jobbra|bélyegkép|400px|Az 1951-ben lebontott Regnum Marianum templom egyike azoknak a budapesti épületeknek, amelyekről ma már csak régi fényképek tanúskodnak

Az alábbi szócikk Budapest, természeti, történelmi viszontagságok következtében elpusztult, eltűnt, megsemmisült vagy egyéb okok miatt elbontott, – már teljes, eredeti épségében nem látható – nevezetesebb épületeit és épületkomplexumait igyekszik felsorolni, a főváros egy-egy kerületére lebontva, az építés illetve a pusztulás (elbontás) idejének, valamint az építmény helyének feltüntetésével.

Budapest területén számtalan épület tűnt el az évszázadok alatt. A magánházak sokasága mellett jelentős középületek (Aquincumi paloták, középkori templomok) is elpusztultak, sokak létéről mindössze régészeti kutatások nyújtanak információt. Viszonylag pontosabb adatok a XIX. és XX. századi nagyobb építkezések kapcsán lebontott, vagy a második világháború alatt megsemmisült épületekről vannak.

A vasúttal kapcsolatos épületeket a Budapesti vasúti épületek és épületegyüttesek listája szócikk tartalmazza.

I. kerület

II. kerület

III. kerület

IV. kerület

V. kerület

VI. kerület

VII. kerület

VIII. kerület

IX. kerület

X. kerület

XI. kerület

XII. kerület

XIII. kerület

XIV. kerület

XV. kerület

Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép Bárka Baptista Gyülekezet házahttp://nagyvofely.hu/1151/templomok 1933 előtt 2003 1158 Budapest, Adria utca 24.Elbontották. Helyére épült a Bárka Baptista Gyülekezet temploma.

XVI. kerület XVII. kerület

Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép Régi Rákoskeresztúri Szent Kereszt Felmagasztalása templomhttp://nagyvofely.hu/1171/templomok 1741 1894 1173 Budapest, Pesti út 136.Lebontották. Helyére épült az új Rákoskeresztúri Szent Kereszt Felmagasztalása templom.

XVIII. kerület Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép Három király tornya 1812 1940-es évek 1186 Budapest, Gilice tér környékeII. világháború végén lebombázták. Emlékét ma a Gloriett-telep őrzi.

XIX. kerület

XX. kerület

Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép Ledofsky-féle GőzmalomLakatos Ernő – Lukács Mátyás – Nagy Ernő – Sütő Anna: Pesterzsébet, Soroksár. Budapest XX. kerületének múltja és jelene (Tanulmányok), Budapest XX. kerületi Tanács, Budapest, 1972, 89. o. 1875 1919 Az üzem 1919-ben leégett. Pesterzsébeti kápolna 1876 1908 1203 Budapest, Erzsébet térLebontották. Helyére épült az Árpádházi Szent Erzsébet templom. régi Ady Endre Általános Iskolahttps://www.adyaltisk.hu/iskolatortenet.html 1878 1980 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Lebontották. Helyére épült az új Ady Endre Általános Iskola.

XXI. kerület

Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép Csepeli temető kápolnája és ravatalozójahttps://mult-kor.hu/cikk.php?id=7907&fb_comment_id=10150222739002899_22569243&pIdx=4&print=1 n. a. 1970 Lebontották.

XXII. kerület

Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép Savoyai kastélyhttps://dokkozpont.hu/elindultunk 1700-as évek 1911 Lebontották. Metallochemiahttps://doksi.hu/get.php?order=DisplayPreview&lid=16223 1908 2007 Harangozó utca 36. Az 1990-es rendszerváltás után a vállalat összeomlott. Épületeit elbontották, területe üres, egy részére autópálya épült.

XXIII. kerület

Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép Soroksári szivattyútelep 1893 1940-es évek A második világháborúban pusztult el.

Egyéb épületek

Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép A budapesti hidak vámszedőházai (több épület)https://pestbuda.hu/cikk/20200831_a_budapesti_hidak_elveszett_epuletei_a_vamszedohazak 1849–1903 között 1945 után budapesti hidak hídfőinélEgyedül a Szabadság híd pesti hídfőjénél maradt meg két vámszedőház. 70px A Millenniumi Földalatti Vasút lejárócsarnokai (több épület) 1896 1910-es–1920-as évek Andrássy út, Deák térMillenniumi Földalatti Vasút számára 1896 körül felszíni fedett, díszes lejárócsarnokok épültek (valószínűleg 8 épület). Ezeket az 1910-es–1920-as években bontották el.https://pestbuda.hu/cikk/20210304_alig_harom_evtizedig_diszitettek_budapestet_a_foldalatti_gyonyoru_lejarocsarnokai 70px

Építmények Haditengerészeti emlékmű Ereklyés országzászló (1928)https://www.kozterkep.hu/9167/ereklyes-orszagzaszlo#

Jegyzetek

Források Kollin Ferenc: Budapesti üdvözlet, Helikon Kiadó, Budapest, 1983, Somorjai Ferenc: Budapest, Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1996,

További információk (szerk.) Tóth Endréné: Budapest enciklopédia, Corvina Kiadó, Budapest, 1981, (szerk.) Gáspár Ferenc – Berza László – A. Czétényi Piroska – Dörnyei Sándor: Budapest Lexikon I–II. (2., bővített és átdolgozott kiadás), Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993, Klement Judit: Gőzmalmok a Duna partján. A budapesti malomipar a 19-20. században. Budapest, 2010, http://egykor.hu/ http://budapestcity.org/11-egyeb/eltunt/index-hu.htm https://mandadb.hu/cikk/674394/Lebontott_emlekek_elvesztett_epuletek__Budapest https://multidezoepiteszet.blog.hu/2018/09/19/elpusztult_megsemmisult_lebontottak https://multidezoepiteszet.blog.hu/2018/10/27/elpusztult_lebontottak_orokre_eltunt_budapesti_epuletek_2_resz https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/10-epitmeny-amit-soha-nem-fogtok-mar-latni-budapesten/ https://nlc.hu/utazas/20140525/amiket-ma-mar-nem-lathatsz-budapesten-10-elfeledett-epulet/ http://budapest100.hu/egykori-malomepuletek-a-duna-partjan/ https://nava.hu/id/272804/ http://www.ilyenisvoltbudapest.hu/tovabbi-cimkek https://infostart.hu/kultura/2020/12/20/eletre-kelnek-budapest-eltunt-epuletei-video-kepek https://vasarnap.hu/tag/eltunt-epuletek-nyomaban/ https://pestbuda.hu/cikk/20221011_hazbontasok_a_fovarosban

Kapcsolódó szócikkek Elpusztult települések Budapest területén Magyarország elpusztult nevezetes épületeinek listája Budapest műemlékeinek listája Budapesti gyárak listája Tervben maradt nevezetes budapesti épületek, építmények

*00 Kategória:Magyar kulturális témájú listák *00