Kő (, ) falu Horvátországban, Eszék-Baranya megyében. Közigazgatásilag Hercegszöllőshöz tartozik.
Fekvése balra|bélyegkép|Kői utcakép Eszéktől légvonalban 23, közúton 32 km-re északra, községközpontjától 3 km-re északnyugatra, Baranyában, a Drávaszög középső részén, a Báni-hegység déli lábánál, Karancs és Hercegszöllős között fekszik.
Utcái
Fő utca (Glavna ulica) Budzsák (Budžak) Kamenac Planina: a település északi része, 1953 óta a település része, amelynek 8 (1953), 32 (1961) és 4 (1971) lakosa volt.
Története 1963-ban régészeti terepbejárás során az eszéki múzeum munkatársai a falu melletti szántóföldeken és kertekben nagyszámú római építőanyag maradványait és kerámiatöredékeket találtak.Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-6159. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy itt, a Duna menti római limes közelében római település, vagy villa állt. A tervszerű régészeti feltárás hiányában ez a kérdés máig nyitott maradt.
Egy legenda szerint a település magyar nevét egy nagy mérföldkőről kapta, amely a határát jelöli. Valójában a település neve a 243 m magas Kameno Brdo nevű dombról ered, amelynek déli lábánál a falu épült.
Kő település első írásos említése 1289-ben „Kev” alakban történt. 1367-ben és 1460-ban „Kw”, 1497-ben „Kew” formában találjuk a korabeli oklevelekben. A szekcsői Herczeg család birtoka volt.Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában II. kötet – Baranya vármegye Bp. 1894. A török 1526-ban szállta meg. Az 1591-es török adókönyvben „Köh” néven 38 kapuval szerepel. Az adókönyv nevei alapján a falut magyarok lakták.Vass Előd: A szekcsői — mohácsi szandzsák 1591. évi adóösszeírása – A Baranya megyei Levéltár évkönyve Pécs, 1979.
A térség 1687-ben szabadult fel a török uralom alól. A felszabadítás után Kő a bellyei uradalom része lett. A bellyei uradalom részeként előbb kamarai birtok, majd királyi adományként hadi érdemeiért Savoyai Jenő herceg kapta meg. Savoyai 1736-os halála után, miután örököse nem volt, a birtok a kamarára szállt. Mária Terézia 1780. május 5-én leányának Mária Krisztinának és férjének, Szász-Tescheni Albert hercegnek adományozta. Miután ők is gyermektelenek voltak, a birtokot Károly Lajos főherceg örökölte. Károly örököse fia, Albrecht lett, majd halála után Albrecht testvérének fia, Frigyes lett a következő ura, egészen az első világháborúig.
A környező többi faluhoz hasonlóan Kő határának nagy része szőlő és erdő volt. A gazdák kiváló borokat termeltek. Gazdag legelőin jelentős állatállományt tartottak, ezeket vásárokon adták el. Trianon előtt Magyarország Baranya vármegye Baranyavári járásához tartozott. A település az első világháború után az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1941 és 1944 között ismét Magyarországhoz tartozott, majd a háború után ismét Jugoszlávia része lett. 1991 óta Horvátország része.
Népessége Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 2021 440 446 473 447 390 369 377 475 342 338 374 382 271 294 177 166129 (1869-től településrészként, 1991-től önálló településként. 1921-ben és 1931-ben lakosságát Hercegszöllőshöz számították.)
A vidék emberemlékezet óta vegyes lakosságú volt, különféle kultúrák metszéspontjában horvátok (sokácok), magyarok, szerbek lakták. A második világháborúig németek és zsidók is éltek itt.
A második világháború és az 1991-es Honvédő Háború jelentősen befolyásolta a nemzetiségi összetétel alakulását.
1991-ben a magyarok alkották a relatív többséget a településen. +1991-es népszámlálásÖsszesen294100%Magyarok9030,61%Horvátok8328,23%Szerbek5719,38%Jugoszlávok206,80%Németek31,02%Egyéb4113,94% 2001-ben a településen a horvátok lettek az abszolút többség. +2001-es népszámlálásÖsszesen177100%Horvátok9855,37%Magyarok7441,81%Szerbek52,82% 2011-ben ugyan még mindig a horvátok alkották a relatív többséget, jelentősen visszaesett a számuk (-21 fő), ahogy a magyaroknál is (-15 fő). A szerbek pedig 19-el többen lettek. +2011-es népszámlálásÖsszesen163100%Horvátok7747%Magyarok5936%Szerbek2415%Egyéb32% 2021-ben a településen már csak 129 lakost tartottak számon.
A lakosok vezetéknevei Leggyakoribb vezetéknevek:
Varga, Marodi, Kontrec, Mezga, Pintarić, Bala, Barčan, Hossain, Novak, Tamaš, Drager, Ilić, Kapitanj, Krenus, Kuzma, Mušic, Ostojić, Pecotić, Ris, Todorović
Leggyakoribb nevek:
Mušic, Farkaš, Foriš, Jakab, Kuzma, Mezga, Moric, Novak, Novaković, Parabak, Rabi, Bister, Bošnjak, Dabić, Flaman, Gustec, Horvat, Kakaš, Kilmajer, Kontrec
Gazdaság A településen hagyományosan a mezőgazdaság, az állattartás és a szőlőtermesztés képezi a megélhetés alapját. Egyre ismertebbé válik a falu Budzsáknak nevezett része, amelyben pincesor van és egyfajta borútnak számít. A falu északi részén található drávaszögi löszhát lejtőin fekszik, körülötte a Belje Rt. és magánszemélyek szőlőültetvényei vannak.
Nevezetességei bélyegkép|Kői református templom Mint a Hercegszöllősi járás összes településén, itt is található egy Régészeti lelőhely: "Kő"
Református templom A Kői Református Egyházközség az Ige és Szentlélek által, az Úr Jézus Krisztusban elhívottak közössége. Gondnoka Móricz Zoltán, az egyház Zsinati Tanácsának is tagja. Mint gyülekezet, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház része, mely kizárólag a teljes Szentírás alapján áll, s tanaiban és életében az Apostoli hitvalláson, a Niceai, Konstantinápolyi, Efézusi, Kalcedóni és Asthanasiusi Hitvallásokon kívül különösképpen a Heidelbergi Kátéhoz és a II. Helvét Hitvalláshoz ragaszkodik.
A templom elhelyezkedése: Glavna 55. Istentisztelet minden ünnep- és vasárnap 14:00 órakor.
Hogy ebben a faluban, mikor épült először templom, pontosan nem lehet tudni, hiszen a parókia 1859-ben porig égett s a tűz elemésztette a teljes irattárat.
Ez a református gyülekezet később alakult, mint a környező falvakban – ez a 17. század végére tehető. A templomot is ekkor kezdhették építeni.
A templomot tűzkár következtében, 1877-ben, tornyával együtt átalakították.
A második világháborúban súlyosan megrongálódott. A legsürgősebb helyreállítási munkálatokat 1946-ban végezték el rajta, a tornyot viszont csak 1960-ra tudták újjáépíteni. A kis gyülekezet templomát 1963-ban a földrengés szinte használhatatlanná tette, azonban 1966-ban már újra fogadhatta a híveket.
Legutóbbi javítások: 2001-ben a tetőzet és a bel-tér renoválása. 2004-ben a templom külsejének teljes újravakolása és festése. Ugyanakkor új ablakok is kerültek a toronyra.
Ma a gyülekezet 44 tagot számlál.
Bellye pincészet (Vinarija Belje) A Bellyei pincészet régi pincéinek első emléke az 1526-os Mohácsi csata leírásából származik. Ekkor tartózkodtak itt Szulejmán katonái így a pincék az istálló és lőporkamra mellett börtönként is szolgáltak.
Horvátország legnagyobb borospincéjének különlegessége a két szintes pincerendszer. A felső emelet tipikus baranyai gátor, be van vésve a Báni hegybe, amely klasszikus borospincét utánoz, mint amilyen az alsó szint is.
A felső emeleten található a pincék legnagyobb kincse – egy bor archívum, ahol több mint 20 000 palackot őriznek, beleértve a legrégebbit, az 1949-ből származó palackot is. A vendégeket a borokkal egy szakmai személyzet ismereti meg a borkóstolók során. A 10 000 m2-es területű pincészetben 8 millió liter bort képesek tárolni ez csak néhány jellemzője a Bellyei pincészetnek, ami az egyik legmodernebb Európában.
Horvátország legnagyobb szőlőtermelőjeként a Bellye pincészet világhírű borfajtákat készít: Olaszrizling (Graševina), Chardonnay, Szürke barát, Cabernet sauvignon, Merlot, Pinot noir és a Kékfrankos.
Kultúra A "Tánc" Magyar Kulturális Egyesület 2000-ben alakult Kőben azzal a céllal, hogy ápolják a magyar nyelvet és kultúrát, megőrizzék a népi hagyományokat. Az egyesületen belül játszóház és női kreatív csoport működik. A legújabb csoportja az egyesületnek a színjátszó csoport.
Szinte minden alkalmat a népi szokásokhoz kapcsolódóan kihasználnak alkalmi bálak rendezésére mint például a farsangi bál, szüreti ünnepségek stb. Széles körben ismert a kői nők sütemény kiállítása, ami ma már a leglátogatottabb rendezvény. Minden évben szerveznek kiállításokat, kézműves és karácsonyi programot a legfiatalabb lakók örömére.
Oktatás Kőben 1817 előtt volt iskola. A településen jelenleg a Hercegszöllősi Általános Iskola területi iskolája működik.
Sport Az NK Sloboda Kamenac labdarúgóklub a 20. században működött.
Jegyzetek
Források Hercegszöllős hivatalos oldala A község kulturális emlékei
További információk A megye turisztikai irodájának honlapja
Kategória:Eszék-Baranya megye települései Kategória:Drávaszög települései Kategória:Baranya vármegye települései