Cukorgyár () falu Horvátországban, Eszék-Baranya megyében. Közigazgatásilag Pélmonostorhoz tartozik.

Fekvése Eszéktől légvonalban 25, közúton 45 km-re északnyugatra, községközpontjától 1 km-re északra, Baranyában, a Drávaszög északi részén, Pélmonostor és Benge között, a magyar határ mellett és az Eszékről Magyarországra menő vasútvonal mentén fekszik.

Története A település 1911-ben a pélmonostori cukorgyár körül jött létre munkástelepként a gyár dolgozói számára. Akkoriban a bellyei uradalom birtokosa Habsburg Frigyes főherceg volt, akinek ösztönzésére Pélmonostor és Baranyavár között felépítették Európa egyik legkorszerűbb cukorgyárát. A település az első világháború után az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1941 és 1944 között ismét Magyarországhoz tartozott, majd a háború után ismét Jugoszlávia része lett. 1991-ben lakosságának 37%-a horvát, 24%-a jugoszláv, 20%-a szerb, 9%-a magyar, 3%-a szlovén nemzetiségű volt. A délszláv háború idején 1991 augusztusában a nem szerb lakosságnak menekülnie kellett a szerb csapatok elől. A menekültek csak 1997-ben térhettek vissza otthonaikba, ahol rögtön hozzáláttak az újjáépítéshez. A településnek 2011-ben 540 lakosa volt.

Népessége Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 0 0 0 0 0 0 0 0 334 431 606 622 623 729 559 540

Gazdaság A településen hagyományosan a mezőgazdaság és az állattartás képezi a megélhetés alapját. Az 1990-es évekig jelentős volt a cukorgyártás, de ekkor a gyárat bezárták. Gépein keményítőt szándékoztak előállítani, de ez végül nem valósult meg.

250px|bélyegkép|jobbra|Látkép a vasúttól észak felé 1941-ben, háttérben a cukorgyár épületeivel

Nevezetességei Cukorgyári tó. A tavat a 20. század elején létesítették és a volt Belje cukorgyár igényeihez használták fel. Abban az időben, amikor a körzetben található cukorgyár cukorrépát is termesztett, a tóból származó vizet öntözésre is használták. A tó körülbelül három hektáron terül el és a közeli Karašica folyóból táplálkozik (amely a tótól kb. 20 méternyire nyugatra folyik). A tó azonban jelenleg nem bír ipari funkcióval, mert a cukorgyárat bezárták. Sajnos az egyetlen horvát keményítőgyár, melyet a volt cukorgyár helyén terveztek, soha nem jött létre, így egyetlen ipari üzemnek sem volt szüksége vízre a tóból. A tó rekreációs célú újrahasznosítása európai uniós támogatással, határon átnyúló horvát–magyar projekt keretében valósul meg, melyben Mohács városa is közreműködik. A Karasica melletti töltés koronája mentén 3900 méter hosszú kerékpárút épül, a meglévő épületet megfigyelő és információs központtá építik át, amely a tó és a város egészének turisztikai céljait szolgálja. A tó és a Karašica közötti régi gát helyén kerékpáros pihenőterületet terveznek korcsolyapályával, valamint egyéb létesítményekkel. A tó és környéke kikapcsolódásra és szórakozásra alkalmas területté válik. Glas-slavonije.hr: Šećeransko jezero: Od vode za pranje repe preko močvare do turističkog centra

Oktatás A telep lakói 1926-ig a szomszédos Bengére jártak iskolába. Ekkor létesült első iskolájuk, melynek első tanítója Milutin Vučičević volt. Az iskola neve Državna Narodna Škola Šećerana - Branjin Vrh, azaz Cukorgyár-Baranyavári Állami Népi Iskola volt. Az évfolyamokat egyetlen, vegyes osztályba gyűjtötték az elsőtől a hatodikig, melyben mintegy 30 tanuló volt. Az iskola a második világháború kezdetéig működött. 1941 őszétől 1944 teléig a magyar közigazgatás idején Magyar Királyi Állami Népiskola néven működött. Az iskola nyolcosztályos volt. Ebben az időszakban a következő tanárok dolgoztak az iskolában: Cimerman Nóra, Pusztai Jánosné és Kunst Katalin. A háború után 1952-ig nem volt a telepnek iskolája. A tanulók Pélmonostorra, Bengére, Baranyavárra jártak. Az 1952/53-as tanévben szeptember 8-án négyosztályos iskola kezdte meg itt a működését. Ebben az évben megkezdődött egy új iskolaépület építése a településen, amelyet a „Belje” cukorgyár és a Pélmonostori körzet népi bizottsága finanszírozott. Az új iskolában egy osztályterem, testnevelő terem, tanári kabinet, irattár, adminisztrációs iroda, valamint egy tanári lakás is volt. Az iskola 1953. szeptember 10-én kezdte meg működését, két osztállyal, 40 tanulóval és egy tanárral. Az iskolán kívül iskolai konyha is volt. Az iskola 1959-ig volt önálló, ekkor a pélmonostori Jovan Lazić általános iskola területi iskolája lett. A következő két és fél évtizedben két-három osztállyal működött, a hallgatók számának váltakozásával. Bizonyos időszakokban a tanulók számától függően akár három tanár is volt. A tanulók számának növekedése miatt 1977-ben új iskolaépületet kellett emelni nyolc osztályteremmel, technikai műhellyel, tanári kabinettel, adminisztrációs helyiségekkel, valamint egy tornateremmel. Az iskolában az 1977/78-as tanévben már 336 tanuló tanult itt 15 osztályban. A településen ma nyolcosztályos általános iskola működik. Az iskolának alsó tagozatos területi iskolái működnek Petárda, Baranyavár, Lőcs, Baranyaszentistván és Torjánc településeken.

Sport ŠRD Šaran Šećerana sporthorgászklub Az NK Jadran Šećerana labdarúgóklubot 1932-ben alapították, de mára anyagiak hiányában tevékenysége megszűnt.

Jegyzetek

Források Pélmonostor város hivatalos oldala Az általános iskola honlapja

További információk A megye turisztikai irodájának honlapja Pélmonostor műemlékei

Kategória:Eszék-Baranya megye települései Kategória:Drávaszög települései Kategória:Baranya vármegye települései