedből(bemutató: 2021. augusztus 30.) Márfi Márk 2020-ban végzett az SZFE prózai színész szakán. Diplomamunkáját ugyanebben az évben, a tavaszi karantén alatt írta meg a családi pulykafarmon, Vas megyében. Az előadás érdekessége, hogy egy szakdolgozatból született önadaptáció. A Telik – egy óra az életedből játszóhelye a Lóvasút Kulturális és Rendezvénytér.
Író, előadó: Márfi Márk
Dramaturg: Bíró Bence
Zene: Mester Dávid
Alkotótárs, rendező: Tóth Péter
Az előadás meghívást kapott a 2021-es szegedi Thealter Nemzetközi Színházi Fesztiválra és a debreceni Odeon színházi fesztiválra, 2022-ben pedig a Komáromi Jókai Színház Stúdiójába, továbbá Bécsbe, illetve a Kiscsőszi Pajtafesztiválra, a Gombaszögi Nyári Táborba, valamint az Ördögkatlan Fesztiválra is. 2023-ban sem tétlenkedtek az alkotók: az előadást bemutatták a Művészetek Völgyében, majd Sopronkövesden, ismét meghívást kaptak Bécsbe, ráadásul dupla előadással, emellett pedig a Lóvasút pódiumán folyamatosan repertoáron volt. A 2024-es év a vendégjátékok tekintetében a Váci Dunakanyar Színház meghívását, Mindszentkállát, Kövágóörsöt (Kőfeszt) és a legnagyobb hazai Színházi Szemlét tartogatta a Margit-szigeti Kristály Színtérben, ahol a Legjobb előadás Közönségdíját nyerte el. Ez volt Telik – egy óra az életedből ünnepi, 50. előadása.
Lassan(bemutató: 2025. március 8.) A dráma a kommunikációképtelenségről beszél. Tudunk kérdezni egymástól? Egyáltalán akarunk? Van rá igényünk? Mitől tartunk? Vagy egyenesen félünk? Aztán meg már késő. Anya és fia. Egy halogatott, fontos beszélgetés. Egy színdarab. Az élet. A halál.
író: Márfi Márk
dramaturg: Mikó Csaba
konzulens: Sándor Júlia
látvány: Hegyessy Nóri és Márfi Márk
alkotótárs, rendező: Bagossy Júlia
Játsszák: Tóth Ildikó és Márfi Márk
Az ősbemutatót Für Anikó szereplésével 2025 március 8-án tartották Három anyátlan férfi egy szigeten. Egy stégen. Éjjel. Csak ők vannak és egy harang. Nincs csónak, nincs evezőlapát, nincs kacsa. Nincs kiút. Hacsak...
Na, de miről szól a dráma? Rólunk?
A gyászról? A magányról? Szemrehányásokról? Elfeledettnek hitt dolgokról? Kitalációkról? Valóságról? Megbocsájtásról? Jóvátételről? Szeretetről? Pénzről? Széthullásról és összetartásról? A reményről?, ahol az előadás azóta is folyamatosan repertoáron van immár Tóth Ildikó főszereplésével. A premier óta számos vendégjátékot maga mögött tudhat a produkció, úgy mint Barcelona, Debrecen, Vác, Szolnok, de meghívást kapott a Komáromi Jókai Színház studiójába is, négy teltházas előadásra lehet büszke Szegeden, a THEALTER fesztiválon, az Agorában és a Dóm alatt, valamint dupla előadás a Művészetek Völgyében és kerítésen ülős csurig teltház az 'rdögkatlan Fesztiválon is. A Balatonfelvidék sem maradt ki, a Varroda Színház látta vendégül a csapatot Mindszentkállán, az ősz folyamán pedig Luxemburgba is elrepült az előadás.
Tovább (bemutató: 2026. február 21.) Az előadás az előző két darabbal együtt önéletrajzi ihletettségű trillógiát alkot,de nem kell hozzá feltétlen látni a korábbi drámákat (Telik, Lassan). Természetesen komplexebb képet kap, aki mindhármat látja, de a sorrend mindegy.
Író: Márfi Márk
Dramaturg: Mikó Csaba
Asszisztencia:Zsombolyay Linda és Bukovszky Balázs
Koncepció/látványterv: Márfi Márk
Külső szemek, alkotótársak a rendezői oldalról:Gardenö Klaudia és Varga Gábor
Játsszák:Terhes Sándor, Ertl Zsomborés Márfi Márk
Három anyátlan férfi egy szigeten. Egy stégen. Éjjel. Csak ők vannak és egy harang. Nincs csónak, nincs evezőlapát, nincs kacsa. Nincs kiút. Hacsak... Na, de miről szól a dráma? Rólunk? A gyászról? A magányról? Szemrehányásokról? Elfeledettnek hitt dolgokról? Kitalációkról? Valóságról? Megbocsájtásról? Jóvátételről? Szeretetről? Pénzről? Széthullásról és összetartásról? A reményről?
Ez az előadás is a budapesti Lóvasút Kulturális és Rendezvénytérben van folyamatosan műsoron.
Filmes és televíziós szerepei A mi kis falunk (2018) ... Fiatal Szokásjog (2020) ... Kocka A tanár (2020) ... Tibi Egyszer volt Budán Bödör Gáspár (2020) ... Jerry Apatigris (2021) ... Mirko Mintaapák (2021) ... Biciklis, Anti Kittenberger - Az utolsó vadászat (2021) ... fiatal Kittenberger Kálmán Kilakoltatás (2022) ... Norbi Oltári történetek (2022) ... Kerekes Dezső Szia, Életem! (2022) Blokád (2022) ... 56-os tüntető Ida regénye (2022) ... Könyvsegéd Gólkirályság (2023–2026) ... Windberger Krisztián A helység kalapácsa (2023) ... Férfi a pultnál Az almafa virága (2023) ... pincér Angyaltrombiták (2023) ... Laci A mi kis falunk (2024) ... Windberger Krisztián S.E.R.E.G. (2024) ... Darvas Dezső
Díjai, elismerései Törőcsik Mari-ösztöndíj (2017) Örkény István drámaírói ösztöndíj (2022, 2024) Szemle Plusz színházi fesztivál Közönségdíj (2024)
Jegyzetek
Források
További információk
Márfi Márk honlapja
Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Jánosháziak Kategória:Magyar színészek